Születésnapok ma
 

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíját azon fiatal tehetségeknek, akik versenyzőként nemzetközi korosztályos versenyeken már bizonyítottak, viszont anyagi támogatásra van szükségük a felsőfokú tanulmányaikhoz. Az ösztöndíjprogramra 2023. november 15-től 2024. január 15-ig lehet jelentkezni az alapítvány weboldalán megadott pályázati feltételek szerint.

Olyan olimpiai vagy paralimpiai kerettagok jelentkezését várják az ösztöndíjprogramra, akik önköltséges vagy állami képzés keretein belül folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. A pályázatokat az előző évek gyakorlatához hasonlóan a BOM Alapítvány kuratóriumi tagjai bírálják el, majd ezt követően ítélik oda a kiválasztott sportolók számára.

A Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogram segítségével komoly anyagi támogatás érhető el a kimagasló versenyzői eredményekkel rendelkező sportolók számára, hiszen a tanulmányok teljes idejére lehet ösztöndíjat nyerni, nem szükséges évenként újra pályázni. Az Alapítvány eddig közel 190 sportolónak finanszírozta elejétől végéig tanulmányait, többek között együtt dolgozott Ekler Luca paralimpiai bajnokkal vagy éppen Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes úszóval.

A BOM ösztöndíjasokká vált versenyzők további támogatást is kaphatnak az Alapítvány két kiemelt programján keresztül. Részt vehetnek a Magyar Sportért Mentor Programban, amelynek keretében a hazai gazdasági élet különböző területeinek kiválóságai mentorálják őket, így a versenyzők olyan muníciót kaphatnak, amellyel könnyebben tudnak kilépni a munkaerőpiacra. Egyben lehetőségük van arra is, hogy a sportkarrier befejezése után a BOM Sportolói Karrier adatbázisán keresztül megtalálják új hivatásukat és álláshoz jussanak.

Részletek és jelentkezés: https://www.bomalapitvany.hu/hu/kettos-karrier/berzeviczy-albert-osztondij

Friss hírek

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Rövid beszámoló az Öttusa Szövetség idei talán legmeghatározóbb napjáról: A módosított napirendi pon...

Fábián László Prima-díjas!

Fábián László Prima-díjas!

Olimpiai- és világbajnokunk, a MOB főtitkára, Fábián László Prima-díjas! A korábbiaknak megfelelően...

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíját azon fiatal tehetségekne...

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

2023. november 13-án a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Nemzeti Sportüg...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.