Ahogyan pénteken is írtuk már, a Végrehajtó Bizottság támogató javaslatot nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság napokban zajló közgyűlésére, melyen ma meg is szavazták az öttusa 2028-as olimpiai részvételét!
1912 óta tehát töretlenül részesei maradunk az újkori Olimpiai Játékoknak, és megnyugtató, hogy immár Párizson túl is tekinthetünk. A NOB a döntés mellett szóló legnagyobb érvként kiemelte, hogy a lovaglás akadálypályával való helyettesítését nem csupán elfogadja, de a lépés nélkül be sem kerültünk volna a Los Angeles-i programba – méltányolta a UIPM a sportág költségeit csökkentő és a versenyeket egyszerűsítő törekvéseit, de egyben figyelmeztette is a nemzetközi szövetséget arra, hogy a jövőben is folytatnia kell a szükséges szervezeti modernizálást, valamint meg kell lépnie a sportági vezetésben elkerülhetetlen változtatásokat.
Forrás: Nemzeti Sport Online