Születésnapok ma
 

Megvan az első két olimpiai kvóta

Bronzérmes Bőhm Csaba az Európa-játékokon

Második a vegyesváltó, harmadik helyen a magyar női öttusacsapat

 

Krakkóban rendezték meg harmadik alkalommal a kontinens olimpiának tekinthető Európa Játékokat, melyen az öttusa is szerepelt.

A nemzetközi és az európai szövetség a megmérettetést Európa Bajnokságnak tekintette, amelynek rangját még jobban emelte az, hogy olimpiai kvótaszerző lehetőséget kínált az első nyolcban végzett versenyzőknek.

A magyar öttusázók százszázalékosan kihasználták ezt, Gulyás Michelle 7. helyével, illetve Bőhm Csaba bronzérmével kiharcolt egy-egy részvételi jogot.

A női mezőny döntőjében Barta Luca mutatott be hibátlan lovaglást 300 pontért, Gulyás Michelle-nek pedig mindössze egy másodperc időtúllépésből adódott hibapontja.

A bónuszvívásra a legtöbb pontot érő eredményt Luca hozta a rangsoroló küzdelmekből, ahol holtversenyben a második legjobb eredményt érte el.

A laser run leggyorsabbja közülünk Guzi Blanka volt, 11:00 peres idejével a negyedik helyet szerezte meg.

Az összetett versenyt legsikeresebben Gulyás Michelle zárta és hetedik helyével az első olimpiai indulási jogot hozta el Magyarországnak.

Csapatuk is remekelt, teljesítményükkel a dobogó harmadik fokára állhattak Gulyás Michelle mellett Guzi Blanka és Barta Luca.

Férfi öttusázóink a lovaglásban az élmezőnyben végeztek szokás szerint.

A bónuszvívásban is remekelt a két döntőbe jutott magyar: Szép Balázs két győzelmet happolt el ellenfeleitől, és még egyszer ennyit sikerült zsebre tennie Bőhm Csabának. Ezek a találatok négy, illetve nyolc értékes bónuszpontot értek.

Az úszásban is tartották helyeiket a fiúk. Zárásként a lövészet-futásra Csabi nyolcadikként rajtolt, szinte együtt az élmezőnnyel. Ötvennyolc másodperces hendikepet kellett behoznia Balázsnak.

Az összpontosítás a végére egyre jobban ment Csabinak. Az utolsó futókörben pedig óriásit alakított, és minimális különbséggel szorult a harmadik helyre.

Ezüstérmet kaphatott vegyesváltónk az egyéni döntők előtti napon Réti Kamilla, Koleszár Mihály összeállításban. Ők így nyilatkoztak a MOB oldalán:

Koleszár Mihály: „Az öttusa továbbra is öt számból áll: a mai nap minden egyes pillanatában ott kellett lenni fejben. A közös munkát ketten végeztük, de nagyon sok ember állt e mögött az ezüstérem mögött. Minden számban sikerült egy kicsit legyőzni önmagunkat: ezüst lett a vége, de lesz ez még arany is!”

Réti Kamilla: „Az első lövészetet elkapkodtam, pedig úgy éreztem, tudok fókuszálni. Túlizgultam, de utána futottam, ahogy bírtam. Vitt a szívem előre, meg Misi, és az egész magyar csapat. Az egyéni versenyt eléggé elrontottam, nehéz volt utána felállni a padlóról, de sikerült, és most nagyon boldog vagyok!”

Gratulálunk az érmeseknek! Köszönet az edzőknek és az egész stábnak.

A lehetséges mindkét kvótát elhozta a magyar öttusacsapat a Visztula-parti városból. Jó, hogy ilyen boldogan folytatódott a lengyel-magyar többévszázados, legendás történelem.

Friss hírek

Dr. Simicskó István elnök úr levele az Elnökséghez

Dr. Simicskó István elnök úr levele az Elnökséghez

elnöki_levél_drSimicskóIstván...

Világbajnoki ezüstérmes férfi váltónk

Világbajnoki ezüstérmes férfi váltónk

A világbajnokság első öttusaversenyei kifejezetten pozitívan zárultak számunkra, a Regős Gergely...

Bretz Gyula a Hall of Fame-ben

Bretz Gyula a Hall of Fame-ben

A Nemzetközi Szövetség által alapított életműdíjat 2016-ban vezették be, és eddig mindössze 23-an ka...

Isten éltesse Balczó Andrást!

Isten éltesse Balczó Andrást!

Három olimpiai és tíz világbajnoki arany. Valószínűleg nevet sem kellene írnunk, mégis mindenki tudn...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.