A bravúros befutásuk után beszélgettünk Gulyás Michellel és Gáll Andrással és meg kell hagyni lehengerlő teljesítményt nyújtottak a fiatalok.
Michelle zsinórban harmadjára állhatott fel a Felnőtt Országos Bajnokság dobogójának legfelső fokára, míg Andris élete első magyar bajnoki címének örülhetett. Mind a két versenyző felejthetetlen pillanatokat okozott mindenki számára és meglehetősen maradandót alkotott egyaránt. Michelle először 2018-ban állt dobogón a Peridot Fedett Pályás versenyen, amikor második helyen ért célba, ezt 2021-ben aranyéremre cserélte és az idei versennyel növelte a legfényesebben csillogó érmeinek gyűjteményét. Andris a maga 19 évével a legfiatalabb magyar bajnoknak mondhatja magát, emellett élete első Peridot Fedett Pályás érmét nyerte, abból is a legjobbnak járót zsebelte be a tegnapi férfi döntőben nyújtott teljesítménye után.
Michelle örült, hogy újra hazavihette a magyar bajnoknak járó vándorserleget, így mindent megtett azért, hogy ez idén is nála landoljon.
Milyen volt ez a verseny számodra?
„Nagyon vártam már ezt az idénynyitó versenyt, mert nagyon régen versenyeztünk és mindig jó egy alapozás után látni mi az, amiben még egy picit fejlődni kell és melyek azok, amik már egészen jól állnak ahhoz, hogy megkezdjem a világkupa-szezont.”
Mennyire vagy elégedett a teljesítményeddel?
„A fizikai számokban látszódott még az, hogy az alapozás fő részében tartok, nem volt gyorsító munka, így a futásban és az úszásban sem volt olyan frekvencia. Márciusig még van időm.”
Magyar Bajnokság is volt ez egyben és idén harmadjára kerül a neved a vándorserlegre, milyen érzésekkel tölt el ez?
„Mindenképpen nagy cél volt, hogy megtegyek mindent azért, hogy nálam maradjon a serleg, mert nagyon jól néz ki ez otthon és nem akartam volna másnak adni.”
Mi a következő verseny, ahol részt fogsz venni?
„Március közepén lesz az első világkupa Kairóban, ahol rajthoz állok majd. Jó emlékeim vannak onnan és megteszek majd minden tőlem telhetőt azért, hogy az Eb-n és a Vb-n is rajthoz állhassak.
Andris a versenyt követően még nem igazán tudott mit kezdeni a győzelmi mámorral, de bizonyára első alkalommal átélni egy ilyen bravúrt eleinte felfoghatatlan érzés lehet.
Rajta lesz a neved azon a trófeán, belegondoltál már?
„Nem, verseny közben nem ez járt a fejemben. Lépésről-lépésre próbáltam haladni, szerintem sikerült is jól abszolválni.”
Szokták mondani a sport világában, hogy nyerni is tudni kell. Mi játszódott le benned?
„Őszintén, a laser run közben magabiztosabbnak éreztem maga, mint a többi számban, de ehhez hozzájárult az is, hogy nagyon sok atlétika versenyen is indulok. Pont a múlt héten is volt egy és az ottani kiélezett helyzet megtanít arra, hogy tudjam kontrollálni az érzéseimet, gondolataimat. Ennek köszönhető szerintem ez a jó kombi.”
Mi volt az első gondolatod mikor a célba érkezéskor átszakítottad a szalagot?
„Rohantam az edzőmhöz megköszönni a belém fektetett hitet. Ez egy ösztönös reakció volt.”
Mikor az utolsó lövészetből kijöttél… emlékszel rá, hogy mit csináltál?
„Feltettem a kezemet, egy kicsit ünnepeltem, de nem akartam arra sok energiát pazarolni, mert volt még egy utolsó 600 méterem, bármi történhetett volna, inkább ez lebegett a szemem előtt.”
Elég jó szezonkezdet ez, magyar bajnok vagy. Mi a cél a 2023-as idényre?
„Őszintén szólva, én csak eddig a versenyig terveztem, így konkrétan nem tudnék mit mondani, hogy mi a következő cél. Ami biztos, hogy próbálok továbbra is alázatosan dolgozni, hogy ezt a szintet fent tudjam tartani és ebből tudjak továbbfejlődni.
Mi a program még a mai napra?
„Ha minden igaz most visznek egy doppingtesztre, de utána hazamegyek és kajálok egy jót, majd veszek egy jégfürdőt, hogy kicsit regeneráljam magamat, utána pedig alszom egy nagyot, bár az nem lesz egyszerű, mert az elmúlt napokban ez elég nehezen ment a versenydrukk miatt.”
Elsősorban gratulálunk a győzteseknek, a helyezetteknek és mindenkinek, aki részt vett a versenyen és nem utolsósorban pedig szeretnénk köszönetet mondani a felkészítőknek, akik hozzájárulnak versenyzőink sikereihez!
2023.02.20.