Születésnapok ma
 

Szövetségi összegzés a UIPM 72. Kongresszusáról

A 72. UIPM Kongresszust 2022. november 12-13. között rendezték meg online, ahol több, a sportág jövőjét érintő kérdésben született döntés. A legvitatottabb témakör a lovaglást váltó új versenyszám, mely hivatalosan is bevezetésre kerül a 2023-as idénytől a junior és az U19, U17-es korosztály versenyein. Az U19-es és U17-es korosztályban az új számmal kiegészülve már öt tusában kell majd megmérettetniük magukat a fiataloknak, illetve már az U15-ös korosztály számára háromtusában is rendeznek világbajnokságot.

A Magyar Öttusa Szövetség az elmúlt időszakban, mióta a lovaglás kivétele napirendre került, kiállt a lovaglásért és szavazott mellette. Ennek megfelelően továbbra is deklarált célunk, hogy a 2024-es szezonban egy kiemelt nemzetközi versenyt rendezhessünk, melynek keretében szeretnénk elbúcsúzni e nemes sportágtól, mint a lovaglás, valamint leróni tiszteletünket a hagyományaink és a bajnokaink előtt. A szövetség és a teljes öttusacsalád számára fájó döntés született, ami miatt kötelességünknek érezzük azt, hogy a tradíciónak megfelelően a jövőben is ápoljuk ennek az igen komplex sportágnak a gyökereit hagyományos öttusaversenyek rendezésével és továbbra is támogassuk vele nemzeti identitásunkat, hiszen az öttusa mindig is a magyarok szeretett sportja marad. Ezen kívül nem szabad szem elől tévesztenünk a jövő generációját sem, akiknek szintén szeretnénk megadni minden lehetőséget arra, hogy egy modern, összetett sportágban elődjeinkhez és bajnokainkhoz hasonlóan sikereket élhessenek meg.

Kettős feladat vár ránk, hiszen a felnőttek számára 2024-ben megrendezésre kerülő Párizsi Olimpiai Játékokon még a jelenleg ismert új formátumú, de a hagyományos összetételű öttusával kell harcba szállniuk az érmekért. Nagyon erős csapattal fogjuk megkezdeni a jövő évi olimpiai kvalifikációs időszakot, így bizakodóak vagyunk a kvótaszerzést illetően és reményeink szerint az ötkarikás játékokra is komoly éremesélyes nemzetként utazhatunk majd.

A kongresszuson történt szavazás alapján a fiatalabb korosztály számára ugyanakkor jövőre már lovaglás nélkül, az új versenyszámmal rendezik meg a nemzetközi viadalokat. Ez komoly kihívást jelent nemcsak a versenyzők, de a szakmai vezetés számára is.  A szövetség feladata az, hogy maximálisan kielégítse az új szám felkészüléséhez szükséges szakmai igényeket. Pontos specifikáció a jövő évi versenyrendszerrel kapcsolatban egyelőre nem készült, így bővebb tájékoztatást jelenleg nem tudunk nyújtani a témában. Pozitívum számunkra, hogy a Magyarországi OCR Sport Szövetség felajánlotta a segítségét, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen szükségünk lesz a támogatásukra, tapasztalatukra. Továbbá folyamatos párbeszédet folytatunk a Sportért Felelős Államtitkársággal az öttusában bekövetkezett változások kapcsán, a támogatásukat élvezve szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy a UIPM által hozott döntés okozta komoly nehézségek ellenére a sportág fejlődőképes maradjon.

A Magyar Öttusa Szövetség számára prioritással bír annak támogatása, hogy a sportág az olimpiai program részét képezhesse a jövőben is. Ennek megfelelően annak ellenére, hogy Szövetségünk a lovaglás megtartása mellett állt ki, mindent megteszünk azért, hogy a sportág képes legyen alkalmazkodni a jelentősen megváltozott nemzetközi feltételrendszerhez, és így esélye legyen arra, hogy az olimpiai program része lehessen a jövőben.

Az idei évben számos sikert tudtunk felmutatni, melyet a nemzetközi elismerések is visszaigazoltak. Nem utolsósorban szívből gratulálunk, mivel a Nemzetközi Öttusa Szövetség Gulyás Michelle-t – páratlan versenyszezonját követően – választotta meg az Év Legjobb Felnőtt Női Öttusázójának. A döntés magától értetődő volt számunkra, hiszen Michelle elképesztő teljesítményt nyújtott az idei szezonban, hiszen 205 ponttal vezetve a felnőtt női világranglistát kaphatta meg az elismerést. A férfiak összességében mind a junior, mind a felnőtt mezőnyben lehengerlő teljesítményt nyújtottak. Az egyéni és csapatverseny mérlege alapján 4 arany-, 5 ezüst-, és 4 bronzérmet gyűjtöttek össze, ezzel Martinek János, felnőtt és junior férfi szövetségi kapitány az Év Legjobb Edzője díjat nyerte el.

 

2022.11.22.

Friss hírek

Elhunyt Bodnár János

Elhunyt Bodnár János

79 évesen elhunyt Bodnár János, aki vízilabdában és öttusában is válogatottságig jutott, majd mindké...

Évi Rendes és Rendkívüli Tisztújító Közgyűlés – 2023. június 14. 11:00 óra

Évi Rendes és Rendkívüli Tisztújító Közgyűlés – 2023. június 14. 11:00 óra

A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége értesíti a Tisztelt Tagokat, hogy összehívja az Évi Rendes és Re...

MEGHÍVÓ – SPORTJUS konferenciára

MEGHÍVÓ – SPORTJUS konferenciára

SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság örömmel tájékoztatja a magyar sport szereplőit, sportolókat, sp...

Katonhajó-regatta – versenykiírás

Katonhajó-regatta – versenykiírás

Tisztelt Egyesületek!   A hétvégi csepeli MK 2. forduló alatt a Strand területén sport és csalá...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.