Az UIPM szombaton döntött a legfontosabb témában: a 2024-es, párizsi olimpia után a lovaglás helyére az akadályverseny kerül. A 83 érvényes szavazatból 69 volt a módosítást támogató és három tartózkodás mellett 11 az azt ellenző. A változás már jövőre jól érzékelhető lesz, mivel a juniorok és fiatalabb korosztályok világversenyein 2023-tól az akadályverseny szerepel majd a programban. A gyors bevezetést mintegy húsz szövetség – köztük a magyar – ellenezte, azzal érvelve, hogy a 2024-es olimpiára is eséllyel pályázó junioroknak így kevesebb lehetőségük lesz a lovaglást éles helyzetben gyakorolni, mivel a saját korosztályukban már másra kell készülniük.
Gallai István, a magyar szövetség főtitkára a kongresszus feszített munkájáról az MTI-nek kiemelte, hogy több felszólaló volt az akadályverseny mellett, ifj. Juan Antonio Samaranch, a UIPM első alelnöke (aki egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alelnöke is) például felhívta a figyelmet arra, „ha ma nem szavazzuk meg az új sportágat, akkor nulla esélyünk van visszakerülni az olimpiai programba”. A döntés meg is született, hogy a juniorok és fiatalabb korosztályok világversenyein már jövőre be kell vezetni az akadályversenyt.
„Ez ellen felszólaltunk, és többen kiálltak mellettünk. Sok versenyző ugyanis még a párizsi olimpia idején junior vagy első éves felnőtt lesz, mint például Gulyás Michelle volt Tokióban, és akkor ők kevesebb világversennyel a hátuk mögött fognak esetleg lovagolni az ötkarikás öttusaversenyen. Ami a világ szeme előtt zajlik majd, és újabb rizikófaktort jelenthet a sportág számára” – hangoztatta többek véleményét Gallai István főtitkár.
Magyar szempontból egyértelműen pozitív fejlemények is voltak a kongresszuson: az év női felnőtt versenyzője az idei vb-n ezüst-, az Eb-n bronzérmes Gulyás Michelle, az év edzője pedig Martinek János, a felnőtt és junior férfi válogatott szövetségi kapitánya lett.
Forrás:MTI
Fotó: UIPM
2022.11.13.