Születésnapok ma
 

Ketten a döntőben!

Ma rendezték a hölgyek elődöntős küzdelmeit, ahol négy magyar résztvevőnek szurkolhattunk. A döntőbe Gulyás Michellenek és Simon Saroltának sikerült továbbjutnia, sajnos Guzi Blankától és Réti Kamillától búcsúznunk kellett.
Az „A” csoportot Simon Sarolta gyakorlatilag uralta. Nagyon jól sikerült számára a rangsoroló vívás, így előkelő helyről várta a mai folytatást. Magabiztos versenyzéssel jutott tovább az első helyen, megkérdeztük tőle, milyen érzésekkel várja a döntőt.
„Ez volt az első Világbajnokságom, ahol egyéniben indulhattam, úgyhogy természetesen nagyon örülök a döntőbe kerülésemnek. Minden számban sikerült kiegyensúlyozottan teljesítenem a mai nap folyamán, úgyhogy bizakodva várom a holnapi döntőt.”❤
A „B” csoportból Gulyás Michelle szintén a jó körvívásának köszönhetően az élmezőnyből kezdhette meg a mai napot. Michelle nagyon rutinos versenyzővé érett, így talán borítékolható volt, hogy nem lesz kérdés a döntőbe jutás számára. „Örülök, hogy bejutottam a világbajnokság döntőjébe. A versenyen eddig nagyjából minden számban hoztam, amit az eddigi versenyeken is sikerült. A 70 női versenyző is jelzi, hogy valóban ez a legrangosabb viadal az idei évben és mindenki ott akar lenni az élmezőnyben. Meglepett mennyire kiélezett a küzdelem és milyen kevés választotta el a bejutottakat azoktól, akiknek nem sikerült. Úgy érzem senki sem tudott igazán tartalékolni, ezért érdekesnek ígérkezik a döntő. Sok függ attól ki képes legjobban ezalatt a szűk nap alatt legjobban regenerálódni, feltöltődni, illetve legjobban fejben ott lenni. Remélem nekem ez sikerül.”
Holnap döntő, ne felejtsétek el követni élőben az M4 Sport online felületén!

Hajrá fiúk, lányok! Hajrá magyarok!
Gulyás Michelle fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous / Nuno Gonçalves

Friss hírek

Elhunyt Bodnár János

Elhunyt Bodnár János

79 évesen elhunyt Bodnár János, aki vízilabdában és öttusában is válogatottságig jutott, majd mindké...

Évi Rendes és Rendkívüli Tisztújító Közgyűlés – 2023. június 14. 11:00 óra

Évi Rendes és Rendkívüli Tisztújító Közgyűlés – 2023. június 14. 11:00 óra

A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége értesíti a Tisztelt Tagokat, hogy összehívja az Évi Rendes és Re...

MEGHÍVÓ – SPORTJUS konferenciára

MEGHÍVÓ – SPORTJUS konferenciára

SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság örömmel tájékoztatja a magyar sport szereplőit, sportolókat, sp...

Katonhajó-regatta – versenykiírás

Katonhajó-regatta – versenykiírás

Tisztelt Egyesületek!   A hétvégi csepeli MK 2. forduló alatt a Strand területén sport és csalá...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.