A lányokhoz hasonlóan a fiúk is remekeltek a kvalifikációs napon, hiszen mind a négyen továbbjutottak az elődöntőbe. Az „A” csoport küzdelmeiből Szép Balázs a 7., míg Bereczki Richárd a 8. helyen ért célba. A „B” csoportból Regős Gergely 8-ként, Tamás József 9-ként zárta a kvalifikációs napot.

„Az úszás érzésre nem volt olyan jó, szerintem abban van meg pici. Víváson jól kezdtem, aztán a végére kicsit elfáradtam fejben. A kombi jól ment, a futás és a lövészet is. Talán már a harmadik 600-on a biztos 15-ben voltam, így egy kicsit ki tudtam engedni a végén. Nagyon örülök, hogy idén zsinórban a 3. vk-n indulhatok, jó tapasztalatszerzés az új versenyzési formát tekintve.”

„Vegyes érzelmekkel sikerült bejutnom az elődöntőbe. Igazából elég küszködős napom volt, de a lényeg az, hogy továbbjutottam, ennek örülök, várom a holnapi versenyt. A harmadik világkupa zsinórban számomra nem nagy megterhelés, mert edzésben vagyunk, fel vagyunk készülve. A továbbiakban előre próbálok tekinteni és hajrá sport!”

„Alapvetően egy jó selejtezőt tudhatok magam mögött. Szokásos érzésekkel és időeredményekkel fejeztem be a mai napot. Ahogy az elmúlt két világkupa selejtezőjében, most sem estek jól a fizikai számok. Úszásban és futásban is maradt rengeteg másodperc, de a verseny előrehaladtával remélhetőleg sikerül egyre jobban ráhangolódnom és „bemelegednem”. Lövészet most különösen nehéz, mert egy viszonylag sötét sátorban lövünk, ami a napfényről bejőve nem könnyíti meg a dolgunkat. Összességében elégedett vagyok a mai nappal várom a folytatást.”

„A vívás nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem. Nagyon álmosan vívtam, nem tudtam felpörögni, ez azt jelentette, hogy mínusz 5-re álltam az elején. Az edzők és a jó Isten is segített, így plusz 1-re ki tudtam hozni a végét. Összességében nagyon nem vagyok elégedett, mert nem tudtam ma bemutatni, hogy mire vagyok képes, viszont úgy álltam oda, hogy mindenképpen szeretnék bejutni az elődöntőbe. Az uszodában hoztam a tőlem elvárt jó eredményt. A kombiban a futás jól ment, jól is éreztem magam közben. A lövészetben akadtak dadogós hibák, de ezeket igyekszem kijavítani a következő kanyarra. Összességében örülök annak, hogy egy erős mezőnyből tudtam kvalifikálni magam az elődöntőbe. A technikai számokban sokkal jobban oda kell raknom magam pszichésen és remélem, hogy a fizikai számok ilyen jól fognak menni a többi versenynapon is.”
Szép volt fiúk! Hajrá magyarok!

2022.05.11.