Mind a négy lány elődöntőt fogott a bulgáriai világkupán. Az „A” csoport küzdelmeiből Erdős Rita a 11., míg Réti Kamilla a 13. helyen ért célba. A „B” csoportból Simon Sarolta a 8-ként, Guzi Blanka a 12-ként zárta a kvalifikációs napot. Mind a négy lány a direkt továbbjutást jelentő top 15-ben fejezte be a mai napot, így holnap a rangsoroló vívással a páston folytatják az elődöntős küzdelmeket.

„A mai napom elég nehézkesre sikeredett, fejben nem nagyon tudtam összerakni a vívást, illetve a lövészetet sem, így a futásomra kellett alapoznom a bejutásomat. Szerencsére azzal nem volt problémám, így végül sikerült továbbjutnom az elődöntőbe. Nagyon örülök, hogy a 3. világkupán is elindulhattam idén, jó, hogy tudok tapasztalatot szerezni mind az új formátumú versenyeken, mind pedig a felnőtt mezőnyben. Sajnos eddig még nem volt szerencsém kipróbálni, hogy milyen az, ha végig versenyzem az egész hetet egészen a döntő napjáig, de azt biztosra mondhatom, hogy nem egy könnyű dolog, ez a sorozatterhelés.”

„A budapesti világkupán is meggyűlt a bajom a vívással, ez a számom sajnos most is ugyanolyan nehezen indult. Holnapra megpróbálom magam sokkal koncentráltabb állapotba hozni, ami a lövészetnél is elkel. Fizikailag most egész jól érzem magam, és egy kicsit tudtam tartalékolni az elődöntőre is, úgyhogy bizakodva várom a holnapi napot. Innentől tényleg élvezni szeretném a versenyt.”

„Jól sikerült a mai napom, minden számban kiegyensúlyozott teljesítményt tudtam hozni. A futás végére ki is tudtam engedni, ami remélem kifizetődő lesz a következő napokban. Várom már a holnapi vívást, szeretném élvezni a versenyt és megmutatni mire vagyok képes. Örülök a lehetőségnek, hogy ennyi világkupán eltudok indulni, hasznos tapasztalatszerzés szempontjából ez az év.”

„Nem titok, én a mai napot a túlélésre mentem. Gyakorlatilag a budapesti világkupa után jött egy kihagyás, mivel elkaptam egy fertőzést és a lovasesést követő derek fájdalmam még ma is velem volt, szóval ideálisnak messze nem nevezhető az, ahogyan idejutottam. Ez sajnos elég erőteljesen érezhető volt ma. Nagyon legyengülten versenyeztem, remélem, hogy sikerül napról napra erősebbnek lennem most már.”
Szép volt lányok! Hajrá magyarok!

2022.05.10.