Születésnapok ma
 

Sajtótájékoztató a lovaglás megmentéséről

Pénteken hatalmas érdeklődés mellett sajtótájékoztatót rendeztek a “mindenkori” öttusázók a Tattersalban, melynek célja az öttusa lovaglás számának megmentése volt.
A nemzetközi szövetség (UIPM)  tervei szerint a 2028-as olimpián már lovaglás nélkül rendeznák az öttusa versenyt.
A rendkívüli sajtóértekezleten részt vett  Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke, dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok, Marosi Ádám olimpiai bronzérmes, Kasza Róbert Európa-bajnok, Gulyás Michelle vb-bronzérmes, Balogh Gábor, olimpiai ezüstérmes, Kardos Bence, Európa-bajnok.

A sajtóértekezletet Marosi Ádám nyitotta meg, és elmondta: „Az öttusa vívásból, úszásból, lovaglásból, futásból és lövészetből áll, ebből nem engedünk, akkor sem, ha erőből, agresszívan akarják lenyomni a torkunkon azt, hogy ez lehet másképp is”

Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázó szerint  is” meg kell védenünk a lovaglást, és nemcsak a lovaglást, hanem azokat a fiatalokat is, akik hosszú éveken keresztül készültek erre a gyönyörű, embert próbáló sportágra.”

Kardos Bence elmondta, hogy ő konkrétan a lovaglás miatt kezdett el öttusázni, és ő is úgy véli, az öttusa csakis a lovaglással lehet teljes.

Felszólalt Gulyás Michelle is a sportág legérzékenyebb, legszebb száma mellett: “Az öttusában a legnehezebb, egyszersmind a legszebb feladat, hogy húsz perc leforgása alatt olyan kapcsolatot alakítsunk ki a lóval, aminek eredményeképpen sikeresen teljesítjük a pályát.”

Kasza Róbert Európa-bajnok és világbajnok öttusázó szintén kiállt a lovaglás mellett, megemlítve a szám nehézségeit is: „A sűrített öttusa programjában a mezőny fordított sorrendben lovagol, így azok a versenyzők kezdenek, akik a mezőny végén állnak, ennek megfelelően kockáztatnak, keményebben bánnak a lóval, így az élmezőnyt már sértődött és kizsigerelt lovak fogadják, ilyen állapotban megülni őket borzalmasan nehéz feladat”

Bőhm Csaba, junior vb-bronzérmes öttusázó egy hatodik versenyszám bevezetésével esélytelennek látja a felkészülést. „Huszonkét, huszonhárom évesen megtanulni még egy hatodik versenyszámot reménytelen vállalkozás. Egy efféle változás számomra a sportág befejezését jelentené, mielőtt még igazán elkezdhettem volna.”

Bretz Gyula ezen a fórumon is hangoztatta: az első pillanattól kezdve a lovaglás mellett van, csakúgy, mint a MÖSZ elnöksége, akik a csütörtöki rendkívüli elnökségi ülésen egy emberként álltak ki a lovaglás eltörlése ellen.

A MÖSZ elnöke  a témával kapcsolatban egy hétfői konzultációra várja az összes magyarországi szakosztály képviselőit a Magyar Sport Házába.

 

2021.11.12.

 

 

Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index

Friss hírek

Földi László búcsúztatásának időpontja

Földi László búcsúztatásának időpontja

A szeptember elején elhunyt Földi László, egykor öttusázó búcsúztatásának időpontja: 2022. október 1...

VERSENYKIÍRÁS – Elit Bajnokság – 2022.10.08-09.

VERSENYKIÍRÁS – Elit Bajnokság – 2022.10.08-09.

A nevezés megkezdődött. A nevezés megkezdése előtt mindenki ellenőrizze a https://www.pentathlon.hu/...

Kettős egyéni siker és egy csapatarany ráadásnak!

Kettős egyéni siker és egy csapatarany ráadásnak!

BERECZKI RICHÁRD EURÓPA-BAJNOK! SZÉP BALÁZS EURÓPA-BAJNOKI EZÜSTÉRMES! BERECZKI RICHÁRD(1), SZÉP BAL...

GULYÁS MICHELLE BRONZÉRMES! A CSAPAT EZÜSTÉRMES!

GULYÁS MICHELLE BRONZÉRMES! A CSAPAT EZÜSTÉRMES!

GULYÁS MICHELLE BRONZÉRMES AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON! GULYÁS MICHELLE (3), SIMON SAROLTA (6), BARTA LUCA...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.