Születésnapok ma
 

Breitner Hanna, Erdős Rita, Réti Kamilla és Papolczi Emília jutott be a New Format tesztverseny női döntőjébe

Breitner Hanna, Erdős Rita, Réti Kamilla és Papolczi Emília jutott be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló New Format tesztverseny női elődöntőjéből a szombati fináléba.
Csoportonként a legjobb öt, valamint a két legjobb pontszámot elérő öttusázó kvalifikált.
A csütörtöki rangsoroló vívás után a napot a lovaspályán kezdték a hölgyek, a magyarok közül az A csoportból Eszes Noémi ért el 300 pontot, de 299 pontjával Ormándi Rebeka is jól teljesített, míg a B csoportban 298-298 ponttal zárt Erdős Rita és Papolczi Emília is.
A program sok szusszanásnyi időt nem hagyott a versenyzőknek gyors átöltözés után jöhetett a bónuszvívás, majd rohanás az uszodába, ahol példának okáért 2:08.34-gyel Papolczi Emília toronymagasan a mezőny legjobb idejét tempózta.
A laser run pályán 4×600 métert teljesítettek a hölgyek, az A csoportból 1264 ponttal Breitner Hanna a harmadik helyen, a B-ből a nap legjobb pontszámával, 1313 ponttal Erdős Rita az élen jutott be a döntőbe, amelynek tagja lesz majd Réti Kamilla (1259) és Papolczi Emília (1256) is.
A délelőtt folyamán a férfiak rangsoroló vívását rendezték meg: az A csoportban Koleszár Mihály 24, Salga Gergő 23 tust ért el, ezzel a második és harmadik helyet szerezték meg, míg a B csoportban Klis Krisztián 20 találattal a második helyen zárt.
Gratulálunk versenyzőinknek!

Fotó: Buza Virág
2021.04.23

Friss hírek

Az éremtáblázat élén zárt a magyar csapat a kairói világbajnokságon

Az éremtáblázat élén zárt a magyar csapat a kairói világbajnokságon

A hetedik helyen végzett a Guzi Blanka, Kardos Bence páros vegyes váltóban a kairói olimpiai kvalifi...

Világbajnok és kvótát szerzett Marosi Ádám, aranyérmes a férfi csapat

Világbajnok és kvótát szerzett Marosi Ádám, aranyérmes a férfi csapat

Aranyérmes lett Marosi Ádám és a férfi csapat a kairói világbajnokságon. Olimpiai bronzérmesünk kima...

Világbajnoki bronzérmes és olimpiai kvótás lett Gulyás Michelle

Világbajnoki bronzérmes és olimpiai kvótás lett Gulyás Michelle

 A női csapat a dobogó második fokára állhatott fel. Világbajnoki bronzérmet nyert és olimpiai kvótá...

Száz százalék a férfiaknál

Száz százalék a férfiaknál

 Alekszejev Tamara és Gulyás Michelle 22 tussal zárta a körvívást. Mind a négy magyar, vagyis Berecz...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.