Születésnapok ma
 

Gulyás Michelle megnyerte a szófiai Világkupát! (VK II.)

Fantasztikus magyar sikert hozott a szófiai Világkupa, amelyen Gulyás Michelle páyafutása során először megszerezte az aranyérmet, Alekszejev Tamara pedig idei legjobb eredményét nyújtva a hatodik helyen fejezte be a versenyt.

A 20 esztendős Gulyás Michelle szinte minden számban kimagasló eredményt nyújtott, a harmadik legjobb időt érte el úszásban, vívásban 20 tussal zárt, és magabiztos lövészetének köszönhetően az utolsó sorozatban be is biztosította győzelmét. Az ötödik helyről rajtolt, s végül jelentős előnyben, a brit Francesca Summert és a fehérorosz Anasztaszija Prokopenkót maga mögé utasítva az elsőként érkezve szakíthatta át a célszalagot.
“Az egész napom mesésen alakult, nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert mindez azt mutatja, jó úton haladunk a munkával. A laser runomnak kifejezetten örülök, hiszen évről évre erősödik a mezőny, olyannyira, hogy nem férnek bele a hibák, és szerencsére ismét végig jól tudtam lőni. A páston is sikerült koncentráltnak maradnom, köszönöm az edzőm, Tibolya Péter támogatását, mert sokat segített a háttérben.

Ha a pontokat nézem, most már olimpiai kvótás helyen állok, de nincs megállás, hiszen még semmi sem dőlt el. A székesfehérvári világkupa-döntőn és a világbajnokságon is úgy kell szerepelnem, hogy bebizonyítsam: ott a helyem Tokióban” – mondta a versenyző.

“Bármilyen versenyt megnyerni óriási siker, világkupán nyerni, olimpiai és világbajnoki érmeseket magad mögé utasítva önmagában hatalmas dolog. Michelle egész nap nagyon bátran versenyzett, le a kalappal előtte, taktikus és okos volt a laser run során is, amelyben sokkal jobban teljesített most, mint az előző Világkupán. Megérdemelten nyerte meg az aranyat. Tamara rosszul kezdett a víváson, de kihozta magát a gödörből, megmutatta, hogy igazából milyen kvalitású versenyző is ő. Jó pozícióban, a harmadik helyről indulhatott a laser runban, ahol a tét és az akarás összenyomta. Egyértelmű, hogy vissza kell hoznia a lövészetét és meg kell tanulnia téthelyzetben normálisan lőni. Guzi Blanka vívásban jól kezdett, plusz háromban is állt már, amikor érthetetlen módon nem tudott több tust adni, pedig ugyanolyan állapotban vívott, mint előtte. A többi számával elégedett vagyok, laser runban remek futással sikerült felfutnia a tizenhetedik helyre. Simon Saroltának azonban nem jött ki a lépés, jó vívóként sokat hibázott a páston és laser runban sem sikerült a legjobb formáját hozni.” (Kállai Ákos női szövetségi kapitány).

 

Részletes eredmények
2021.04.17.

Friss hírek

A székesfehérvári Világkupa-döntő jegyében készül Tatán a válogatott

A székesfehérvári Világkupa-döntő jegyében készül Tatán a válogatott

Hétfőtől a tatai edzőtáborban készül a magyar válogatott a soron következő nagy eseményre, a május 1...

Mizsér Attila 60 éves!

Mizsér Attila 60 éves!

Ma ünnepli 60. születésnapját Mizsér Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, aki jelenleg...

Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

Elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója

Hosszan tartó súlyos betegség után, április 24-én reggel elhunyt Monspart Sarolta világbajnok tájfut...

A francia Pierre Dejardin nyerte a New Format tesztversenyt

A francia Pierre Dejardin nyerte a New Format tesztversenyt

A francia Pierre Dejardin győzelmét hozta a budapesti New Format tesztverseny férfi döntős napja. A...

Képgaléria

Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03. New Pentathlon Format 2020.09.15.