Születésnapok ma
 

Fiatalok nagy napja – 13 férfi versenyzőnk a döntőben

Tizenhárom magyar férfiversenyzőnk jutott be a Peridot magyar nyílt fedett pályás verseny keddi döntőjébe. A tizenháromból öt junior, egy pedig ifjúsági korú öttusázó.

Helyet követeltek maguknak a fiatalok a felnőtt nemzetközi színtéren – így lehet summázni a férfi kvalifikációs nap eredményeit. Az A csoportban a kőbányaiak fiatalja, a 21 esztendős Bőhm Csaba szerezte meg a győzelmet, de két rutinos felnőtt versenyzőnk, Demeter Bence (8.) és Regős Gergely (14.) mellett a legjobb 15 között zárt Tamás József (12.), Gáll András (13.) és Koleszár Mihály (15.) is. Gáll András sokak elismerését kivívta a nap folyamán, hiszen a szomszédos teremben zajló atlétikai U18-as bajnokság 3000 méterére beugorva, nem mellesleg bronzérmet nyerve, durván egy óra időkülönbséggel állt rajthoz a laser runban, és neki is sikerült berobognia a keddi döntőbe.

A B csoportban Kardos Bence és Szép Balázs is hatalmasat ment a kombinált számban, – előbbi a harmadik, utóbbi 30-as rajtszámmal a hatodik helyre érkezett. Az idősebb versenyzők közül Marosi Ádám (8.) és Kasza Róbert (9.) is hozta a kötelezőt, de örömteli, hogy a keddi döntő szereplője lehet még Gyurka Márk Manó (11.), Viczián Bence (12.) és Bereczki Richárd (19.) is.

„Nagyot mentek a fiatalok ma, meglepetés, hogy a tizenhárom döntősből hat utánpótlás korú versenyző, ez remek teljesítmény ebben az erős mezőnyben. A rutinosabb versenyzőink hozták a kötelezőt, hogy kit mennyire viselt meg ez a selejtező, majd kedden meglátjuk. Sokat; van, akinek több mint egy évet kellett várni arra, hogy a nemzetközi mezőnyben versenyezhessen és ez azért jól láthatóan érezteti a hatását. Egy biztos: aki a döntőben jól vív, annak nagyobb esélye lesz majd a dobogóhoz odaérni” – értékelt Martinek János férfi szövetségi kapitány.

Bőhm Csaba:

„Úgy érzem, nagyon jó nap van mögöttem. Úszásban alig maradtam el az egyéni csúcsomtól, vívásban pedig úgy zártam plusz hattal, hogy még nem szerepeltem ilyen erős mezőnyben, éppen ezért nagyon elégedett vagyok a huszonegy győzelmemmel. A kombit sikerült jó lövészettel megalapozni, a végén már nem is kellett maximumon futnom. Persze a döntő egészen más lesz, ott már nem lehet tartalékolni.”

Demeter Bence

„Az elmúlt másfél-két hetem nem volt annyira zökkenőmentes, sérülésekkel is bajlódtam és beteg is voltam, így ennek tükrében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nemzetközi versenyen legutóbb a 2019-es világbajnokságon szerepeltem, ami elég rég volt, de sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom, minden számban hoztam azokat a pontokat, amiket elvártam magamtól. Örülök, hogy a vívásban nem volt hullámvölgyem, a vége lehetett volna három-négy tussal jobb is, de talán egy kicsit türelmetlenebb voltam a kelleténél. Lövészetnek örülök, mert az elmúlt időszakban ez a szám nem volt problémamentes. Kíváncsian várom, hogy a döntőben mire leszek képes, de azt látom, fel kell kötni a gatyát, mert fiataljaink sokat fejlődtek az elmúlt egy évben.”

Kardos Bence:

„Bent vagyok a döntőben, hoztam a kötelezőt és ez ma a lényeg, hiszen bárkivel, még egy olimpiai bajnokkal is előfordulhat, hogy rossz napot fog ki és kiesik. Úgy érzem, a döntőre még maradt bennem, és össze kell tudnom rakni azt a teljesítményt, amellyel akár a győzelemért is harcba szállhatok. Hogy mi kell hozzá? Egy nagyon erős, koncentrált nap.”

Szép Balázs:

„Nagyon örülök ennek az eredménynek, mert az elmúlt években volt egy kis mélyrepülésem. Most a kombiban életem eddigi legjobbját mentem, de az úszással is nagyon elégedett vagyok, sokat hozott ezen a téren a kanári-szigeteki edzőtábor. A vívásomban maradt jó pár tus ezen a napon, ezt mindenképpen szeretném kijavítani a döntőben.”

 

Részletes eredmények

2021.02.28.

 

Friss hírek

Az éremtáblázat élén zárt a magyar csapat a kairói világbajnokságon

Az éremtáblázat élén zárt a magyar csapat a kairói világbajnokságon

A hetedik helyen végzett a Guzi Blanka, Kardos Bence páros vegyes váltóban a kairói olimpiai kvalifi...

Világbajnok és kvótát szerzett Marosi Ádám, aranyérmes a férfi csapat

Világbajnok és kvótát szerzett Marosi Ádám, aranyérmes a férfi csapat

Aranyérmes lett Marosi Ádám és a férfi csapat a kairói világbajnokságon. Olimpiai bronzérmesünk kima...

Világbajnoki bronzérmes és olimpiai kvótás lett Gulyás Michelle

Világbajnoki bronzérmes és olimpiai kvótás lett Gulyás Michelle

 A női csapat a dobogó második fokára állhatott fel. Világbajnoki bronzérmet nyert és olimpiai kvótá...

Száz százalék a férfiaknál

Száz százalék a férfiaknál

 Alekszejev Tamara és Gulyás Michelle 22 tussal zárta a körvívást. Mind a négy magyar, vagyis Berecz...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.