Születésnapok ma
 

Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta döntőbe jutottak

A nők selejtező napján a négy magyar versenyző közül három, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta kvalifikálta magát a  mexikói felnőtt öttusa vb női döntőjébe. Réti Kamillának sajnos ezúttal nem sikerült.

Kovács Sarolta 19/14 mutatóval zárta a vívást, ami 222 pontot és a csoportjában a 9. helyet jelentette számára. Úszásban remekelt, 2:11.35 idővel ugyanis megnyerte ezt a számot. Réti Kamilla 13 győztes és 20 vesztes asszóval fejezte be a vívást, ez az eredmény a 25. helyre volt elég, úszás ideje pedig 2:33.33 volt.

Kovács a 7., Réti a 30. helyről rajtolt az “A” csoport laser run számában. Saci végül 13:59.70 idővel, kényelmes kombival jutott a finalisták közé. Bár Kamillának négy helyet sikerült előrébb lépnie, a döntőbe jutásra ez még nem volt elég.

A “B” csoportban Alekszejev Tamara 2:21.07 időeredménnyel 14. helyen végzett úszásban, a második számban, a vívásban pedig 20/11-el a harmadik legjobbként zárt. Földházi Zsófia 2:13.23-el ötödik lett a medencében, majd a vívást  19/12-vel szintén az 5. helyen fejezte be a csoportjában. Így Zsófi első helyről, míg Tamara 6. helyről várhatta a kombinált számot, ahol mindketten könnyedén továbbjutottak.

“A három lány könnyűszerrel kvalifikálta magát a döntőbe. Mindhárman rendkívül taktikusan versenyeztek. – nyilatkozta Kállai Ákos, női szövetségi kapitány. –  Kami érzésem szerint az Európa-bajnokságon mutatott jó eredményét szerette volna megismételni, illetve görcsösen bizonyítani ezen a versenyen is. Tudjuk, hogy több van benne, de sajnos ma ezt nem tudta megmutatni.”

A kapitány beszámolója szerint a mezőnyből többen kiestek az extrém napsütésnek, a nem megszokott klímának, vagy épp betegségeknek köszönhetően. Szerencsére a mieink ezeken a nehézségeken már a verseny előtt átestek.

Holnap a férfiak kvalifikációjával folytatódik a világbajnokság.

Női kvalifikációs lista

Részletes eredmények

2018.09.10.

Friss hírek

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Rövid beszámoló az Öttusa Szövetség idei talán legmeghatározóbb napjáról: A módosított napirendi pon...

Fábián László Prima-díjas!

Fábián László Prima-díjas!

Olimpiai- és világbajnokunk, a MOB főtitkára, Fábián László Prima-díjas! A korábbiaknak megfelelően...

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíját azon fiatal tehetségekne...

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

2023. november 13-án a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Nemzeti Sportüg...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.