Születésnapok ma
 

Zárásként bronzérem Székesfehérváron!

A székesfehérvári felnőtt öttusa Európa-bajnokság záró napján a vegyes váltók küzdelmét rendezték. Kovács Sarolta és Demeter Bence kapott lehetőséget ebben a számban és éltek is bizalommal. A mieink ugyanis bronzérmet szereztek a francia és az olasz váltó mögött.

Az úszásban elért 1:57.21-es időeredmény megalapozta a mai napot, hiszen ez a mezőny második helyére volt elég, tehát nagy önbizalommal vághatott bele a magyar páros a második tusába, a vívásba. Ezt a számot Kovács Sarolta döntetlenre hozta (9/9), míg Demeter Bence 12 győztes és 6 vesztes asszóval zárt, tehát a mieink végül 21/15-ös mutatóval harmadikként végeztek a vívásban. Lovaglásban Kovács Saroltánál becsúszott néhány hiba, de Demeter Bence itt is nagyot alkotott, hiszen hibátlanul lovagolt. Ebben a tusában a hetedik hely lett a magyar vegyes váltóé és három szám után a negyedik helyen állt a hazai pályán versenyző páros. A kombinált számnak az élen álló francia kettős 32 másodperces, megnyugtató előnnyel vághatott neki. Mögöttük az olaszok kezdték másodikként a záró tusát, majd az oroszok következtek é mögöttük két másodperccel a magyar váltó.

_BBV4799

Hatalmasat harcolt Kovács Sarolta és Demeter Bence, akik folyamatosan nyomást helyeztek az orosz kettősre. Hasonlóan lőttek, de sokkal jobban futottak, mint a vetélytársak. Már Kovács Sarolta is megelőzte egyszer az orosz lányt, de a váltásra visszaverte a támadást Liudmila Tebekina. Demeter Bence ellen azonban már nem volt ellenszere Kirill Belyakovnak, akit lehajrázott a magyar klasszis és végül a Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős örülhetett a bronzéremnek.

A végeredmény:

  1. Marie Oteiza, Valentin Prades (FRA) 1462 pont
  2. Alessandra Frezza, Valerio Grasselli (ITA) 1451 pont
  3. Kovács Sarolta, Demeter Bence (HUN) 1443 pont

Részletes eredmények: http://www.pentathlon.hu/results/201807/2019.pdf

A magyar küldöttség végül fantasztikusan szerepelt és öt éremmel zárta a hazai rendezésű Európa-bajnokságot. A női döntőben egyéniben Kovács Sarolta bronzérmes lett, míg a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia alkotta magyar csapat a dobogó legfelső fokára állhatott. A férfi döntő egyéni versenyében Marosi Ádám ezüstérmes lett, és szintén második lett a Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely összeállítású csapat. Az ötödik érem pedig a vegyes váltók között bronzérmet szerző Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős nevéhez fűződik.

2018.07.23.

 

 

Friss hírek

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Tisztújító Közgyűlés – Az Új Elnökség

Rövid beszámoló az Öttusa Szövetség idei talán legmeghatározóbb napjáról: A módosított napirendi pon...

Fábián László Prima-díjas!

Fábián László Prima-díjas!

Olimpiai- és világbajnokunk, a MOB főtitkára, Fábián László Prima-díjas! A korábbiaknak megfelelően...

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

Elindult a jelentkezés a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramjára

A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíját azon fiatal tehetségekne...

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

Pályázat a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez

2023. november 13-án a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Nemzeti Sportüg...

Képgaléria

Junior OB 2021 Peridot Magyar Nyílt Fedett Pályás verseny fotói U24 Európa-bajnokság 2020 Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03.