Fantasztikusan sikerült a vasárnapi nap és a férfi döntő a mieinknek a Székesfehérváron zajló öttusa Európa-bajnokságon. Egyéniben Marosi Ádám ezüstérmet szerzett, és a dobogó második fokára állhatott fel a Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely összeállítású magyar csapat is.
Marosi Ádám 2:05.12-es időeredménnyel és egy tizedik hellyel kezdett úszásban, amiért 300 pont került a neve mellé. A vízválasztónak tartott vívás fantasztikusan sikerült olimpiai bronzérmesünknek. Huszonhárom győztes és mindössze 11 vesztes asszóval ebben a tusában második lett (245 pont) és egyértelművé tette, hogy érmet szeretne szerezni a hazai kontinensviadalon. A lovaglás is kiválóan sikerült számára. Egy apró hiba ugyan becsúszott, de a megszerzett 293 pont azt jelentette, hogy a második helyről várta a kombinált számot. A záró tusában is nagyon meggyőző és magabiztos volt, megtartotta pozícióját és végül másodikként ért célba. A kombinált számban Marosi Ádám 10:56.17-es időt ért el, 8. lett, 644 pontot gyűjtött, így a nap végén 1482 pont állt a neve mellett. Ennél is fontosabb, hogy felállhatott a dobogó második fokára. Az Európa-bajnok a francia Valentin Prades lett 1484 pontot gyűjtve, míg a bronzérmet a brit Joseph Choong (1468 pont) nyakába akasztották.
„Küzdelmes napon vagyok túl, de nagyon boldog vagyok az eredmény miatt. Kicsit tartottam ettől a naptól, mert éjjel nem tudtam pihenni. Talán ha két órát aludtam. Nem az izgalom volt az oka, hanem valami más, esetleg a csillagok nem akarták, hogy kipihenjem magam. Az úszásban gondoltam is erre, de jött a vívás, ahol elkezdtem vívni és egy olyan „hullámra ültem fel”, amit öröm volt megélni. Jól ment a vívás és jó érzés volt így zárni ezt a számot. A lovaglás is varázslatos volt. Hatalmas volt az összhang ezzel a lóval. Egy verőhibát ugyan vétettünk, de belefért. Érdekes, hogy 4-5 évvel ezelőtt is lovagoltam versenyen ezzel a lóval, akkor is jól ment. A kombinált számban nagyon kihajtottam magam és boldog vagyok, hogy végül ezüstérmet nyertem és nyertünk a csapattal. A verseny előtt azonnal elfogadtam volna, ha azt mondja bárki, hogy dobogóra állhatok. Jó verseny volt.” – mondta Marosi Ádám a verseny után.
Magyar szempontból szintén jó hír, hogy Demeter Bence a fantasztikusan sikerült kombinált számának köszönhetően az előkelő ötödik helyen zárta az Európa-bajnokságot. A hazaiak versenyzője remekül úszott, hiszen a 2:03.82-es időeredmény a mezőny ötödik helyét jelentette (303 pont). A vívást 18/16-os mutatóval a 16. helyen zárta (214 pont), a lovaglás viszont nem sikerült jól számára. A harmadik számban csak 27. lett és 279 pontot kapott. A kombinált szám előtt még a legjobb tíz helyezetten kívül volt, de a záró tusában hatalmasat harcolt és kiváló teljesítménnyel egészen az ötödik helyig küzdötte fel magát (10:40.28; 2. hely; 660 pont). Demeter Bence 1456 pontot szerzett a vasárnapi fináléban és lett ötödik az Európa-bajnokságon.
Ahhoz, hogy a magyar csapat is ezüstérmes legyen nagyon nagy szükség volt Regős Gergely pontjaira is. A fiatal magyar tehetség 2:10.28-at úszott, amivel 26. lett (290 pont), a vívást mínusz hattal, 14/20-as mutatóval zárta, ami a 27. eredmény volt a mezőnyben (193 pont). A lovaglásban is „hagyott bőven”, 31. lett és 265 pontot gyűjtött. A kombinált számban ő is kihajtotta magát és mindent megtett. Végül a 27. helyen ért célba, de ennél sokkal fontosabb, hogy 1387 pontot gyűjtött a döntőben, ami azt jelentette, hogy a Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely alkotta magyar csapat végül 4325 ponttal ezüstérmes lett a kontinensviadalon. A csapatversenyt a franciák nyerték (4367 pont) és a mieink mögött az ukránok lettek a harmadikok (4309 pont).
„Elégedett vagyok és természetesen boldog is, hiszen két ezüstérmet szereztünk az Európa-bajnokságon. Az egyéni versenyben mindenki úgy úszott, ahogy arra számítani lehetett. Marosi Ádám vívásban fantasztikusan teljesített. Okosan, higgadtan és eredményesen vívott, ami meghatározta a teljes versenyét. Demeter Bence hullámzóan vívott, de pozitív mérleggel zárt, míg Regős Gergely bár mindent megtett, az erős mezőnyben ez most erre volt elég. Lovaglásban Marosi egy, Demeter három, Regős pedig öt verőhibával zárt, így Marosi Ádám ott maradt a második helyen, Demeter Bence a 16., Regős Gergely pedig a 30. helyről várta a kombit. Marosi Ádám a kombinált számban is kiváló volt, talán a véghajrában egy picit korán indította a támadást a francia srác ellen, akinek még maradt ereje visszatámadni. Ennek ellenére Ádám elégedett lehet, jó versenye volt és mondhatjuk úgy, hogy „ismét visszaült a lóra”, tehát ismét jó formában van és nagy célokért küzdhet. Demeter Bence fantasztikusan szerepelt a kombinált számban. Tizenegy helyet jött előre, ami szenzációs. Ha a vívása jobban sikerül, akkor most ő is dobogós. Regős Gergely esetében a tisztes helytállást tűztük ki célul. Neki még tapasztalatokra van szüksége, de az úszása rendben volt, a vívásban hagyott sokat, a lovaglásban talán egy kicsit jobb koncentrációval kevesebb hibával tudott volna zárni, a kombinált számban pedig nagyot harcolt, ami ahhoz is elengedhetetlen volt, hogy a csapat az ötödik helyről a másodikra lépjen előre. Elégedett vagyok és gratulálok a versenyzőknek.” – értékelt a helyszínen Martinek János a férfiak szövetségi kapitánya.
Részletes eredmények: http://www.pentathlon.hu/results/201807/2019.pdf
Hétfőn a vegyes váltók küzdelmével zárul az Európa-bajnokság Székesfehérváron.
A program: Mix váltó/ Mixed Relay | |||||||
10:45 | Úszás/Swimming | ||||||
12:30 | Vívás/Fencing | ||||||
14:00 | Bónusz vívás/Bonus Round | ||||||
16:00 | Lovaglás/Riding | ||||||
17:30 | Laser Run | ||||||
18:00 | Díjátadás/Award Ceremony |