Kiemelkedő egyéniségek, aranycsapat >> Magyar nők

Emhő Réka (1967)

1985 júliusában ő nyerte az első női öttusa magyar bajnokságot, 1986-ban, 1989-ben ezüstérmes a Csepel, majd a MAFC versenyzőjeként. 1986-ban a vb-n először indult magyar csapat tagja (23.) volt, indult 1987-ben is.

Füri Csilla (1972)

1995-ben áttért a triatlonra és az 1999-es bp-i vb után tért vissza az öttusára. Miután októberben megnyerte az UIPM úszásból és futásból álló „biathle” világbajnokságát, hazatérve megnyerte a magyar bajnokságot is öttusában. 4-4 vb-n és Eb-n indult, vb-n csapatban ezüstérmes, az Eb-ken 2000-ben csapatban, 2001-ben váltóban is aranyérmes. 2003-ban egyéni magyar bajnok, az Eb-n 4. helye mellett 2 aranyérmet, a vb-n csapat bronz-, váltóban aranyérmet nyert, gyözőtt a Volán-kupán. Ötször volt Vk-döntős, 2001-ben hatodik, őt választották meg az év öttusázójának is. 2002-ben csapatban világbajnok.

Heilig Anita (1970)

2 felnőtt és junior vb-n, 1 Eb-n indult, az első junior világbajnokságon (1989) egyéniben ezüstérmes, csapatban kétszer (1989, 1991) világbajnok. A magyar bajnokságokon kétszer ezüstérmes (1988, 1991), egyszer bronzérmes (1986), egyszer negyedik, egyszer hatodik.

Hortobágyi Eszter (1974)

5 felnőtt, 5 junior vb-n, 5 Eb-n indult a Csepel volt versenyzője, aki 1996-ban Ausztráliába távozott és 2001-ben már ausztrálként indult a vb-n. A juniorok között 1993-ban váltóban, 1994-ben egyéniben és csapatban világbajnokságot nyert, a felnőttek között kétszer negyedik, csapatban vagy váltóban kétszer ezüst-, egyszer bronzérmes, az Eb-n 1 aranyat és 1 bronzot szerzett. Villányi Zsigmond és Hegedűs István emlékversenyeket, 2 ob-t nyert, egyszer Vk-döntős volt.

Kovács Irén (1971)

8 felnőtt, 4 junior vb-n, 3 Eb-n indult a győri hölgy, női öttusasportunk kezdeti sikereinek fő részese. A sportág első junior világbajnoka, sorozatban háromszor nyert, ennyit senki más, 2 csapat- és 1 váltóaranyat is szerzett. Felnőtt versenyzőink között is ő hozta az első érmet még junior korában, 1989-ben egy egyéni ezüstöt, 2 ezüst- és 3 bronzérmet nyert a vb-ken, 4 ezüstöt az Eb-ken. Győzött Berlinben, Frankfurtban, Modenában, volt Budapest-bajnok, 4 egyéni magyar bajnokságot is szerzett, háromszor szerepelt a Vk-döntőben, 1993-ban megnyerte azt.

Köblő Emese (1972)

3 felnőtt, 2 junior vb-n, 2 Eb-n vett részt a MAFC-ból a BHSE-be igazolt versenyző. A junior vb-ken minden színből szerzett 1-1 érmet: egyéniben ezüstöt, váltóban aranyat és bronzot. A felnőtt vb-ken 2-2 ezüst- és bronz-, az Eb-ken 1-1 ezüst- és bronzérmet nyert. Korán befejezte a versenyzést, de azért nyert néhány nagy versenyt (Usti nad Labem, Székesfehérvár), háromszor volt Vk-döntős (1994-ben 3.), felnőtt ob-t is nyert. A TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.

Kulcsár Ágnes (1975)

4 felnőtt és 4 junior vb-n, 2 Eb-n indult, az 1994-es junior vb-n csapatban, az 1996-oson váltóban aranyérmes (ekkor csapatban második), az 1995-ös Eb-n váltóban Európa-bajnok. Az ob-kon többször hatodik, 1994-ben harmadik, 1996-ban ezüstérmes.

A TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.

Máté Vivien (1982)

Legfiatalabb éveiben az ifi A és B korosztályú vb-ken, Eb-ken nagyon sok érmet gyűjtött be (köztük 6 aranyat). 17 évesen vett részt először junior vb-n (eddig háromszor indult), 1999-ben egyéniben ötödik, csapatban ezüstérmes, váltóban világbajnok. 2000-ben a junior Eb-n egyéni bronzérmes, csapatban aranyérmes, a vb-n pedig váltóban már felnőtt világbajnok. 2001-ben a junior Eb-n és vb-n is aranyérmet szerzett váltóban, 2002-ben a junior vb-n nyert csapat – és váltóaranyat. 2003-ban sérülése miatt keveset versenyzett, de megnyerte az utánpótlás ob-t, a kairói versenyen 3. volt.

Partics Katalin (1976)

1993-ban még triatlonozott, 1995-ben már ötödik az ob-n, 1997-ben a junior vb-n csapatban bronzérmes, váltóban világbajnok, a felnőtt Eb-n váltóban harmadik. 6 felnőtt vb-n, 6 Eb-n és az olimpián indult a kettős állampolgárságú (magyar, görög) versenyző, 1998-ban a vb-n csapatban harmadik. Az ob-kon 4-5. helyeket szerzett, 1997-ben második. 2002-ben versenyeket nyert (Kairó, Mexikó), a vb-n ötödik.  2001-ben már görög szinekben versenyzett.

A TF-en triatlon szakedzői diplomát szerzett.

Pécsi Mónika (1970)

Az 1989-es junior vb-n csapatban, 1991-ben váltóban aranyérmes, egyéniben második. Fel nőtt vb-ken négyszer indult, 1992-ben csapatban ezüst-, váltóban bronzérmes, 1993-ban ismét váltóbronzot szerzett, egyéniben ötödik. Az 1991-es Eb-n csapatban második, 1993-ban váltóban harmadik. Egyéni ob-t nem nyert, egyszer Vk-döntős volt.

Sasvári Éva (1982)

1997-ben, 1998-ban, 1999-ben ifi, 2001-ben utánpótlás és junior egyéni magyar bajnokságot nyert. 1999-ben a junior vb-n csapatban aranyérmes, 2001-ben a junior Eb-n csapatban harmadik, váltóban első, a junior vb-n csapatban ezüst-, váltóban aranyérmes, 2002-ben a junior vb-n egyéniben ezüst-, csapatban és váltóban aranyérmes. 2003-ban nem versenyzett.

Simóka Bea (1975)

Az 1996-os év nagyszerűen sikerült a BHSE versenyzőjének: megnyerte a Budapest-bajnokságot, a Villányi Zsigmond emlékversenyt, a fehérvári nemzetközit, a junior és a felnőtt egyéni ob-t, a junior vb-n egyéni bronzérme mellé szerzett egy csapatezüstöt, egy váltóaranyat és már indult a felnőtt vb-n is. 8 felnőtt, 4 junior vb-n, 6 Eb-n vett részt. 2000-ben váltóban világbajnok, csapatban Európa-bajnok. 2002-ben (a szülés után) előbb a varsói Vk-versenyt nyerte meg, majd egyéni-és csapataranyat szerzett a vb-n, a váltóban bronzérmes volt. 2003-ban a vb-n váltóaranyat és csapatbronzot, az Eb-n 2 aranyérmet szerzett. Kétszer nyert felnőtt ob-t, négyszer szerepelt a Vk-döntőben.

Simóka Nóra (1980)

A BHSE fiatalja három év alatt sok jó eredményt ért el a juniorok között: 1999-ben a vb-n és az Eb-n ezüstérmes,  2000-ben, 2001-ben egyéni Európa-bajnok. Az Eb-ken 5 aranyat, a 2 vb-n 2 aranyat  szerzett és 2001-ben már felnőtt Eb-aranyat nyert váltóban, az olimpián és a 4 vb-n (amin indult) nem nyert érmet. 1999-ben junior és utánpótlás egyéni magyar bajnok, 2003-ban a felnőtt ob-n 4., csapatban arany-, váltóban ezüstérmes.

Szigeti Erika (1966)

Az első női öttusa bajnokságon bronzérmet szerzett a Csepel versenyzője, 1986-ban, 1987-ben negyedik. A vb-n először indult magyar csapat tagja volt.

Temesi Krisztina (1970)

1991-ben a junior vb-n egyéniben 4., csapatban, váltóban világbajnok. 1 felnőtt vb-n, 2 Eb-n indult, az 1989-es Eb-n csapatban, az 1991-esen csapatban és váltóban ezüstérmes. Az ob-kon negyedik, kétszer ötödik, 1990-ben második.

Tulok Andrea (1969)

8 vb-n, 3 Eb-n indult a magyar női öttusasport hőskorában, 1 ezüstöt és 2 bronzérmet nyert csapatban vagy váltóban (az Eb-ken 1 ezüstöt és 1 bronzot). Nyert versenyt Noyonban, Wiener Neustadtban, Székesfehérváron, volt Budapest-bajnok, kétszer nyert egyéni magyar bajnokságot, kétszer szerepelt a Vk-döntőben.

Vörös Zsuzsanna (1977)

Legeredményesebb női versenyzőnk 8 felnőtt, 5 junior vb-n, 7 Eb-n és az olimpián indult eddig. A juniorok között 1997-ben egyéni világbajnok, váltóban háromszor aranyérmes, csapatban 1-1 ezüst- és bronzérmet nyert. 1998-ban a felnőtt vb-n második, 1999-ben világbajnok, 2000-ben váltóban világbajnok, az Eb-n egyéni és csapataranyat szerzett, 2001-ben az Eb-n nyert váltóaranyat. 2002-ben egyéni vb-ezüstérme mellett csapatban arany-, váltóban bronzérmes. 2003-ban nagyszerű évet zárt. győzött Kairóban, Liszabonban, a Budapest bajnokságon, másodszor nyert egyéni világbajnokságot, az Eb-n ezüstérmes, a csapatokkal 3 arany-, és 1 bronzérmet szerzett.

2 junior, 1 utánpótlás és 4 felnőtt egyéni ob-t nyert az Alba Volán versenyzője, kétszer nyerte a Steffl Kupát, győzött Millfieldben, négyszer szerepelt a Vk-döntőben, 2002-ben bronzérmes.

A TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.