|
Bakó Pál (1946)
|
A
BHSE versenyzőjeként 1965-ben és 1966-ban a junior vb-n az aranyérmes csapat
tagja (egyéniben 7. és 2.), majd a felnőttek között 1969-ben a második,
1970-ben a világbajnok, 1977-ben a bronzérmes csapat tagja (4., 4., 12.), a
müncheni olimpián csapatban ezüstérmes (egyéniben 15.). Ifi és junior egyéni
ob-t nyert, felnőttet nem, összesen 6 bajnoki címet szerzett. Párbajtőrben is
nyert csapatbajnokságot, egyéniben is szerzett bajnoki aranyat a juniorok
között. 132 öttusaversenyen indult, 51-szer állt az egyéni dobogón.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Balczó András (1938)
|
Megközelíthető,
de utolérhetetlen eredménysorozat az övé. 1957-ben már megnyerte az ifjúsági
öttusa magyar bajnokságot. Első igazán sikeres éve 1961 volt: ekkor győzött a
Budapest-bajnokságon, a bp-i nemzetközi versenyen, majd Halléban, a magyar
bajnokságon (melynek minden számát megnyerte, 5497 pontot ért el), a vb-n pedig
az ezüstérmes csapat tagjaként egyéniben harmadik. 1963 júliusa és 1966
áprilisa között sorozatban 15 versenyt nyert meg, igaz, 1964 júniusában a
szövetség egy évre eltiltotta a versenyzéstől. Eltiltásának leteltével 1965-ben
7 versenyen indult, valamennyit megnyerte. 1963-tól 1969-ig egymás után ötször
szerzett egyéni világbajnoki címet, csapatban is ötször volt aranyérmes.
1960-ban
4., 1968-ban 2. az olimpián, 1972-ben egyéni olimpiai bajnok, csapatban 2
arany- és 1 ezüstérmet nyert. A 3 olimpián és 11 vb-n 24 érmet szerzett, 13
aranyat, 9 ezüstöt és 2 bronzot, csak neki van 3 olimpiai aranyérme.
8
egyéni magyar bajnokságot, összesen 15 bajnoki aranyérmet nyert és 1963-ban
párbajtőrben is egyéni magyar bajnok volt. Pályafutása során 107
öttusaversenyen indult, ezek közül 60-at megnyert, 89-szer állt dobogón az
egyéni versenyeken. A Csepel SC versenyzőjeként 16 évig volt válogatott
kerettag, 6 alkalommal volt az év öttusázója, háromszor választották meg az év
sportolójának (1966, 1969, 1972). Kitűnő vívó, lovas és futó volt, a
világversenyeken hétszer nyerte meg a futást, háromszor a vívást és kétszer az
úszást, leggyengébb egyéni helyezése a vb-ken az 1958-ban elért 6. helye, a
magyar bajnokságokon az 1957-ben elért 4. helyén kívül mindig dobogón volt.
A
TF-en vívásban és öttusában szerzett szakedzői diplomát.
2001-ben
MOB-érdemérmet kapott.
|
|
Balogh Gábor (1976)
|
4
junior vb-n indult, szerzett 1 egyéni, 2 csapat- és 1 váltóaranyat. Az 1996-ban
bevezetett junior Európa-bajnokságon elért győzelmével ő a sportág első junior
Európa-bajnoka (2 év alatt 5 aranyérmet nyert). 1997-től kezdve minden felnőtt
Eb-n és vb-n indult, kétszeres egyéni világbajnok, 2000-ben a vb-n és az
olimpián is ezüstérmet szerzett. A világversenyeken összesen 8 arany- és 3
ezüstérmet szerzett, váltóban négyszeres Európa-bajnok, csapatban is
aranyérmes, 2002-ben egyéni bronzérmet is nyert, 2003-ban
a vb-n csapatban és váltóban aranyérmes
egyéni 6. helye mellett.
Minden
korcsoportban volt egyéni magyar bajnok, összesen 15 bajnoki aranyérmet nyert,
ötször volt az év öttusázója, kétszer választották meg az év sportolójának
(1999, 2001).
|
|
Bartha Rezső (1912)
|
1936-ban
a berlini olimpián a 8. helyen végzett, előtte ő nyerte a válogató versenyt,
volt hadseregbajnok, tagja az első öttusa válogatott keretnek.
Párbajtőrcsapatban négyszeres magyar bajnok.
1948-tól
Venezuelában él
|
|
Benedek Gábor (1927)
|
Az
1952-es helsinki olimpián csapatban arany-, egyéniben ezüstérmes, 1953-ban
egyéni világbajnok rajt-cél győzelemmel, a futást is megnyerte. Az első
budapesti vb-n (1954) egyéni 5. helyével tagja a világbajnok csapatnak,
1956-ban az olimpián 6.
Egyéni
magyar bajnokságot nem nyert, csapatban négyszer volt aranyérmes,
párbajtőrcsapatban is volt magyar bajnok.
1969
óta Németországban él.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Benkő Tibor (1905-1988)
|
1932-ben
az olimpián a 18. helyet szerezte meg, hazai versenyeken szinte mindig a 2-3.
helyeken végzett.
Élete
végéig Gödöllőn volt vívóedző.
|
|
Bódi János (1932)
|
1956-ban
az olimpián a 4., 1957-ben a vb-n a bronzérmes csapat tagja, egyéniben 10., 7.
Csapatban hatszor nyert magyar bajnokságot, egyéniben kétszer ezüst-, egyszer
bronzérmes.
1963-tól
Németországban él.
|
|
Császári Attila (1954)
|
A
müncheni olimpián a 4x100 m-es vegyesváltó beúszója volt (8. hely). 1981-ben és
1982-ben öttusázóként ezüstérmes a vb-n csapatban, egyéniben 16. és 7. Nyert
felnőtt egyéni bajnokságot, kétszer volt bronzérmes, csapatban háromszor
bajnok.
A
TF-en úszó szakedzői diplomát szerzett.
1985-1991
között a MÖSZ főtitkára, 1991-től alelnök, 1997-től elnök.
1988-tól
tagja az UIPM Technikai Bizottságának, nemzetközi versenybíró. 2000-től az
Európai Öttusa Szövetség elnöke, 2002-ben a MOB alelnökévé választották.
|
|
Csernok László (1970)
|
Az
IBV-k történetében egyedül neki van 5 aranyérme, háromszor indult junior
vb-ken, 1990-ban csapatban és váltóban arany-, egyéniben bronzérmes. Az ÚTE
versenyzője a felnőttek között háromszor volt tagja a magyar váltónak (6., 7.
és 1997-ben 4.).
Ifiben
és juniorban öttusában és gyorstüzelő pisztollyal egyaránt nyert egyéni magyar
bajnokságot.
|
|
Demeter József (1962)
|
1983-ban
a junior vb-n a világbajnok csapat tagjaként egyéniben ezüstérmes volt az Alba
Volán versenyzője, 1985-ben a felnőtt vb-n tagja az ezüstérmes csapatnak,
1987-ben a sportág első Európa-bajnoka, csapatban második. 1981-ben ifi,
1983-ban junior öttusabajnokságot nyert, a felnőttek között ez nem sikerült
neki.
|
|
Dobi Lajos (1955)
|
1975-ben
ezüstérmes, csapatban világbajnok, majd egy évvel később egyéni aranyérmes a
junior vb-n, 1981-ben és 1986-ban a felnőtt vb-n tagja az ezüstérmes csapatnak,
1986-ban egyéni bronzérmet szerzett. Junior és felnőtt egyéni magyar
bajnokságot is nyert, összesen 7 bajnoki aranyérme van. 138 versenyen indult,
44 esetben volt dobogós az egyéni versenyeken, 1986-ban az év öttusázója volt.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Fábián László (1963)
|
1982-ben
ifi öttusában magyar bajnokságot nyert. Úszómúltja utáni első jó öttusa éve
1983-ban volt: a felnőttek között megnyerte az egyéni ob-t és győzött a csb
egyéni versenyében is, a BHSE nk. versenyén 2., a junior vb-n egyéni és
csapataranyérmet is nyert. 11 világversenyen 14 érmet szerzett, 7 aranyat, 5
ezüstöt, 2 bronzot.
1989-ben
egyéni világbajnok, 1993-ban ezüstérmes, az 1988-as olimpián egyéniben 7.,
csapatban olimpiai bajnok. Ötször győzött vívásban, átlaga 990 pont. A junior
vb-ken 3 ezüstérmet is nyert, az Eb-ken 5 aranyérmet szerzett.
Ötszörös
egyéni bajnok, 13 bajnoki aranyérme van, párbajtőrben is volt válogatott,
egyéni bajnokságot is nyert, csapatban többször arany- és ezüstérmes,
a szöuli olimpián tagja volt a 6. helyezett
párbajtőr csapatnak.
130
öttusaversenye közül 31-et megnyert, 59-szer állt egyéni dobogón. Négyszer volt
az év öttusázója, 1989-ben az év sportolója. A TF-en öttusa szakedzői diplomát
szerzett. 1995-ben a MOB és a Magyar Fair Play Bizottság életműdíjjal
jutalmazta.
1996-2000
között a MÖSZ elnökhelyettese volt.
|
|
Ferdinandy Géza (1933)
|
1955-ben
9. helyével tagja a világbajnok csapatnak, 1957-ben egyéniben 5., csapatban
bronzérmes, 1959-ben 152 pontot ért el lovaglásban, így 30. lett, a csapat 5.,
a lövészetet megnyerte.
1956-ban
egyéni magyar bajnok, csapatban háromszor aranyérmes, párbajtőrcsapattal is
nyert ob-t, több éven át volt tagja a vívó válogatottnak. 1950-ben ő nyerte az
első háromtusa bajnokságot.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Filótás Tivadar (1903-1945)
|
1927-ben
ő nyerte az első magyar öttusaversenyt, 1928-ban indult az olimpián, 37
versenyző közül a 23. lett 107 helyezési ponttal, 159 kört lőtt, 6:31.2-t
úszott, vívásban 8. lett, nem indult több öttusaversenyen.
|
|
Fülep Sándor (1975)
|
Eddig
4 felnőtt, 1 junior vb-n és 4 Eb-n indult az ÚTE versenyzője. Az 1996-os junior
vb-n egyéniben 5. helyet szerzett a csapataranyérem mellé. 2001-ben a vb-n 2
aranyat (csapat, váltó), az Eb-n egyéni bronzérme mellett csapatban és váltóban
is aranyérmet nyert, győzött Warendorfban. Vk-döntőben eddig kétszer szerepelt,
2001-ben 4. lett és az UIPM év végi ranglistáján is a negyedik. 2002-ben a vb-n
és az Eb-n is csapataranyat nyert, 2003-ban váltóaranyat
szerzett az EB-n.
1997-ben
utánpótlás egyéni magyar bajnok, összesen 9 bajnoki aranyérmet szerzett.
|
|
Gárdonyi Gábor (1976)
|
Korán
hagyta abba a versenyzést, junior korában négyszer indult a vb-ken, 1994-ben
egyéni ezüstérmes, csapatban kétszer, váltóban egyszer világbajnok. 1997-ben
junior, 1995-ben és 1998-ban utánpótlás egyéni magyar bajnokságot nyert.
|
|
Hanzély Ákos (1969)
|
1990-ben
egyéni ezüstérmével tagja a junior világbajnok csapatnak, 1992-ben győzött a
Vk-döntőben.
1995-ben
az Eb-n és a vb-n ismét ezüstérmesként tagja a bajnokcsapatnak, majd az 1999-es
Eb-ről újra ugyanezt írhatjuk le, a vb-n csapatban és váltóban aranyérmes,
2000-ben váltóban Európa-bajnok. 1988-ban junior, 1993-ban felnőtt bajnok
(összesen 10 bajnoki aranya van), 1995-ben az év öttusázója, 1996-ban az
olimpián a 6. helyen végzett. 1997-ben térdműtét miatt szinte az egész évet ki
kellett hagynia. 140 öttusaversenyen indult és 40-szer állt az egyéni dobogón. 2000-ben
befejezte a versenyzést.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Hegedüs Frigyes (1920)
|
Az
1948-as londoni olimpián a 12. helyen végzett, több világversenyen nem indult.
1952-ben egyéni magyar bajnokságot nyert, csapatban négyszer volt aranyérmes.
1962-1966
között a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt, ő indította útjára a
Balczó-Móna-Török csapatot. 1964-1966 között az UIPM Adminisztratív Tanácsának
tagja. „Modern Pentathlon” c. könyvét (1968) lefordították angol, orosz és
japán nyelvre is, magyarul nem jelent meg.
|
|
Horváth László (1946)
|
A
70-es években négy vb-n és 1980-ban a moszkvai olimpián indult, Moszkvában a
csapattal ezüstérmet szerzett, a vb-ken egyszer ezüst-, kétszer bronzérmet
nyert, legjobb egyéni helyezése: az 1979-es budapesti vb-n negyedik volt.
1972-1977 között négyszer volt egyéni magyar bajnok, csapatban ötször szerzett
aranyérmet, kétszer volt az év öttusázója. 114 öttusaversenyen indult és
37-szer volt egyéni dobogós.
1982-1989
között a junior válogatott szövetségi kapitánya, ezalatt versenyzőink 4 arany-,
8 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, ezután két évig a felnőtt keret vezetője
volt.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett, mesteredző.
1992
óta triatlon edző.
|
|
Horváth Viktor (1978)
|
Eddig
3 junior vb után 3 felnőtt Eb-n és 3 vb-n indult. A junior korosztályban 2
váltóaranyat nyert a vb-ken, az Eb-ken is szerzett 2 aranyérmet egyéni
bronzérme mellé.
2001-ben
az Eb-n csapatban, váltóban aranyérmes, majd a vb-n egyéni ezüstje mellett
ugyancsak aranyérmes csapatban és váltóban, a Vk-döntőben 6., az UIPM év végi
ranglistáján is hatodik. 2002-ben sérülés miatt csak a vb-n tudott egy
csapataranyat szerezni. 2003-ban a vb-n váltóban és csapatban,
az Eb-n váltóban szerzett aranyérmet.
Az Alba Volán versenyzője junior (1998), utánpótlás
(2000) és felnőtt egyéni ob-t is nyert, összesen 14 bajnoki aranyérmet szerzett
eddig.
|
|
Kancsal Tamás (1951)
|
1975-ben
a vb-n az aranyérmes csapat tagja, egyéniben ezüstérmes, 1974-ben és 1979-ben
csapatban ezüstérmes, az 1976-os olimpián csapatban bronzérmet nyert, egyéniben
a 9. helyen végzett. Háromszor volt egyéni magyar bajnok, csapatban ötszörös
bajnok, kétszer volt az év öttusázója.
1993-1996
között a válogatott szövetségi kapitánya, előzőleg futóedzője is volt, többször
edzősködött Koreában.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett, mesteredző, nemzetközi versenybíró.
|
|
Karácson László (1918)
|
Az
első öttusa magyar bajnokságot ő nyerte 1946-ban és ezt egy évvel később
megismételte, csapatban hétszer szerzett aranyérmet, párbajtőrcsapatban is
nyert magyar bajnokságot. 1948-ban az olimpián kulcscsontját törte, a versenyt
kénytelen volt feladni. Összesen 39 öttusaversenyen indult,
ezek közül 12-t megnyert, 22-szer állt
az egyéni dobogón. Évtizedekig edzősködött, vívásban nemzetközi
versenybíró.
|
|
Katona Ferenc (1969)
|
1988-ban
egyéni, 1990-ben egyéni, csapat- és váltóvilágbajnokságot is nyert a juniorok
között. 1992-ben a felnőtt vb-n váltóban az 5. helyen végzett, 1993-ban
megnyerte a katonai világbajnokságot. Felnőtt és junior korosztályban is volt
egyéni bajnok, összesen 6 bajnoki aranyérmet nyert.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Kállai Ákos (1974)
|
1995-ben
a junior vb-n egyéniben 5., csapatban 2., váltóban aranyérmes. 1997-ben a vb-n
csapatban világbajnok, az Eb-n váltóban aranyérmes. 2000-ben a vb-n váltóban
harmadik helyezett, a katonai vb-t megnyerte. 2001-ben váltóban az Eb-n és a
vb-n is aranyérmes. 2003-ban a vb-n csapatban és váltóban,
az Eb-n váltóban nyert aranyat. Ifjúsági egyéni bajnokságot nyert, összes bajnoki
aranyérmeinek száma 13. Összesen 136 öttusaversenyen indult, 33-szor egyéni
dobogós volt.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Kálnoki Kis Attila (1965)
|
1985-ben
a junior vb-n egyéniben 4., csapatban ezüstérmes, először tagja az Ú. Dózsa
felnőtt bajnokcsapatának. Indult a barcelonai olimpián, 6 vb-n és 4 Eb-n, de
egyéniben csak egyszer állt dobogón, 1995-ben az Eb-n bronzérmet szerzett.
Váltóban viszont négyszer és egyszer csapatban is aranyérmes a vb-ken. 1987-ben
utánpótlás, 1994-ben felnőtt egyéni bajnokságot nyert, csapatban vagy váltóban
9 alkalommal szerzett aranyérmet, összesen 15 bajnoki aranyérme van. 148
versenyéből 35 alkalommal állt az egyéni dobogón.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Kelemen Péter (1946)
|
1966-ban
a junior vb-n egyéni és csapat világbajnokságot nyert, majd ugyanezt
teljesítette 1970-ben a felnőttek között is. 1969-ben és 1971-ben a második
helyezett csapat tagja, 1973-ban egyéni 5., csapatban bronzérmes. 1969-ben
felnőtt egyéni bajnok, csapatban négyszer aranyérmes. Kétszer volt az év
öttusázója, 1970-ben az év sportolója. 108 öttusaversenyen indult, 39-szer állt
az egyéni dobogón.
A
TF-en vívó szakedzői diplomát szerzett.
1992
óta a MÖSZ szakmai bizottságát vezeti.
|
|
Kovácsi Aladár (1932)
|
Máig
a legfiatalabbként (még nem volt 20 éves) nyert 1952-ben olimpiai bajnokságot
csapatban, egyéniben a 12. helyen végzett, 1955-ben csapatban világbajnok,
egyéniben bronzérmes, 1958-ban második helyezett csapatban, egyéni 11.
Felnőtt
egyéni bajnokságot nyert 1958-ban, előtte sorozatban ötször volt a téli öttusa
egyéni aranyérmese, öttusacsapatban négyszeres, párbajtőrcsapatban kétszeres
magyar bajnok. 52 öttusaversenyen indult, 25 esetben állt az egyéni dobogón.
|
|
Madaras Ádám (1966)
|
A
KSI-ből került az Ú. Dózsába (ÚTE), az 1985-ös év jól sikerült: a Csepel és a
KSI ifi versenyét, valamint az ifi magyar bajnokságot is megnyerte, az IBV-n
aranyérmes csapatban egyéni 2., Aarauban és Bukarestben a felnőttek között
második. 1986-ban a junior vb-n és az IBV-n is egyéni ezüst- és
csapataranyérmet szerzett.
1991-ben
az Eb-n 3 aranyérmet nyert (egyéni, csapat, váltó), a vb-n egyéniben és
csapatban is bronzérmes, váltóban világbajnok, 1996-ban a Vk-döntőben első,
1997-ben csapatban világbajnok. 7 felnőtt vb-n indult, 2 arany- és 3 bronzérmet
szerzett, az Eb-ken 6 aranyérmet gyűjtött, 13 magyar bajnoki aranyérme van,
1990-ben öttusában és párbajtőrben is egyéni magyar bajnok. 1991-ben az év
öttusázója. A TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Maracskó Tibor (1948)
|
1973-ban
a felnőtt vb-n csapatban bronzérmes (egyéniben 17.), 1974-ben csapatban
ezüstérmes (4.), 1975-ben világbajnok (4.), az 1976-os olimpián tagja a
bronzérmes csapatnak, 1977-ben ismét bronzérmes, 1979-ben újra ezüstérmes (6.),
a moszkvai olimpián újra tagja a második csapatnak (5.). A Székesfehérvárról
Budapestre került versenyző egyéni magyar bajnokságot nem nyert, de a Csepel SC
tagjaként csapatban háromszoros bajnok. 139 öttusaversenyen indult és 42
esetben állt az egyéni dobogón, 1974-ben az év öttusázója volt.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Martinek János (1965)
|
1985-ben
a junior korosztályban magyar bajnok, győzött Hágában és Heidenheimben is, a
junior vb-n egyéniben 5., csapatban ezüstérmes. A BHSE versenyzőjeként 1987-ben
felnőtt ob-t nyert, ezután indult először világversenyen, csapatban aranyérmet
szerzett. 1988-ban egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok, 1989-ben
csapatban és váltóban nyert aranyérmet, 1994-ben a vb-n, 1996-ban az olimpián
is egyéniben bronzérmes.
9
világversenyen indult, 8 érmet nyert, 6 aranyat, 2 bronzot, magyar bajnokságon
15 érmet szerzett, háromszor volt az év öttusázója, 1993-ban győzött a
Vk-döntőben, párbajtőrcsapatban is volt magyar bajnok. 160 öttusaversenyen
indult, 45-ször állt egyéni dobogón. A TF-en öttusa szakedzői diplomát
szerzett, elvégezte a tanári kiegészítő szakot is.
|
|
Mizsér Attila (1961)
|
1980-ban
ifi öttusában magyar bajnokságot nyert. Jó éve volt 1981-ben: a juniorok között
két nk-i versenyt nyert (Varsóban és Warendorfban, ahol 200 kört lőtt), itthon
a Bp. bajnokságon és az ob-n is győzött, a felnőttek között Uppsalában 4., az
ob-n bronzérmes, a csb egyéni versenyét is megnyerte. 11 világversenyen vett
részt, 1988-ban csapatban olimpiai bajnok, egyéniben 4., 1992-ben ezüstérmes.
1985-ben egyéni világbajnok, a világversenyeken 6-6 arany- és ezüst-, 1
bronzérmet szerzett. Kétszer nyerte a lövészetet, és a lovaglást is, Szöulban a
futást, Eb-n 2 aranyat nyert.
Az
Ú. Dózsa, majd az ÚTE sportolójaként minden korcsoportban nyert egyéni és
csapatbajnoki címet, 21 bajnoki aranyérme van. 165 versenye közül 26-ot
megnyert, 64-szer állt az egyéni dobogón. Szabadpisztollyal négyszer volt a
bajnokcsapat tagja, 2002-ben légpisztollyal is szerzett csapat aranyérmet.
Háromszor az év öttusázója, 1985-ben az év sportolója. A TF-en öttusa szakedzői
diplomát szerzett. 1995-ben előbb az UNESCO Fair Play Bizottsága, majd a MOB és
a Magyar Fair Play Bizottság is életműdíjjal jutalmazta.
|
|
Moldrich Antal (1934)
|
Az
1956-os olimpián indult és a 21. helyen végzett a negyedik helyezett csapat
tagjaként. 1955-ben felnőtt egyéni bajnok, csapatban kétszeres aranyérmes.
1956
óta Svédországban él.
|
|
Móna István (1940)
|
1958-ban
4 szám után vezetett az ifi ob-n, de a lovaglás a lovak betegsége miatt
elmaradt, nem hirdettek bajnokot. Válogatottunk legbiztosabb csapatembere volt,
1963-1967 között négyszer világbajnok, majd 1968-ban ugyancsak csapatban
olimpiai bajnok. Egyéniben csak egyszer nem került a legjobb 10 közé, 1967-ben
egy furunkulus miatt kisebb műtéten esett át a lövészet előtt, de 197 körrel a
lövészetet megnyerte és hozott annyi pontot, amennyi elég volt az aranyhoz.
Kétszer nyerte a lövészetet a világversenyeken, jól is vívott, megbízható lovas
volt.
1963
jó éve volt: a Bp. Fáklya és az Ú. Dózsa versenyén 2., Uppsalában 6.,
Bukarestben 3., majd Balczó mögött először ezüstérmes az ob-n, a vb-n 5.
helyével először világbajnok.
Egyéni
ob-t nem nyert, négyszer volt ezüstérmes, kétszer bronzérmes, a BHSE csapatában
négyszer bajnok, ezüst- és bronzérme is van, párbajtőrben is volt tagja a
bajnokcsapatnak.
1978-ban
a MÖSZ szakfelügyelője volt.
|
|
Nagy Imre (1933)
|
1952-ben
és 1953-ban háromtusában nyert bajnoki címeket, ekkor még nem voltak ifi
öttusaversenyek. 1960-ban a római olimpián egyéni ezüstérmes (ő nyerte a vívást
1000 ponttal), csapatban olimpiai bajnok. 1964-ben vívásban Török mögött
második, egyéniben 7., csapatban bronzérmes. 1958-1962 között a vb-ken egyszer
5., kétszer 6., csapatban háromszor ezüstérmes.
A
MAFC versenyzője volt, egyéni ob-t nem nyert, de háromszor volt dobogós,
összesen 6 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett.
Az
OSC-ben vívott, négyszer volt a bajnokcsapat tagja párbajtőrben, kétszer
BEK-győztes csapattag.
1970-1976
között a válogatott szövetségi kapitánya, ezalatt versenyzőink 4 arany-, 6
ezüst- és 3 bronzérmet szereztek.
Tagja
volt az UIPM Adminisztratív Tanácsának (1977-től), 1984-1988 között az UIPM
öttusa-titkára, majd 4 évig főtitkárhelyettes, ma a kulturális bizottság tagja.
2002-ben megkapta az UIPM - érdemérmét.
|
|
Németh Ferenc (1936)
|
1960-ban
a római olimpián egyéniben és csapatban is olimpiai bajnokságot nyert. 1961-ben
a vb-n a lovaglás melegítése közben megsérült és a versenyt fel kellett adnia.
Korán visszavonult, egyéni magyar bajnokságot nem nyert, de a Csepel SC
csapatában kétszer volt bajnok.
Ifi
korában párbajtőrben is válogatott volt, egyéni bajnoki címet is szerzett.
1963-1966
között a MÖSZ főtitkára volt.
A
TF-en vívó szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Orbán Nándor (1910-1981)
|
Tagja
volt az első válogatott keretnek, hazai és nemzetközi versenyeket nyert,
1936-ban az olimpián – addigi legjobbként – az 5. helyen végzett. Nyert
hadseregbajnokságot öttusában és egyéni magyar bajnokságot sportpisztollyal.
|
|
Pajor Gábor (1956)
|
1975-ben
az IBV-n egyéniben és csapatban is győzött, ifi egyéni magyar bajnokságot
nyert, a felnőttek között egyszer győzött csapatban. 1982-ben és 1983-ban a
vb-n tagja az ezüstérmes csapatnak, egyéniben 5. és 11., 1982-ben az év
öttusázója volt.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Petneházy Imre (1905-1972)
|
1927-1939
között versenyzett, tagja volt az első válogatott keretnek, 1932-ben az
olimpián a 19. helyen végzett, indult a párbajtőr egyéni
versenyeken is. Válogató versenyeket nyert, kétszer volt
hadseregbajnok.
|
|
Sasics Szvetiszláv (1948)
|
A
magyar csapat tagjaként 1975-ben világbajnok, 1976-ban olimpiai bronzérmes,
1978-ban ötödik, egyéniben 14., 18., 6. helyen végzett. Csapatban kétszeres
magyar bajnok, 1978-ban az év öttusázója volt. A TF-en testnevelő tanári és
vívó szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Sárfalvi Péter (1970)
|
Eddig
2 olimpián, 7 felnőtt és 4 junior világbajnokságon, valamint 7
Európa-bajnokságon indult. 1995-ben az Eb-n és a vb-n is tagja a
bajnokcsapatnak (egyéniben 9.), 1997-ben ismét világbajnok (4.). Legjobb éve
1999 volt, ekkor egyéni Eb-t nyert, csapatban és váltóban az Eb-n és a vb-n
aranyérmes, a 2000-es Eb-n ismét tagja a győztes váltónak, 6 Eb-aranya
van.1997-ben az év öttusázója.
Minden
korcsoportban nyert egyéni magyar bajnokságot, felnőttben hatot, összesen 19
bajnoki aranyérme van. Összesen 157 öttusaversenyen indult 26-ot megnyert és 52-szer
volt egyéni dobogós. 2003-ban befejezte sportpályafutását.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Sipeki Balás Lajos (1914)
|
1936-ban
az olimpián a 21. helyet szerezte meg, 1943-ban megnyerte a hadibajnokságot.
Párbajtőrcsapatban háromszor nyert magyar bajnokságot. Műugrásban nemzetközi
versenybíró volt.
|
|
Somfay Elemér (1898-1979)
|
32
évesen tért át (sérülés miatt) az öttusára, abbahagyva egy nagyszerű atlétikai
pályafutást. 19-szer nyert egyéni magyar bajnokságot, elsősorban 400 m gáton,
öt- és tízpróbában. Öttusában tagja volt az első válogatott keretnek, 1931-ben
ő győzött első igazán nagyszabású öttusaversenyünkön, 1932-ben az olimpián 7.
volt, 37 évesen indult utoljára versenyen.
|
|
Szabó Sándor (1929)
|
1957-ben
egyéni magyar bajnokságot nyert, ebben az évben a vb-n csapatban bronzérmet
szerzett (egyéniben 27.).
A
TF-en testnevelő tanári és úszó szakedzői diplomát szerzett, több tankönyvet
szerkesztett, évtizedekig irányította a TF-en az öttusa edzőképzést.
|
|
Szombathelyi Tamás (1953)
|
Sok
sérülése és többszöri műtétek miatt versenyzése nem volt folyamatos. A KSI-ből
az Ú. Dózsába került versenyző junior vb-n kétszeres csapatbajnok, egyéniben 2.
és 4. helyet szerzett. 1980-ban egyéniben és csapatban is olimpiai ezüstérmes,
a vb-ken két csapatezüst mellett egyéniben is nyert ezüstöt és bronzot.
Egyedülálló
teljesítménnyel a különféle korcsoportokban hét egyéni bajnoki címet szerzett
(juniorban 3, ifiben 2), háromszor volt az év öttusázója. 104 öttusaversenyen
indult, 20-at megnyert, 42-szer volt egyéni dobogós.
Női
válogatottunk első szövetségi kapitánya volt 1985-ben. 1991-1993 között a MÖSZ
főtitkára. Nemzetközi versenybíró.
A
TF-en öttusa szakedzői diplomát szerzett.
|
|
Szondy István (1925)
|
1948-ban
18. az olimpián, 1952-ben csapatban olimpiai bajnok, egyéniben bronzérmes,
1953-ban a vb-n ezüstérmes, 1954-ben ismét bronzérmes és csapatban világbajnok,
1955-ben ismét szerzett csapataranyat, egyéniben 5., 1954-ben és 1955-ben első
lovaglásban és lövészetben. Indult az 1956-os olimpián is díjugratásban.
Négyszer
nyert egyéni magyar bajnokságot, csapatban kétszer, párbajtőrcsapatban egyszer
volt bajnok.
1956-2000
között Németországban élt, majd végleg hazaköltözött.
A
TF-en testnevelő tanári diplomát szerzett.
|
|
Tasnády Károly (1929)
|
Két
vb-n indult, 1953-ban egyéniben 14., 1954-ben a világbajnok csapat tagjaként
7., egyszer magyar bajnokságot nyert csapatban.
1956
óta Németországban él.
|
|
Török Ferenc (1935)
|
Fiatal
versenyző korában még nem voltak ifjúsági vagy junior versenyek. 1964-ben
szinte verhetetlen volt: megnyerte a BHSE versenyét, majd győzött Rómában
(Passo Corese), Moszkvában, ezután harmadszor lett egyéni magyar bajnok, az év
befejezéséül pedig megnyerte a tokiói olimpiát. Természetesen ő lett az év
öttusázója és az év sportolója is.
1963-67
között négyszer tagja a világbajnok csapatnak, egyéniben a 2., 3., 3., 4.
helyen végzett, majd a mexikói olimpián csapatban aranyérmes. 8 világversenyen
13 érmet szerzett, 6 aranyat, 4 ezüstöt és 3 bronzot. Ötször nyerte a vívást
1000 pontnál jobb teljesítménnyel, vívóátlaga 980 pont felett van. 80 versenye
közül 41 esetben volt egyéni dobogós. Mint a BHSE versenyzője 3 egyéni aranya
mellett hatszor csapatban is aranyérmes az ob-kon.
1977-1989
között a felnőtt válogatott vezetőedzője, ezalatt versenyzőink 7 arany-, 10
ezüst- és 4 bronzérmet szereztek. 1984-től mesteredző, nemzetközi versenybíró.
1989-1996
között a MÖSZ elnöke, az UIPM Adminisztratív Tanácsának tagja, 1993-1996 között
elnökhelyettes.
1990-1994
között országgyűlési képviselő.
1995-ben
megkapta a NOB olimpiai érdemrendjét.
|
|
Török Ottó (1937)
|
A
BHSE versenyzője 1964-ben az olimpián a bronzérmes csapat tagjaként egyéniben
26., egyéni ob-t nem nyert, csapatban négyszeres aranyérmes, párbajtőrben is
magyar bajnok.
A
MOB jogi tanácsadója, 1993-2001 között a MOB titkára volt.
|
|
Villányi Zsigmond
(1950-1995)
|
A
hosszú szenvedés után fiatalon elhunyt nagyszerű ember rövid sportpályafutása
igen gazdag volt. 1968-ban 6 versenyt nyert, köztük az ifi ob-t, 1969-ben a
junior bajnokságon elért győzelme után a sportág első IBV-jét is megnyerte.
1970-ben párbajtőrben junior magyar bajnok, majd öttusában junior világbajnok.
1971-ben (még mindig junior) megnyerte a felnőtt bajnokságot és már a felnőtt
vb-n állt a dobogón Onyiscsenko mögött ezüstérmesként (Balczó előtt). 1972-ben
az olimpián csapatban szerzett ezüstérmet. 1974-ben még indult a vb-n és ismét
ezüstérmes lett (11.), ám 1975-ban alig versenyzett. 1977-ben még második az
ob-n a Csepel tagjaként a bajnokcsapatban, még nem volt 30 éves, amikor
abbahagyta. 1981-ben a junior válogatott keret munkáját vezette, a Csepelben
edzősködött, majd az olasz öttusa válogatott edzője volt. 92 öttusaversenyen
indult, 20 versenyt nyert, 38 alkalommal állt az egyéni dobogón, 1971-ben az év
öttusázója volt.
A
TF-en vívásban és öttusában szakedzői diplomát szerzett, mesteredző volt.
Évente
emlékversenyen gondolunk rá, a kitűnő versenyzőre és kollégára.
|
|
|