Aranycsapatok

(E helyen a világversenyeken sorozatosan aranyérmes egységekkel foglalkozunk elsősorban, a versenyzők egyéni eredményei bővebben a „kiemelkedő egyéniségek” címszó alatt találhatók.)

Aranycsapatnak nevezi közvéleményünk az ötvenes évek legendás labdarúgó-válogatottját (elsősorban Grosicstól Cziborig az olimpiai bajnokokat, akik a Wembleyben elérték az emlékezetes 6:3-at).

Mi is nyilvántartunk egy aranycsapatot (Balczó András, Török Ferenc, Móna István), sőt, a labdarúgással ellentétben nekünk később is volt ilyen egységünk.

Két alkalommal a Szovjetuniónak is volt egy-egy aranycsapata. Megítélés dolga, hogy ki milyen válogatottnak, melyik egységnek ad ilyen címet, mi felsoroljuk azokat a nagyszerű csapatokat, amelyek véleményünk szerint méltók erre a címre.

Az első szovjet nagycsapat Igor Novikovra épült, a csapat három tagja közül egyedül ő nyert egyéni világbajnoki aranyérmet (négyet), de ezüst- illetve bronzérmet szerzett a csapat másik két tagja is (Alekszandr Taraszov és Nyikoláj Tatarinov). 1957-ben győztek először a vb-n, akkor az egyéni dobogón Novikov, Taraszov, Tatarinov volt a sorrend. Még kétszer nyertek ebben az összeállításban (1958-1959) csapataranyat. Taraszov mindkétszer bronzérmes, Tatarinov a 4. és a 15. helyen végzett.

(Úgy tűnik, a szovjet hatalom a vb-ken kívül a Leningrád-Minszk-Kijev vonalon politikai rolót húzott Tatarinov előtt, Taraszov legalább egyszer eljutott Budapestre – 1956-ban második lett. Igaz, akkoriban még kevés volt a nemzetközi verseny, ők hárman a vb-ken kívül nem szerepeltek egy csapatban, hiszen Novikov utazhatott nyugatra.)

Egyébként – mint ismert – Novikov mindhárom egyéni aranyérmet megszerezte, negyedik világbajnoki címét 1961-ben nyerte. Ekkor Ivan Gyerjugin (2.) és Borisz Pahomov (4.) voltak társai, az 1956-os olimpiát pedig a Novikov (4.) – Taraszov (8.) – Gyerjugin (9.) csapat nyerte. (A 60-as olimpián Novikov (5.) – Tatarinov (6.) – és Hanno Szelg (10.) volt tagja az ezüstérmes csapatnak.) A szovjet bajnokságok közül Novikov az 1956-osat, Taraszov az 1957-est és az 1959-est nyerte, Tatarinov nem nyert sem olimpiai aranyat, sem szovjet bajnokságot.

A magyar aranycsapat (Balczó András, Török Ferenc, Móna István) 1963-1968 között minden világbajnokságot és a mexikói olimpia csapatversenyét nyerte meg. Ismeretes, hogy a vb-ken mindig a sportág legeredményesebb versenyzője, Balczó szerzett aranyat egyéniben, közben Török az 1964-es olimpiát nyerte meg (Balczó és Móna eltiltás miatt 1964-65-ben egy évig nem versenyezhetett). 1963-ban Török ezüstérmes egyéniben, Móna 5., 1965-ben és 1966-ban Török bronzérmes, Móna 5. és 4., 1967-ben Török 4., Móna 16. (a lövészet előtt kisebb műtéten esett át, felkötött karral megnyerte a lövészetet és hozott annyi pontot, hogy a csapat győzelmi szériája ne szakadjon meg).

A mexikói olimpián (1968) Balczó ezüstérmes, Móna 7., Török 12. volt (Móna nem nyert egyéni érmet a világversenyeken).

A magyar bajnokságokon (1963, 1965) a sorrend: Balczó, Móna, Török, 1966-ban az Ú. Dózsa versenyén ugyanez, 1966-ban Finnországban Móna, Balczó, Török, 1968-ban Aldershotban 1. Török, 3. Balczó, 4. Móna, a csapatversenyeket is megnyerték. Balczó és Török 1961-1962-ben (Nagy Imrével) már egy csapatban nyert ezüstöt, 1962-en Török a 3., Balczó a 4. helyen végzett.

Az időrendben második szovjet nagycsapat (Pavel Lednyev, Borisz Onyiscsenko, Vlagyimir Smeljov) először a müncheni olimpiát nyerte meg, az 1973-as és 1974-es vb csapataranya is az övék lett. Münchenben Lednyev már másodszor volt egyéni bronzérmes, majd 1976-ban ezüstérmes, 1980-ban ismét bronzérmes (páratlan sorozat). Onyiscsenko Münchenben 2., (1968-ban 5.), ő 1971-ben egyéni világbajnok, Lednyev 1973-1975 között nyert háromszor egyéni aranyat. Smeljov 1972-ben 5., 1973-1974-ben ezüstérmes, 1975-ben ismét 5., 1973-1974-ben Onyiscsenko kétszer bronzérmes. Nagyszerű sorozatukat 1975-ben a magyar csapat (Kancsal, Maracskó, Sasics) törte meg, ismeretes, hogy 1976-ban milyen súlyos sportszerűtlenséget követő kizárás vetett véget Onyiscsenko egyébként sikeres karrierjének. Ebben a csapatban Smeljovnak nincs egyéni aranya, ő 1970-ben Budapesten kezdte nemzetközi sikereit, második lett csakúgy, mint Szófiában. 1971-1972-1975-ben Smeljov a szovjet bajnok, 1973-ban Lednyev, 1976-ban pedig ez volt a sorrend: 1. Onyiscsenko, 2. Lednyev, 5. Smeljov.

A nyolcvanas évek második felében egymás után és egymás mellett nőtt fel öt sikeres versenyzőnk. Közülük is kimagaslott az a három öttusázó, aki 1987-ben emlékezetes nagy küzdelem után nyerte a moulins-i vb csapataranyát (Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János), majd az 1988-as olimpia és utána a budapesti vb csapatversenyét is. Előzőleg Mizsér 1985-ban egyéni világbajnok és Fábiánnal együtt ekkor és 1986-ban már csapatban ezüstérmes. 1987-ben Fábián egyéniben bronzérmes, Szöulban Martinek egyéni olimpiai bajnok, Mizsér 4., Fábián 7., 1989-ben Fábián az egyéni világbajnok, Mizsér ezüstérmes. Budapesten megnyerték a váltót is Kálnoki Kis Attilával (Martinek, Mizsér). A februári nemzetközi váltóversenyt Fábián, Martinek, Mizsér nyerte 1989-1990-ben.

Sorrendek nemzetközi versenyeken: 1987. Warendorfban: 1. Martinek, 2. Fábián, 3., Mizsér, Budapesten: 1. Fábián, 2. Mizsér, 5., Martinek, 1989-ben San Antonióban: 1. Mizsér, 4. Fábián, 5. Martinek, 1990-ben a Honvéd versenyén: 1. Martinek, 3. Fábián, 4. Mizsér. A sportág történetében ez az egység abban egyedülálló, hogy mindhárman nyertek egyéni aranyérmet. Az említett ötös legfiatalabb tagja Madaras Ádám, ő 1991-ben egyéniben, csapatban (Fábián, Kálnoki Kis) és váltóban is (Fábián, Martinek) aranyérmes az Eb-n, majd egyéni bronzérmes a vb-n.

Az említett két nagy csapatunkon, valamint az egy-egy aranyérmet nyert egységeinken kívül ide kívánkozik a magyar öttusa erejét a 90-es évek végén, az ezredfordulón bizonyító 6-7 versenyzőnk szép eredménylistája. Igaz, legalább három egymást követő világversenyen, ugyanabban az összeállításban és közbeeső vereség nélkül ezek a versenyzők nem szerepeltek. 1999-ben az Eb-t Sárfalvi Péter nyerte Hanzély Ákos előtt és győztek csapatban is (Madaras), nyerték a váltót is Balogh Gáborral, a budapesti vb-n Balogh, a csapat (Hanzély, Sárfalvi) és a váltó is (Balogh, Hanzély, Sárfalvi) aranyérmes. Ismételni 2000-ben sikerült, az Eb váltó aranyérmét szerezte meg a fenti hármas. Balogh a sydneyi olimpián ezüstérmes, 2001-ben ismét egyéni világbajnok. 2001-ben berobbant közéjük Fülep Sándor és Horváth Viktor, ők Baloghgal az Eb-n és a vb-n is csapataranyérmet szereztek, a váltót az Eb-n és a vb-n a Fülep, Horváth, Kállai Ákos egységünk nyerte. Horváth a vb-n egyéni ezüstérmes, Fülep az Eb-n bronzérmes volt. 2002-ben a Horváth, Balogh, Fülep csapat vébét, a Balogh, Fülep, Sárfalvi csapat Eb-t nyert.

Mielőtt folytatjuk a nagy csapatok felsorolását a női versenyzőkkel (hiszen 1981-től már a hölgyek részére is rendeznek világbajnokságokat), megemlítjük azon csapatainkat, melyek egy-egy olimpiai vagy világbajnoki aranyérmet nyertek, de ismételni nem tudtak:

1952: Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár

1954: Szondy István, Benedek Gábor, Tasnády Károly

1955: Kovácsi Aladár, Szondy István, Ferdinandy Géza

1960: Németh Ferenc, Nagy Imre, Balczó András

1970: Kelemen Péter, Balczó András, Bakó Pál

1975: Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszláv

1991: Fábián László, Kálnoki Kis Attila, Madaras Ádám (váltó)

1993: Fábián László, Kálnoki Kis Attila, Mizsér Attila (váltó)

1994: Fábián László, Kálnoki Kis Attila, Martinek János (váltó)

1995: Hanzély Ákos, Sárfalvi Péter, Kálnoki Kis Attila

1997: Sárfalvi Péter, Kállai Ákos, Madaras Ádám

A női mezőny nagy csapataival folytatjuk a sort.

A komoly nemzetközi versenysorozat nem a világbajnokságokkal indult. 1978-1980 között Világkupa-versenyekre került sor, évente 3-3 versenyt rendeztek és a végső sorrendet a két magasabb pontszám összeadásával alakították egyéniben és csapatban is. Mindig az angol csapat nyert és egyéniben is csak angol győzelem született (Wendy Skipworth, Kathy Tayler, Wendy Norman). 1980-as győzelme előtt Norman mindkét évben második volt, ekkor állt össze az a csapat, amely 1981-1982-ben is aranyérmes lett. Az első vb-n Norman egyéniben bronzérmes, 1982-ben pedig úgy nyert világbajnokságot, hogy az egyéni dobogón két csapattársa állt mellette: Sarah Parker és Tayler. 1983-ban még megnyerték a vb csapataranyát, de Parker mellett Teresa Purton és Victoria Sowerby állt. Az angol bajnokságokon Norman 7, Purton 3, Parker 1 aranyat szerzett, Taylert nem hagyták nyerni.

Tulajdonképpen nehéz röviden összeszedni a lengyel női öttusasport egy évtizedig tartó uralmának eredményeit. 1988-1998 között Dorota Idzi, Iwona Kowalewska, Anna Sulima, Edita Maloszyc, majd már Paulina Boenisz szinte számolatlanul szerezték világbajnoki érmeiket bármilyen összetételű egységekkel, egyéniben szintén. 1988-1992 között sorozatban ötször nyert az Idzi, Kowalewska, Sulima csapat (1993-ban nem rendeztek csapatversenyt a németek és országonként csak két fő indulhatott az egyéni versenyben, Kowalewska ezüst-, Idzi bronzérmet szerzett).

1991-ben a váltót is nyerték, 1992-ben Sulima helyett Maloszyc volt tagja az aranyérmes váltónak, 1995-ben ismét az Idzi, Kowalewska, Sulima váltó, majd 1996-ban ez a csapat volt világbajnok. Idzi 1988-ban, Kowalewska 1992-ben nyert egyéni vb-t és mire ez Sulimának sikerült, már volt 8 világbajnoki aranyérme (1998-ban aztán egyéni, csapat és váltóaranyat szerzett). Közben annyi jó helyezést értek el, hogy csak a nemzetközi versenyeken szerzett győzelmeket adjuk közre: Idzi és Sulima 6, Maloszyc 5, Kowalewska 4 versenyt nyert abban a mezőnyben, melyben volt egy négyszeres világbajnok Eva Fjellerup, Lori Norwood, Caroline Delemer, egy Zsana Dolgacseva-Subenok, vagy mondjuk volt Kovács Irén, Tulok Andrea, Pécsi Mónika, később már Hortobágyi Eszter, ők valamennyien szerettek győzni a nagy versenyeken. A lengyel bajnokságok közül Kowalewska hetet, Idzi négyet nyert, ebben az időben más nem tudott győzni. (Volt közben a 6 Európa-bajnokságon 8 aranyérmük, egyéni Európa-bajnok volt Idzi, Kowalewska és már Boenisz is.)

Ahogyan a 90-es évek végi magyar versenyzőkkel külön foglalkoztunk – bár nem nagycsapatként – ezen a helyen, ilyen formában szólnunk kell az angol női öttusázókról is. Ők is öten vannak: Kate Allenby, Julia Allen, Stephanie Cook, Georgina Harland és Sian Lewis. Az első kiugró eredmény 1997-ben Allenby egyéni Eb-aranya (1996-ban a vb-n 6.,), 1998-ban a vb-n már csapatezüstöt és váltóbronzot, 1999-ben pedig Budapesten váltóban világbajnokságot nyert Cook, Harland, Lewis. 2000-ben az Eb-n Cook és a csapat második, váltóban aranyérmes Allenby, Cook, Harland, majd a nők részére először rendezett olimpián Cook az arany- és Allenby a bronzérmes. Egy évvel később Eb-aranyérmes váltójuk (Allenby, Cook, Harland) világbajnok, győzött a csapat is Cook első, Allenby 5., és Lewis 14. helyével, Harland bronzérmes, az Eb-t Cook nyerte, 5. Allenby, 8. Lewis, 14. Harland, ekkor a győztes csapatot Cook, Lewis, Harland alkotta. Három év alatt az olimpiai érmek mellett az Eb-ken 3-3 arany- és ezüst-, 1 bronzérmet, a vb-ken 4-4 arany- és ezüst-, 2 bronzérmet szereztek. 2002-ben az Eb-n a Lewis, Harland, Allenby csapat nyert, Lewis bronzérmes, a vb-n Harland lett harmadik.