Korábbi hírek

12.19.

A 2008-as MVM Öttusa Világbajnokság szervezőbizottsága képviseltette magát a Sportcsillagok Gáláján, a Kongresszusi Központban. Molinókat helyeztek ki a helyszínen, továbbá filmeket és szöveges prezentációt tartalmazó DVD-t adtak a ünnepség résztvevőinek.

12.19.

Horváth Viktor második lett Az Év Sportolója választáson. Világ- és Európa-bajnokunk méltán érdemelte ki a dobogós helyezést. Gratulálunk a versenyzőnek és az őt felkészítő edzőknek. Felső képünkön Polyák Imre, Balczó András, Talmácsi Gábor és Kulcsár Krisztián társaságában veszi át a kitüntető címet.

12.15.

Nagysikerű prezentációt tartottak a magyar küldöttség tagjai a 2008-as budapesti MVM Öttusa Világbajnokság előkészületeiről az UIPM kongesszusán, Fokvárosban. Levetítették az eddigi budapesti világbajnokságokról készült összeállítást, valamint a jövő évi verseny helyszíneit bemutató 3D-s filmet. Képünkön Császári Attila elnök tartja az ismertetőt. A prezentációt követően  a küldöttek a világbajnokság ajándéktárgyait vehették át.

12.12.

Pekingi esték cimmel előadás sorozatot indított a MOB. December 18-án 17 órakor Pálvölgyi Miklós, a férfi öttusa válogatott kapitánya fog előadást tartani az öttusázók olimpiai felkészüléséről a MOB tanácstermében (Istvánmezei út 1-3. IV em.) Minden szakembert szerettel várnak.

12.12.

Horváth Viktor a világranglista élén. Az idei világ- és Európa-bajnoki címet nyert Horváth Viktor ( 203 pont ) vezeti a nemzetközi szövetség által vezetett világranglistát.

Versenyzőnket a német Eric Walther (183) és a litván Krungolcas (186) követi. Németh Róbert nyolcadik (170), Balogh Gábor 13. (150), Tibolya Péter 21. (128), Fülep Sándor pedig a 32. helyen áll (114 ).

A nőknél a kazah Zsienbalanova ( 187 ) vezet, Vörös Zsuzsanna 13. ( 152 ), Máthé Vivien 24. (132 ), Kovács Sarolta 45.( 90). 

12.11.

Dr. Kovácsi Aladár olimpiai bajnokunkat (75) és dr. Török Ottó olimpiai bronzérmesünket (70) köszönttötték az ÖTM Sport Szakállamtitkárságán születésnapjuk alkalmából. Képünkön az ünnepeltek között Elbert Gábor szakállamtitkár látható.

12.09.

Szinte hihetetlen, de dr. Kovácsi Aladár olimpiai bajnokunk már 75 éves. Ebből az alkalomból bensőséges ünnepségen köszöntötték csapattársai, olimpiai bajnokok, sportbarátai. Schmitt Pál, a MOB elnöke meleg szavakkal köszöntötte az ünnepeltet. Képünkön Balczó András gratulál Aladárnak. Ezúton is kívánunk neki jó egészséget. További képek a MOB honlapján láthatók.

12.08.

Évzáró ünnepséget tartott az Alba Volán-Brericap öttusa szakosztálya Székesfehérváron, a Szárcsa csárdában. Az ünnepségen megjutalmazták a szakosztály legeredményesebb versenyzőit, így Horváth Viktor világ- és Európa-bajnokot, akinek képünkön Csáder Dezső, a szakosztály elnöke gratulál.

12.06.

Felköszöntöttük Fejér Miklóst, az óbudai Régi Sipos étterem tulajdonosát, az öttusa nagy barátját, 80. születésnapja alkalmából. Ajándékba az eddig Chino nevű lovunk keresztapaságát adtuk. Miklós rövidesen dönt a a ló új nevéről. Képünkön Pálvölgyi Miklós átadja a keresztapai oklevelet.

12.05.

Megtartotta évzáró ünnepségét a BHSE öttusa szakosztálya. Mint ezt Kállai Ákos szakosztályigazgató elmondta, a szakosztály rendkívüli évet zárt. A különböző világversenyeken 14 arany, 4 ezüst és 4 bronzérmet szerezetek a felnőtt és utánpótlás korosztályokban.

Az ünnepségen elbúcsúztatták a BHSE 3 kíváló versenyzőjét, Simóka Beát, Füri Csillát és Simóka Nórát. A MÖSZ a februári versenyen búcsúztatja majd a visszavonult versenyzőket.

12.03.

Jelentős ünnephez érkezett a Magyar Sportújságíró Szövetség, mely 50. alkalommal rendezi meg az Év sportolója díjkiosztó ünnepséget. A fél évszázad alatt huszonkét szövetség versenyzői nyerték el a kitüntető címeket. Akad közöttük sokféle, többnyire olimpiai sportágak, de vannak ettől eltérőek is. Az idei verseny minden eddiginél élesebbnek igérkezik minden kategóriában. Ennek azt hiszem szívből örülhetünk egy évvel a pekingi olimpia előtt, mert az idei eredmények és az, hogy nehéz közülük választani sok jót ígér a játékokra. A magyar sport eddig soha nem látott nagy ünnepre készül, amikor is a generációk találkozóján (a szervezők a decemberi ünnepségre az eltelt 49 év minden győztesét meghívták és vendégül látják)  megtudhatjuk, hogy kik voltak a sportújságírói szavazatok alapján az év legjobbjai.

A rendezvényre jegyek rendelhetők a hegyi@sportcsillagok.hu e-mailen.

12.03.

A Syma Sport- és Rendezvényközpontban megtartottuk évzáró ünnepségünket, ahol a 2007-es év eredményes öttusázóit jutalmaztuk. Az ünnepség második felében Pécsi Gábor, a jövő évi MVM Öttusa Világbajnokság szervezőbizottságának elnöke tartott ismertetőt a világbajnokság szervezéséről.

Képünkön az év ifjúsági és felnőtt öttusázói láthatók:

Horváth Viktor, Demeter Bence, Tóth Adrienn és Vörös Zsuzsanna.

11.27.

Ma délelőtt a Patrónus program keretében Pálvölgyi Miklós mesteredző és Schumacher Ákos átvette a megbizatásukat megerősítő diplomájukat Elbert Gábor szakállamtitkártól. A megbízás 12 hónapra szól. Reményeink szerint egy év múlva bővülni fog a programban résztvevő edzők száma.

11.22.

Bensőséges ünnepségen neveztük el Tatán az "A" épület I. emeleti tárgyalóját Mizsér Jenő emlékszobának. Az avatáson megjelent Mizsér Jenő családja, a tábor vezetői és munkatársai, volt és jelenlegi öttusázók és edzők. Mostantól a tárgyaló falán emléktábla és egy fénykép emlékeztet a kiváló mesteredzőre, az öttusa tudorára.

11.21.

Telt ház a tatai edzőtábor vívótermében! Második hetüket töltik Tatán a magyar versenyzők, akiknek a vívásközpontú felkészülés során külföldi edzőpartnereik is vannak. Az asszózásban spanyol, angol, francia, kanadai és dél-koreai öttusázók a társai a hazai legjobbaknak. A csoportkép az egyik körvívás után készült.

11.20.

Kedves ünnepség színhelye volt a tatai edzőtábor, ahol ezúttal együtt készülnek a következő idényre az öttusázók és a kajakosok. Az öttusázók nevében Pálvölgyi Miklós férfi szövetségi kapitány köszöntötte születésnapján a vizes sportág sikeredzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint.

11.16.

Kedves Barátaink! 

2004 őszén, nem sokkal Mizsér Jenő halála után a tatai tábor igazgatója, Orbán István, a tábor vezetője felajánlotta, hogy emléket állít szeretett barátunknak.

Az a döntés született, hogy Tatán, a porta feletti első emeleti tárgyalót nevezzük el Mizsér Jenő emlékszobának.

Az ünnepélyes avatásra 2007. november 22-én (csütörtök) 16 órakor kerül sor.

Mindenkit szeretettel látunk. 

MÖSZ

11.15.

Edzői értekezlet Tatán. A Szakmai Bizottság tagjai és az egyesületek képviselői Pálvölgyi Miklós SzB elnök vezetésével edzői értekezletet tartottak, ahol összeállították a jövő évi versenynaptárt, megvitatták az idei év tapasztalatait.

11.14.

Olimpiai bajnokaink a metróban.

A Stadionok metróállomáson nagy tablókon mutatják be hazánk olimpiai bajnokait. A mieink szinte megtöltenek egy teljes tablót. Nem csoda, hiszen 12-en vannak.

11.12.

"Kétszáz nappal a rajt előtt" mottóval tartott sajtótájékoztatót a MÖSZ, ugyanis ennyi idő múlva, 2008. május 29-én kezdődik a pekingi olimpia utolsó kvalifikáló versenye, a budapesti férfi és női világbajnokság.  Az esemény sajtótájékoztatóján az év öttusázója, az idén világ-és Európa-bajnoki címet szerző Horváth Viktor jelképes pisztolylövéssel indította el a vb-ig hátra lévő időt visszaszámláló órát (alsó kép). Császári Attila elnök felidézte az eddigi hat magyarországi vb (1954, 1969, 1979, 1989, 1992 - női, 1999 - férfi és női) történetét, majd Pécsi Gábor, a szervezőbizottság elnöke pedig a vb helyszíneiről beszélt. Az eseménynek a Puskás Ferenc stadion előtti Szoborpark, a Syma Sport és Rendezvényközpont, valamint a Nemzeti Sportcsarnok uszodája ad otthont.

A világbajnokság hivatalos neve - a névadó főszponzor után - MVM Öttusa Világbajnokság.

11.11.

Megkoszorúztuk Gérecz Attila emléktábláját a Klauzál téren, az 56-os forradalomban hősi halált halt öttusázó költő halálának 51. évfordulóján. Képünkön az ünnepi beszédet mondó Pécsi Gábor főtitkár és az idei Gérecz Attila emlékverseny győztesi, Horváth Anita (BHSE) és Biró Szabolcs (MAFC) láthatók.

10.28.

Drzonkowban rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyét. Ifi "A" kategóriában:

Lányok: Horváth Anita 3., Kóris Edina 6., Schlauszky Csilla 10., Horváth Tímea 11.

Fiúk: Dorozsmai Viktor 6., Prill Péter 11., Deák Tamás 16.

>>

10.26.

20 éve nyert Moulinsben a világbajnokságon aranyérmet a Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János csapat. Ebből az alkalomból baráti összejövetelen köszöntötték őket volt versenyzőtársaik, edzőik, barátaik.

10.25.

Újabb fotókat kaptunk az Elit versenyről, így minden helyezettet be tudunk mutatni. Köszönjük, és várjuk más versenyekfelvételeit is. >>

10.25.

Az Elit verseny győztesei közül többen részt vehettek egy Csehországi versenyen. A versenyről az alábbi képeket kaptuk. >>

10.20.

Négy kategóriában rendezték meg a háromtusa országos bajnokságot.

A Gérecz Attila emlékversenyen az ifi "A" és "B" versenyzők vettek részt.

Eredmények >>

Újabb képek érkeztek az elit versenyről. >> Köszönjük!

 

10.19.

Győrben megrendezésre került a női-férfi 4 és 5 tusa Masters Bajnokság.

Eredmények >>

 

10.18.

A MÖSZ Elnöksége 2007.10.18.-i elnökségi ülésén megválasztotta az Év Öttusázóit:

A férfiaknál az idén világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert Horváth Viktor, míg a nőknél a szintén olimpiai kvóttát szerző Vörös Zsuzsanna érdemelte ki a címet.

10.18.

A Magyar Öttusa Szövetség Szakmai Bizottsága október 17-i ülésén megválasztotta az év öttusa utánpótlás sportolóit:

Nők:

1./        Tóth Adrienn     BHSE

2./        Cseh Krisztina   BHSE

3./        Kovács Sarolta Alba Volán Bericap

Férfiak:

1./        Kasza Róbert    KSI

2./        Demeter Bence Alba Volán Bericap

3./        Bíró Szabolcs   MAFC és Dorozsmai Viktor KSI

10.18.

Hegedűs Istvánra, a magyar bajnok öttusázóra emlékeztünk, aki 1956 oktober 24-én lett a forradalom áldozata. Előszőr a Szófia utcában található domborműnél, utána pedig a TF parkjában lévő szobornál helyeztük el az öttusázók koszorúját.

10.17.

Pálvölgyi Miklós férfi szövetségi kapitány nagysikerű előadást tartott a Magyar Sport Házában az Irány Peking elnevezésű konferencián. Beszámolójában ismertette a pekingi Világkupa-döntő tapasztalatait.

10.10.

Háromtusa Ob versenykiírása >>

10.08.

Magyar Kupa V. fordulójának és az Elit Bajnokság eredményei megtalálhatók a versenyeredmények között. >>

Továbbra is várjuk a versenyről készült fotókat.

 

10.08.

Elkészült a csepeli öttusások honlapja, így a szakosztályok között már az ő oldaluk is látogatható. >>

10.03.

Császári Attila elnök és Pécsi Gábor főtitkár pénzügyi egyeztetésen vett részt az ÖTM-ben Elbert Gábor szakállamtitkárral. A megbeszélésen jelen volt még Lukács Zsuzsanna osztályvezető és Molnár Zoltán MOB igazgató. A Magyar Öttusa Szövetség ígéretet kapott, hogy az olimpiára való felkészüléssel kapcsolatos igényeit a Sport Szakállamtitkárság és a MOB maradéktalanul teljesíti.

09.30.

Férfi váltónk (Demeter Bence, Kasza Róbert, Várbogyay Zsolt) a 13. helyen végzett Portugáliában a juniorok között.

Eredmények >>

 

09.29.

Női váltónk (Cseh Krisztina, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn) ARANYÉRMET nyert a junior világbajnokságon. GRATULÁLUNK!

Eredmények >>

09.28.

Kasza Róbert 5. lett a férfi döntőben a portugáliai junior világbajnokságon. Csapatunk a 13. helyen végzett

Eredmények:

egyéni >>

csapat >>

09.27.

TÓTH ADRIENN EGYÉNI VILÁGBAJNOK lett a Portugáliában rendezett junior világbajnokságon. A junior Európa-bajnoki cím után a junior világbajnoki címet is megszerezte, Ez eddig csak Vörös Zsuzsannának sikerült 1997-ben. GRATULÁLUNK!!!

Kovács Sarolta az 5., Gyenesei Leila a 19., Cseh Krisztina a 33. lett.

Csapatunk az oroszok és a csehek mögött a 3. helyen végzett.

Eredmények:

egyéni >>

csapat >>

09.26.

A magyar féfri versenyzők közül csak Kasza Róbert jutott be a pénteki döntőbe. Várbogyai Zsolt az "A" selejtező csoportból 34.  helyen, míg Demeter Bence a "B" selejtező csoportból a 21. helyen esett ki.

09.25.

Mind a négy magyar lány  döntős Caldas da Raihanaban zajló junior vb-n.

Az "A" selejtező csoportban Gyenesei Leila a 2. helyen, míg Kovács Sarolta a 17. helyen jutott be a csütörtöki  döntőbe.

 A "B" selejtezőből  Tóth Adrienn a 4. helyen,  Cseh Krisztina az 5. helyen jutott tovább a döntőbe.

09.25.

Ma megkezdődött a junior világbajnokság a portugáliai Caldas da Raihanaban. Az eredmények folyamatosan nyomon követhetők a CARDSYS honlapján. Linkelési lehetőség a lap felső részén.

 

09.20.

Horváth Viktor nem csak a világ tetején,  hanem a ranglista élén is.  

Az UIPM augusztus 30-án kiadott hivatalos ranglistája alapján Horváth Viktor 195 ponttal magasan vezeti a mezönyt, őt követi az olimpiai bajnok orosz Mojszejev (183) és a cseh Capalini (180),  Németh Róbert a 9., Balogh Gábor a 11., Tibolya Péter a 23., míg Fülep Sándor a 27. helyen van.

A nőknél a kazah Lada Jienbalanova  az első, Vörös Zsuzsanna a 12. , míg Máthé Vivien a 36. helyet foglalja el.

09.20.

Elit Bajnokság versenykiírása: >>

Elit ranglista: >>

09.16.

Lányoknál az egyiptomi Aya Medany nyerte a pekingi Világkupa-döntőt.  Máthé Vivien a 9., míg Vörös Zsuzsanna a 18. lett.

Eredmények: >>

09.15.

A litván Krugolcas nyerte Pekingben a Világkupa-döntőt, ami egyben a jövő évi olimpia tesztversenye is. Horváth Viktor az 5., Németh Róbert a 7., Balogh Gábor pedig a 14. helyen végzett.

Eredmények: >>

09.12.

Szerda délután az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban (ÖKTM) Bajnai Gordon miniszter és Elbert Gábor sport szakállamtitkár ünnepélyes keretek között köszöntötte az idei év második harmadában kiemelkedő sikereket elért sportolókat és edzőiket.

A kitüntetett öttusázok közül a képen látható Fülep Sándor jelent meg, mert a többi öttusázónk a Világkupa- döntőn Pekingben tartózkodik.

09.06

Magyar Kupa V. forduló versenykiírása>>

09.04.

Elhunyt Igor Novikov. Augusztus 31-én, 77 éves korában  meghalt Igor Novikov, egykori kitűnő öttusázó, aki olimpiákon 1964-ben egyéni ezüstérmet szerzett, csapatban kétszer arany-, egyszer pedig ezüstérmet nyert. Világbajnokságokon négyszer nyert egyéni aranyérmet, kétszer ezüstöt, egyszer bronzot. Csapatban ötszörös arany-, háromszoros ezüstérmes. A nemzetközi szövetségnek 1978-tól 1988-ig első elnökhelyettese volt, 1988-tól 1992-ig pedig az elnöki posztot töltötte be. Képünkön Jimy Foxnak gratulál.

09.01.

EZÜSTÉRMES lett a Cseh Krisztina, Kovács Sarolta, Vadász Dóra összeállítású váltónk az Ifi A világbajnokságon Pretoriában. Az aranyérmet az angolok nyerték, a lengyelek végeztek a 3. helyen

A Biró Szabolcs, Demeter Bence, Dorozsmai Viktor összeállítású fiú váltó a 4. lett. Nyertek a fehéroroszok a kóreaiak és az oroszok előtt.

 

08.30.

Cseh Krisztina ARANYÉRMES lett az Ifi A világbajnokságon Dél-Afrikában. Ugyanitt Demeter Bence harmadik helyen végzett. Csapatban a lányok a 3., a fiúk a 4. helyet szerezték meg.

Eredmények: lányok:>>  fiúk:>>

08.22.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az alábbi levélben gratulált Horváth Viktornak, a berlini öttusa világbajnokság magyar győztesének >>

08.21.

Negyedik helyen végzett a Fülep Sándor, Horváth Viktor, Németh Róbert, összeállítású csapat a berlini öttusa világbajnokság férfi váltóversenyében. Az aranyér németeké, az ezüst a kínaiaké, a bronz a cseheké lett

 

08.20.

Az Európai Öttusa Szövetség berlini kongresszusán diplomával tüntették ki a Cardsys Kft. két tulajdonosát, Utczás Istvánt és Torbágyi Zoltánt az öttusa versenyszámitásban végzett egyedülálló tevékenységükért.

 

08.20.

Női váltónk (Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Vörös Zsuzsanna) negyedik lett. Az aranyérem a britteké lett, a lengyelek és a németek előtt. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon.

 

08.19.

HORVÁTH VIKTOR a VILÁGBAJNOK 2007-ben. Az orosz Florov végzett a második helyen, NÉMETH ROBERT a HARMADIK LETT. Balogh Gábor a 14., Fülep Sándor a 26. helyen végzett. Csapatunk a 3. lett. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon. >>

08.18.

A francia Amelie Case nyerte az egyéni világbajnokságot. Vörös Zsuzsanna 14, Tóth Adrienn 22., Gyenesei Leila a 36. lett. Csapatunk a 7. helyen végzett. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon. >>

 

 

08.17.

Mind a negy ferfi versenyzőnk biztosan jutott a döntőbe. Balogh Gábor, Fülep Sándor, Németh Róbert és Horváth Viktor a vasárnapi döntő résztvevői. Meglepetésre kiesett az orosz Szabirhuzin és a litván világbajnok Krungolcas. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon.

08.16.

Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila, illetve Tóth Adrien a szombati döntő résztvevői. Máthé Vivien viszont nem került a döntőbe, ezzel a csapatversenyben elszálltak a reményeink. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon.

08.15.

Csütörtökön megkezdődik Berlinben a 2007 évi felnőtt világbajnokság. A nők selejtezőjében 28 nemzet 69 versenyzője indul. Az eredményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.cardsys.hu honlapon.

 

08.12.

Tisztelt Látogatók! Nyerjenek jegyet a budapesti öttusa világbajnokságra!

2006. július 19-e óta számoljuk ismét a weboldal látogatottságát. A statisztikai adatot az oldal bal sarkában látják. Lassan vendégünk lesz a 60.000. látogató. A jövő évi budapesti világbajnokságig egy játékot kezdünk meg. >>

Tízezres játék

08.09.

A sajtó képviselőinek renedelkezésére álltak a világbajnokságra készülő öttusázók Tatán. A televíziók, a rádiók és a nyomtatott sajtó képviselői közül sokan voltak kíváncsiak a felkészülés utolsó szakaszában járó  versenyzőkre. Képünkön Fülep Sándor nyilatkozik Borda Nóra (MTV) mikrofonja előtt.

08.08.

Dunakilitiben lovagoltak a válogatottak a világbajnokságra való felkészülés végső időszakában. Képünkön Makay Tamás, a lovak és a lovarda tulajdonosa és Balogh Gábor világbajnokunk látható. Köszönjük Makay úrnak az önzetlen segítséget.

08.08.

Változott a versenynaptár !

Már nagyon sok képet kaptunk a DS II versenyről. :) Köszönjük! Ezzel már felkerült a legtöbbet fotózott versenyek közé.

 

08.07.

Utolsó útjára kísértük Némethy Tamás lovasedzőt. A temetésen az öttusázók nagy számban képviseltették magukat, az egykori kitűnő szakembertől olimpiai és világbajnokaink vettek végső búcsút. A felvételen az a gyászhintó látható, amely a győri temetőben a családi sírbolthoz vitte Némethy Tamást.

Felhívás

"Tájékoztató" a Budapesti Sportorvosi Centrum (BSC) beindításáról az Országos Sportegészségügyi Intézetben. >>

Tájékoztató a sportoló által választható térítésköteles szolgáltatásokról >>

Tájékoztató a sportorvosi vizsgálat kötelező elemeit tartalmazó ismertető >>

08.02.

Elhunyt Cristophe RUER július 25-én motorbalesetben. Négyszeres francia bajnok volt. Az 1994-es világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, csapatban a győztes francia válogatott tagja volt, az 1988-as szöuli olimpián egyéniben 5. helyen végzett. A háromgyermekes családapát 42 éves korában ragadta el a halál.  >>

07.30.

Az elmúlt héten két kiváló lovasedzőt is elvesztett az öttusasport.

90. életévében elhunyt Gencsy Tibor huszár főhadnagy, lovasszakember, aki hosszú éveken át segítette az öttusázók lovas felkészülését. Temetésére szűk családi körben kerül sor. Búcsúztatása augusztus 10-én, 16 órakor lesz az Alsó-Krisztinavárosi Plébániatemplomban.

83. életévében elhunyt Némethy Tamás, aki a győri öttusa megalakulásától kezdve aktív részése volt az öttusa és lovaséletnek. Temetését  augusztus 7-én (kedd) 15 órakor a győri köztemető régi ravatalában tartják. Aki teheti, vegyen részt a búcsúztatáson.

07.28.

Diákseregszemle II. fordulóját rendeztük Budapesten.

A letölthető, nyomtatható eredményeket a versenyeredmények menü pont alatt találják.

Kérjük a szülőket, családtagokat, hogyha a versenyről vannak fotóik, küldjék el a MÖSZ irodába. (Elérhetőség a MÖSZ menüpont alatt.) Az eredmények mellé tesszük a fotókat, hogy másokkal is megoszthassuk.

07.27.

A felnőtt világbajnokságra készülő Tibolya Péter a délutáni lovasedzésen olyan szerencsétlenül bukott a Passziánsz nevű lóval, hogy a jobb kulcscsontja eltörött. Várhatóan hétfőn operálják az Országos Baleseti Intézetben. Képünkön a kórházi ágyon a Balczó Andrásról készült Küldetés című filmet nézi.

Mielőbbi jobbulást kívánunk neki.

07.25

Masters Magyar Bajnokság versenykiírása és nevezés lapja: >>

07.22.

Megkezdődődőtt a Magyar Köztársaság 23. női felnőtt öttusa egyéni és csapatbajnoksága az SCD Holding kupáért.                                                 

Tóth Adrienn(BHSE) 181-el nyerte a lövészetet Vörös Zsuzsanna(AV) (179)   előtt. Eredmények: egyéni>>     csapat>>                           

Pál Rita (BHSE) 1140 ponttal nyerte a vívást, két szám után Tóth Adrienn vezet.   Vívás >>    Összetett>>

Gyenesei Leila (AV, 2:07,63) nyerte az úszást, összetettben Pál Rita vezet Tóth Adrienn és Vörös Zsuzsanna mögött. Úszás>>        3 szám utáni összetett egyéni>>     csapat>>

4 szám után Pál vezet Tóth és Vörös előtt. Egyéni >>    csapat>>

Gyenesei Leila nyerte a futást és a bajnokságot is. Csapatban az Alba Volán Bericap A csapata győzött.

Eredmények: egyéni végeredmény >>   csapat végeredmény>>

07.21.

Megkezdődődőtt a Magyar Köztársaság 62. férfi felnőtt öttusa egyéni és csapatbajnoksága az SCD Holding kupáért.

A lövészetet Németh Róbert (UTE) nyerte 186 körrel Sal Gergely (MAFC, 185) és Tibolya Péter (UTE, 183) előtt.

A vivást Tibolya nyerte 1096 ponttal.

Két szám után Tibolya vezet (2228) Németh (2216) és Horváth Viktor (AV)előtt (2144)

Az úszást Gauruder Krisztián nyerte (AV, 2:00,54). Három szám után Németh áll az élen (3560) Tibolya (3552) és Horváth (3476)   előtt.

Horváth hibátlanul lovagolt, négy szám után átvette a vezetést (4676 pont) Tibolya (4660) és Kasza Róbert (KSI, 4640) előtt.

Rendkívül izgalmas futás után Tibolya Péter lett a bajnok. Csaptban a KSI A csapata nyert.

Egyéni eredmények:>>

Csapat eredmények:>>

 

07.18.

Rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott a MÖSZ, melyen döntöttek az alapszabály módosításáról. A jövőben az eddigi  kettő helyett három alelnök lesz, míg az elnökségi tagok számát tízről tizenkettőre emelték. Rátonyi Gábor írásban lemondott elnökségi tagságáról. Második napirendi pontként így három helyre választottak tagokat az elnökségbe: alelnök Gyenesei István, míg új elnökségi tag Kállai Ákos és Warvasovszky Tihamér lett.

07.15.

A világbajnok Eric Walter mögött Tibolya Péter a második helyen végzett a nyilt német bajnokságon Potsdamban. Németh Róbert a hetedik. Eredmények:>>

07.12-15.

Négy arany és egy ezüstérem az IfiA Európa-bajnokságon Vilniuszban.

Tóth Adrienn arany, míg Cseh Krisztina ezüstérmes lett az egyéni versenyben. A női csapat és váltó, valamint a férfi váltó is aranyérmet szerzett.

"A küldöttségtől származó információ alapján a Tóth Adrienn, Cseh Krisztina, Kovács Sarolta összeállítású csapat magabiztosan végzett az élen. A Demeter Bence, Bíró Szabolcs, Dorozsmai Viktor alkotta staféta a második helyért vívott nagy versenyt a franciákkal, az élen haladó fehérorosz együttes utolsó tagja azonban tévedésből nem futott át a célvonalon, hamarabb megállt. A fehéroroszok a győzelmüket ünnepelték, miközben a csapatok sorra előzték meg őket.

Pénteken a hagyományos versenyben Tóth Adrienn arany-, Cseh Krisztina pedig ezüstérmet szerzett, illetve a Tóth, Cseh, Kovács összeállítású trió győzött csapatban."  - NS

Férfi döntő >>

Női döntő >>

Férfi váltó >>

Női váltó >>

 

07.12.

Megköszöntük Fejér Miklósnak, a Régi Sipos Halászkert tulajdonosának, hogy helyet adott a 12 olimpiai bajnokunkat köszöntő ünnepségnek. A baráti köszönetnyilvánításon az olimpiai bajnokaink közül megjelent Szondy István és Kovácsi Aladár is. Átnyújtottunk egy, az ünnepségen készült képet, ami ezentúl az étteremben lesz elhelyezve.

07.28.

Diákseregszemle II. forduló kiírása >>

Tisztelt Szakosztályok!

Nevezést csak a nevezési lapon fogadunk el e-mailben!

Nevezési lap itt tölthető le: >>

07.21-22.

Felnőtt Ob az SCD Holding kupáért versenykiírása >>

07.04-08.

Las Palmasban zajlott a budapesti Junior Eb-vel egy időben az Ifjúsági "B" korosztályos Európa-bajnokság. Lányoknál egyéniben Kovács Sarolta aranyérmes, Földházi Zsófia ezüstérmes lett. További eredmények: >>

07.08.

A Demeter Bence, Gauruder Krisztián, Kasza Róbert összeállítású férfi váltó két számban (úszás és vívás) elért második helyezés ellenére a 6. helyen végzett. >>

07.07.

5472 ponttal európa bajnok a magyar női váltó!!!.

A váltó tagjai: Cseh Krisztina, Gyenesei Leila,Tóth Adrienn >>

07.03-08

A junior Eb és a váltóversenyekkel egyidőben és egy helyszínen megrendezésre kerülő  Magyar Kupa IV. forduló eredményei a www.cardsys.hu weboldalon is nyomon követhetők .

07.06.

A fiúk is kitettek magukért. Kasza Róbert első, Demeter Bence 12., Gauruder Krisztián 29.

A  Kasza, Demeter, Gauruder összeállítású csapat szoros versenyben, az első helyezett francia csapattól (16104) 284 ponttal lemaradva az ötödik helyet szerezte meg. Képünkön Szondy István, az 1952-es olimpiai csapatbajnoka, egyéni bronzérmese és Császári Attila a MÖSZ elnöke gratulál az újdonsült Európa-bajnoknak.

férfi egyéni döntő eredményei>>

férfi csapatverseny eredményei >>

07.05.

A junior Eb női versenye szép magyar sikert hozott. Tóth Adrienn első, míg Cseh Krisztina második lett. A Cseh, Gyenesei Leila, Bartalis Zsófia csapat a második helyen végzett. Képünkön Németh Ferenc olimpiai bajnok gratulál az egyéni verseny eredményhírdetésén.

női egyéni döntő >>

női csapatverseny eredményei >>

07.04.

A junior Eb eredményei a www.cardsys.hu weboldalon is nyomon követhetők . A cég logója a honlap tetején linkelési lehetőséggel megtalálható.

férfi selejtező "A" csoport >>

férfi selejtező "B" csoport >>

07.03.

A lovak bemutatásával megkezdődött a junior Európa-bajnokság. A lányoknál direkt döntő lesz, 38 résztvevővel. Ezért a lövészet fél órával korábban kezdődik csütörtökön. A szerdai fiú selejtező programja nem változott.

07.02-08.

Junior Európa-bajnokság Budapest. Program: >>

06.27.

Öttusa VK, Róma: Döntő - nők - Vörös Zsuzsanna nyerte a vívást. Úszásban a legjobb kilencben minhárom verenyzőnk. A lovaglás sajnos nem sikerült. Vörös Zsuzsanna csak a 26. lett a 36-os mezőnyből.

végeredmény: Vörös Zs. 5., Máthé Vivien 14., Füri Csilla 32. >>

lovaglás után Vörös Zs. 2., Máthé Vivien 11., Füri Csilla 30. >>

úszás után Vörös Zs. 1., Máthé Vivien 15., Füri Csilla 22. >>

vívás után Vörös Zs. 1., Máthé Vivien 19., Füri Csilla 27. >>

lövészet után Vörös Zs. 4., Máthé Vivien 30., Füri Csilla. 25. >>

A verseny honlapja

06.26.

Öttusa VK, Róma: Döntő - férfiak

Németh Róbert a hetedik, Fülep Sándor a nyolcadik, Tibolya Péter pedig a tizennyolcadik helyen végzett az öttusázók római Világkupa-versenyén. Győzött a cseh Libor Capalini, az ezüstérem a litván Andrejus Zadnieprovskisnak, a bronz a szintén cseh David Svobodának jutott.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Fülep (188 kör) és Németh (186) remekül lőtt, s az átlaghoz képest jól - 800 pont fölött - vívott, ennek révén az úszást követően mindketten a mezőny első harmadában álltak. A lovaglásban Fülep öt, a gyengébben kezdő Tibolya négy, Németh pedig három akadályt vert le, de a visszafogott teljesítmény csak kis mértékben befolyásolta a sorrendet, mert az ellenfelek is sokat hibáztak. Zárásként mindhárman jól futottak. (NS)

végeredmény >>

négy szám után >>

három szám után >>

két szám után >>

lövészet után >>

Férfi selejtező "A" csoport >>

Férfi selejtező "B" csoport >>

Férfi selejtező "C" csoport >>

A verseny honlapja

06.25.

Öttusa VK, Róma: három magyar került be a női döntőbe

Mindhárom magyar induló bejutott a női döntőbe az öttusázók római Világkupa-versenyén.

A csapattól származó információ szerint az 55 fős mezőny két csoportban küzdött a szerdai szereplés lehetőségéért. Az A-ban Vörös Zsuzsanna bizonyult a legjobbnak, Máthé Vivien hetedik lett, a B-ben Füri Csilla ugyancsak hetedikként zárt. Vörös 181 körös jó lövészettel és 1128 pontos kimagasló vívással két szám után kedvező helyzetbe került, így az úszásban és a futásban már nem kellett megerőltetni magát.

A versenyzőket meglehetősen próbára tette a nagy hőség, a zárószám rajtjánál 37 fok volt árnyékban.

Kedden a férfiak döntőjét rendezik, a mezőnyben ott lesz Tibolya Péter, Fülep Sándor és Németh Róbert.

Eredmények:

Női selejtező "A" csoport >>

Női selejtező "B" csoport >>

(MTI)

06.22-23.

6.Masters Európa-bajnokság egyéni és csapat eredmények:

Tetrathlon egyéni férfi>>

Tetratron férfi csapat>>

Tetrathlon egyéni nők>>

Pentathlon egyéni férfi>>

Pentathlon férfi csapat>>

Pentathlon nők>>

06.20.

Megkezdödött az Masters Európa-bajnokság Sümegen!

A váltóversenyt az ukránok nyerték, a németek és az osztrákok elött. A magyar csapat(Dobi Lajos, Mikó György, Rab Attila) a negyedik lett.>>

06.19.

Magyar Kupa IV. forduló versenykiírása >>

Úszás, futás időbeosztások >>

06.16.

Klaus Schormann, az UIPM elnöke Budapesten!

Villámlátogatásra érkezett Budapestere a Nemzetközi Szövetség elnöke, ahol Császári Attila elnökkel és Pécsi Gábor főtitkárral tárgyalt a jövő évi világbajnokság előkészületeiről. Képünk az egyik lehetséges helyszínen, a Szoborparkban készült.

06.16

Kasza Róbert ezüstérmet nyert  a Milan Kadlec Junior Emlékversenyen Prágában >>

06.14.

Ifjúsági Ob vátóeredményei

Nők:>>

Férfiak: >>

06.13.

Címvédések az Ifjúsági Ob-n.

A hagyományos versenyben Cseh Kriszta a BHSE versenyzője állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a fiúknál Demeter Bence az Alba Volán Bericap versenyzője védte meg a bajnoki címét.

Eredmények:

Nők egyéni:>>

Nők csapat:>>

Férfi egyéni:>>

Férfi csapat:>>

 

06.12.

Bronzérmet szerzett a magyar csapat a rigai öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében. Az elsőség a briteké, az ezüstérem az oroszoké lett. >>

06.11.

Az ötödik helyen végzett a Horváth Viktor, Balogh Gábor, Németh Róbert összeállítású magyar csapat a rigai öttusa Európa-bajnokság férfi váltóversenyében. Győzött az orosz együttes, a dobogó második fokára a litvánok, a harmadikra a fehéroroszok állhattak fel. >>

06.10.

Vörös Zsuzsanna az ötödik helyen végzett a rigai öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyében, ezzel egyben olimpiai kvótát is szerzett. Máthé Vivien 17., Füri Csilla 33. lett. Győzött az orosz Jevdokija Grecsisnyikova, az ezüstérmet a brit Heather Fell, a bronzot az olasz Sara Bertoli kaparintotta meg. A magyar csapat hatodikként zárt. A dobogóra az olaszok, a britek és az oroszok álltak fel. >>

06.09.

Horváth Viktor nyerte a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi versenyét. A második helyen az orosz Rusztem Szabirhuzin, a harmadikon a lengyel Marcin Horbacz végzett. Tibolya Péter hatodik, Balogh Gábor hetedik, Fülep Sándor tizennegyedik lett. Csapatban az oroszok győztek, a Horváth, Balogh, Fülep trió a dobogó második fokára állhatott fel, a harmadik helyet a fehéroroszok szerezték meg.

Az egyéni verseny első nyolc helyezettje - Horváth, Szabirhuzin, Horbacz, az orosz Andrej Mojszejev, a litván Tadas Zemaitis, Tibolya, Balogh és az ugyancsak orosz Ilja Frolov - olimpia kvótához jutott. >>

06.08.

A négy magyar induló közül három - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien és Füri Csilla - bejutott a hagyományos női verseny döntőjébe a rigai öttusa Európa-bajnokságon. >>

06.07.

Technikai értekezlet a nőknek!

A 43 indulót két csoportba osztották. Füri Csilla és Gyenesei Leila lövészettel kezd, míg Vörös Zsuzsannának és Máthé Viviennek vívás lesz az első versenyszám.

Ma megtörtént a lovak bemutatása is. A 34 ló meglehetősen vegyes képet mutatott.

06.07.

Mind a négy fiú a döntőben!

Horváth Viktor és Balogh Gábor viszonylag könnyen, míg Fülep Sándor és Tibolya Péter kemény futással került a szombati fináléba. Meglepetésre kiesett a litván Zadneprovskis és Krungolcas, valamint a hazaiak egyik esélyese a lett Cherkovskis.

Eredményeket lásd a www.pieccina.lv honlapon.

06.07.

Megkezdődtek a selejtezők!

Az eredmények nyomon követhetők az Európa-bajnokság hivatalos honlapján:

www.pieccina.lv

06.06.

Technikai értekezlet a férfiaknak!

A 71 indulót két csoportba osztották a rendezők. Balogh Gábor és Horváth Viktor lövészettel kezd (utána vív, úszik és fut), míg Fülep Sándor és Tibolya Péter vívással kezdi a napot (utána lő, úszik és fut).   Az eredményekre este hét óra körül számíthatunk.    Szerdán délután bemutatják a lovakat is.

06.06.

Megérkezett az Eurpa-bajnokságon induló csapat Rigába. Az első délután városnézéssel telt. Ariana Zupika tiszteletbeli konzul mutatta meg az óváros nevezetességeit.

Ma este a férfiak technikai értekezletével megkezdődik a hivatalos program.

06.05

Ifjúsági Ob versenykiírása>>

05.31.

Sajtótájékoztató Tatán!!!

A női és férfi kapitány sajtótájékoztatót tartott Tatán az Európa-bajnokságra kiutazó csapatról. Kulcsár Antal a Vörös Zsuzsanna-Füri Csilla-Máthé Vivien csapatot indítja, míg a negyedik egyéni induló Gyenesei Leila lesz. Váltóban a Kovács Sarolta-Máthé-Füri csapat indul. Pálvölgyi Miklós a Balogh Gábor-Horváth Viktor-Fülep Sándor csapatot nevezte, Tibolya egyéni induló lesz. Váltóban Németh Róbert biztos induló, a másik két csapattagot a helyszínen nevezi meg.

05.30.

Elnökségi ülés!

A MÖSZ elnöksége jóváhagyta a 2007-es rigai Európa-bajnokságon és a budapesti junior Európa-bajnokságon résztvevő csapatok névsorát. A versenyekkel kapcsolatban a két kapitány május 31-én, csütörtökön, 16.30-kor Tatán sajtótájékoztatót tart.

05.23.

Vörös Zsuzsanna nyerte a székesfehérvári női öttusa világkupát!!!

A csapat ezüstérmes. >>

05.24-27.

Az SCD Holding nöi Világkupa programja és eredményei nyomon kövehetők a www.albavolanottusa.hu, és a www.cardsys.hu  honlapokon.

05.23.

DIÁK SEREGSZEMLE I. forduló

A verseny helye: Mór, Wekerle Sándor Sport- és Szabadidőközpont

A verseny ideje: 2007. június 2. >>

DS I.

2007.06.02.

Mór

05.23.

VII. Masters öttusa és négytusa Európa-bajnokság Sümeg. Versenykiírása >>

05.17.

MK III. időrend >>

FIGYELEM!

Az MKIII. forduló lövészete a Mexikói úti lőtéren kerül megrendezésre.

MK III.

2007.05.19.

Budapest

05.16.

Közgyűlés! A Magyar Sportok házában tartotta a MÖSZ  a rendes éves közgyűlését. Az ülésen elfogadták a 2006-os évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolókat és a Felügyelő Bizottság beszámolóját. Elfogadták a 2007-es évre szóló pénzügyi tervet.

05.14.

A Magyar Sportok Házának földszintjén kapott elhelyezést Móczár Gergelynek, a Graviston Kft. ügyvezetőjének  alkotása, amely 12 olimpiai bajnokunkat ábrázolja.

05.13.

Volkswagen férfi Világkupa ideje alatt a  női mezőny Moszkvában mérte össze az erejét. Győztes az orosz Mouratova Tatiana (5644) lett, Livingston Katherine (GBR) és Fell Heather (GBR) előtt. A magyarok közül Gyenesei Leila szerepelt a legjobban (5380), 12., Kovács Sarolta 23., míg Cseh Kriszta a 25. helyen végzett. >>

05.13.

Győztes az orosz MOISEEV Andrei, második a litván KRUNGOLCAS Edvinas, harmadik a német WALTER Eric. Balogh Gábor 5., Németh Róbert 13., Tibolya Péter 14., Kasza Róbert 21., Demeter Bence 23., Horváth Viktor 24. Fülep Sándor 26.

Volkswagen Férfi öttusa Világkupa - döntő

Eredmények - Végeredmény

Volkswagen World Cup for men

Results - Final results

05.13.

Volkswagen-MÖSZ kéttusa vereny eredményei. A díjakat Martinek János, Mizsér Attila és Fábián László, Szöul olimpiai bajnokai adták át. >>

05.12.

BB pezsgővel a Széchenyiben! A szombati szabadnapon a Széchenyi fürdőbe vittük a Volkswagen Világkupára érkezett külföldi edzőket és vezetőket. A medence partján BB pezsgővel köszöntöttük őket.

További képek

 

05.11.

Kétezer-hétben hét magyar versenyző a hétvégi világkupa döntőben !!!

A selejtezőkből a döntőbe jutott:

A csoportból: Demeter Bence, Fülep Sándor

B csoportból: Németh Róbert, Kasza Róbert, Horváth Viktor

C csoportból: Tibolya Péter, Balogh Gábor

Jöjjenek ki drukkolni a vasárnapi döntőre! Program

05.11.

 

"A" csoport/Group A

"B" csoport/Group B

"C" csoport/Group C

05.11.

Öttusa, női Világkupa, Moszkva: három magyar a fináléban

Mindhárom magyar résztvevő bejutott a vasárnapi döntőbe a moszkvai női öttusa Világkupa-versenyen. Gyenesei Leila a pénteki selejtezőben harmadik lett a B-csoportban, míg Cseh Krisztina ötödik, Kovács Sarolta pedig hatodik az A-ban.

A csapattól származó információ szerint 14 ország 43 versenyzője indult az idei sorozat negyedik állomásán. Magyar részről ezúttal fiatalok kaptak lehetőséget a rutinszerzésre.

MTI

 

05.09.

Nagysikerű előadást tartott Pécsi Gábor, Utczás István és Torbágyi Zoltán a TF-en az informatikai nap alkalmából. Előadásuk címe: Az öttusasport eredményszámítása a kezdetektől napjainkig >>

05.08.

KŐBE VÉSVE! 12 olimpiai bajnokunkról készült Farkas József képe, aminek alapján készítette el Móczár Gergely, a Graviston Kft. ügyvezető igazgatója a képen látható alkotást. A mű az új öttusa lőtéren, a SYMA csarnokban látható a Volkswagen Világkupa ideje alatt. Utána a Magyar Sportok Házában kap elhelyezést. Köszönjük az értékes ajándékot.

05.08.

Sajtótájékoztató a Volkswagen férfi Világkupáról

Az 1953 óta hagyományosan megrendezésre kerülő nemzetközi férfi verseny –amely 1990 óta tartozik a Vk-sorozatba- az idén új névadó szponzort talált >>

05.08.

Lőtéravató

Bár a KSI versenyével március 24-én nem hivatalosan már megnyitottuk az új lőterünket a SYMA csarnokban, az ünnepélyes átadásra május 8-án a Volkswagen férfi Világkupa sajtótájékoztatója előtt került sor. >>

05.09.

MEGHÍVÓ

"A sport jövője- a jövő informatikája"

II. Országod Sportinformatikai Szinpóziumra

2007. május 09,.TF, 1123 Budapest, Alkotás u. 44. Aula

Edzés és verseny támogatása az információtechnológia eszközével:

12:45 Az öttusasport eredményszámítása a kezdetektől napjainkig (előadó: Pécsi Gábor, Utczás István, Torbágyi Zoltán)

05.07.

Magyar Kupa III. forduló

Budapest, 2007. május 19.

A verseny helye és ideje:  Budapest, 2006. június 17. (szombat )

Nevezési határidő: 2007. május 16.  >>

MK III.

2007.05.19.

Budapest

05.07.

Tisztelt Szakosztályok!

Küldöm a hétvégi indulók névsorát. Ez az érvényes lista. A legjobb 8 versenyző indulhat.

IfiClany.pdf, IfiD1lany.pdf, IfiD2lany.pdf, IfiEfiu.pdf, IfiElany.pdf, IfiFfiu.pdf, IfiFlany.pdf

 

 

05.03.

Volkswagen Férfi öttusa Világkupa

Budapest, 2007. május 11-13.

Hivatalos program

Volkswagen World Cup for men

Budapest, 11-13 May 2007

Official programme

>>

04.28.

Németh Róbert nyerte a francia nyilt bajnokságot. Horváth Viktor 2., Tibolya Péter 5. lett. Marosi Ádám négy szám után az 5. volt, de  futásban nem indult. >>

04.26-27.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium nyerte a Wesselényi emlékversenyt >>

04.27.

Tisztelt Versenyzők! Az alábbi linken megtalálható a válogató versenyek eredménye. Minden korosztály legjobb nyolc versenyzője indul a Férfi Világkupa verseny alatt megrendezésre kerülő kéttusa versenyen. >>

 2 tusa verseny!

04.21.

Gyenesei Leila az Alba Voláb Bericap versenyzője nyerte a női Junior Ob-t. A női csapat és váltóversenyt is az ALBA Volán A csapata nyerte.

Férfiaknál Kasza Róbert lett az első. Csapatban az ALBA Volán A, váltóban a KSI győzött. >>

 

04.18.

X. Jubileumi Wesselényi Öttusa Emlékverseny

A verseny szervezője:

Wesselényi Miklós Sportemlékbizottság

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara

Magyar Öttusa Szövetség

2007. április 26-27, Budapest

A továbbikban a versenykiírásokat a bal menü oszlopban találják

04.17.

Módosult a junior verseny kiírása!!! >>

04.15.

Nem sikerült jól a magyaroknak a millfieldi öttusa Világkupa női versenye: Füri Csilla 24., Vörös Zsuzsanna 27., Tóth Adrienn pedig 35. lett. Győzött a brit Georgina Harland. >>

04.14.

Balogh Gábor nyerte a millfieldi öttusa Világkupa-viadalt. Fülep Sándor, a döntő másik magyar résztvevője nyolcadik lett. >>

04.13.

Újabb öttusázók a Sportcsillagok Falán

Április 13-án két öttusázó olimpiai bajnok örökítette meg kézlenyomatát az utókor számára: Németh Ferenc és Nagy Imre. >>

04.11.

Magyar Kupa II. forduló tervezett rajtidőpontjai >>

MK II.

2007.04.13-14.

Székesfehérvár

04.10.

Junior országos női, férfi, egyéni, csapat és váltóverseny

Székesfehérvár, 2007. április 20-22.

Nevezési határidő: 2007. április 16. >>

03.31.

Tisztelt Látogató!

Néhány hetes előkészület után új arculattal szeretnénk folytatni internetes munkánkat. Célunk, hogy oldalunk színesebb és felhasználásban egyszerűbb legyen. Az új külsőség mellett további belső változtatásokat is szeretnénk megvalósítani. Helyet kívánunk biztosítani pl. felszerelés "adok-veszeknek", de weboldalunkat és a sportágat népszerűsítő játékokat is elindítunk. Legyen ez a munka és siker közös, ezért továbbra is várunk e-mail címünkre fényképeket, híreket, véleményeket, javaslatokat.

Jó szórakozást kívánunk!

Magyar Öttusa Szövetség

03.30.

Az öttusasport 12 olimpiai bajnoka együtt ünnepelte a Régi Siposban Benedek Gábor 80. születésnapját.

Az ünnepségen Császári Attila elnök nem titkolta: az öttusacsalád régi vágya valósult meg azzal, hogy sikerült összehozni mind a 12 olimpiai bajnokot.

Az ünnepségen köszöntötték a 70 éves Földi Lászlót is. >>

03.29.

Csütörtök délelőtt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban Elbert Gábor sport szakállamtitkár és  Császári Attila, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke 80. születésnapja alkalmából köszöntötte Benedek Gábor öttusázót...

Nyolc kérdés a nyolcvanéves olimpikonhoz (MOB.hu) >>

03.27.

Sikeres lovasképesítő vizsga >>

03.24.

A KSI versenyével nem hivatalosan felavattuk az új lőterünket >>

03.21.

Budapest - Kétmillió forinttal támogatja a fővárosi önkormányzat az idei férfi öttusa világkupa megrendezését - így döntött a fővárosi közgyűlés.

A rangos nemzetközi viadalt 1953 óta minden évben megrendezi a Magyar ÖttusaSzövetség.

03.21.

Elhunyt Sáritz Ferenc. Elment a Tanár úr! A lövész- és öttusasport együtt gyászolja Sáritz Ferenc testnevelő tanárt, volt háromtusázót és sportlövőt.  >>

03.05.

Az 1999-es margitszigeti világbajnokság előtt, az esemény alkalmából a szigeten elültetett tölgyfa ugyanúgy várja a jó időt, mint a versenyzők... >>

03.05.

82 éves korában elhunyt drága barátunk, Hargitay Mátyás lovasedző.   >>

03.05.

Az SCD HOLDING (CE) Zrt. és a Magyar Öttusa Szövetség 2008 végéig szóló együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében cégcsoport arany fokozatú támogatóként segíti az öttusa válogatott pekingi felkészülését és a szakosztályoknál zajló munkát. >>

03.02.

Van Gogh kiállításon voltak az öttusázók. >>

02.14.

Megemlékeztünk a 10 éve elhunyt Varga Jenőről. >>

02.14.

Barcelonában készülnek a 2007-es versenyidényre válogatott öttusázóink >>

02.12.

Balogh Gábor, Marosi Ádám, Horváth Viktor, Bartalis Zsófia elismerése >>

01.02.

Bensőséges ünnepségen köszöntötték Madaras Ádámot volt versenyzőtársai, edzői, családtagjai és barátai. >>