|
1999 - től napjainkig
1999
A hazai versenynaptárt alapvetően meghatározta az,
hogy a Vk-döntőre szeptember végén került sor a 2000-es olimpia színhelyén, és
az előtt legjobb versenyzőink kéthetes táborozáson vettek részt Sydneyben.
A felnőtt ob-t csak október
17-én rendeztük meg, a Budapest-bajnokságot a novemberi edzőtábor idejére
terveztük, ezen viszont elmaradt a lovaglás. A margitszigeti vb sikere
népszerűsítette a magyar öttusasportot, így 1999 őszén több külföldi válogatott
nálunk kezdte meg a felkészülést – például először táboroztak hazánkban kínai
öttusázók, akik 3 hónapig tanultak versenyzőinktől és edzőinktől.
Az ob-n Sárfalvi 185-ös
lövészettel és 1047 pontos vívással negyedik egyéni bajnokságát nyerte, a
Fülep-testvérek 187 kört értek el. Úszásban Gárdonyi (2:06.04), Horváth Viktor,
Kertész Ádám; futásban pedig Gárdonyi (9:15), Madaras, Kertész volt a sorrend.
Kállai nyerte az ezüstérmet (áprilisban egy hétig kórházban volt, keveset
versenyzett az évben), Gárdonyi a bronzot, majd Hanzély, Fülep Attila és Madaras
szerzett jó helyezést – a világbajnok Balogh nem indult. A csapatversenyt a
Csepel nyerte a Honvéd, az ÚTE és az Alba Volán előtt, a négy csapat között nem
volt 400 pont különbség. Csak 21 fő indult, közülük 7 volt még ifjúsági korú. A
női mezőnyben is indult 7 ifi, a 12 versenyző közül mindössze 3 volt felnőtt. A
győztes Füri Csilla lett, aki 1995-ben második volt az ob-n Hortobágyi Eszter
mögött, azóta azonban csak triatlonban versenyzett. Az ob előtt egy héttel
megnyerte az UIPM által minden áron erőltetett „biathle” világbajnokságot. (A
versenynek nincs magyar neve, a kéttusa már foglalt. A viadalon 1500 m futás
után kb. 200 m-t kell úszni, majd ismét 1500 m futás következik. A verseny
folyamatos, egy óraindítással zajlik). Füri az ob-n 1000 pontot vívott, első
lett úszásban (2:18) és futásban (10:44) is, az ezüstérmes Vörösnek 39, a
harmadik Sasvárinak 37 mp-et adott futásban – ez a teljesítmény „elbírta”
mindössze 151 körös lövészetét. A negyedik helyezett Máthé 178-cal nyerte a
lövészetet.
A februári Steffl-kupán 64
férfi és 31 női öttusázó indult. Fülep Sándor mögött két litván, Zadnieprovskis
és Seniuta végzett. A nőknél Vörös, Fares, Raisner volt a sorrend.
A márciusi utánpótlás
bajnokságot Balogh nyerte, megemlékeztünk az öt éve elhunyt Villányi
Zsigmondról. A juniorok válogatóversenyein Fülep Attila és Simóka Nóra győzött.
(Ő nyerte az utánpótlás ob-t is.)
A Vk-versenyek közül San
Antonióban Hanzély nyert, 4. lett Fülep S., 5. Sárfalvi, Mexikóban 5. Madaras
(Gárdonyi nem került döntőbe). A római versenyt is Hanzély nyerte, 9. Kovács
Gergely. Darmstadtban Madaras győzött, Kállai nem lett döntős. A budapesti
Westel 900-kupa sorrendje: Ibanez, de la Vega, Sárfalvi, Fülep S., Balogh, 7.
Madaras (Gárdonyi és Horváth V. nem volt döntőben).
A junior-ifi ob-n 31 fiú és
18 leány vett részt (közülük 4 lány nem lovagolt, további 3 nem kapott pontot).
A junior fiúk között Ossik Gábor nyert aranyérmet Horváth Viktor és Fülep
Attila előtt, az ifit Madarassy Dániel nyerte, mögötte Szabó Miklós és Szabó
Gábor végzett. Csapatban és váltóban egyaránt az Alba Volán győzött az ÚTE és a
KSI előtt. A lányoknál a még ifi Simóka Nóra nyerte a junior bajnokságot Vojtkó
és Dékány előtt, míg ifiben Sasvári, Pál, Máthé volt a sorrend.
Versenyt nyert még Palya
Sándor Bécsújhelyen, Horváth V. az ÚTE versenyén győzött Fülep A. és Kertész
előtt. Barcelonában is Horváth lett az első 3. Kertész, 6. Fülep. A svájci női
versenyen Allenby, Cook és Dinichert mögött Simóka Nóra 4., míg Máthé a 9.
helyen végzett.
Martinek János a mexikói
Vk-versenyen belázasodott, nem indult, majd a budapesti Vk-n megsérült, és nem
versenyzett többet.
2000
Ennyire zűrzavaros
versenyévad még nem volt sportágunkban, és ennek több oka is van:
- négy
korcsoportban összesen 8 ún. világversenyt kellett rendezni mindkét nem részére
(ennyit korábban sohasem),
- egy
meglehetősen rosszul sikerült olimpiai kvalifikációs versenysorozaton kellett
átvergődni – mivel csak 1999 novemberében dőlt el, hogy 16-16 helyett 24-24
lesz a sydneyi indulói létszám, rövid idő állt rendelkezésre a többi kvóta
megszerzésére, és a vb-n aránytalanul sok kvóta sorsa dőlt el,
- az
UIPM egyébként is gyatra és csak összecsapottnak tűnő versenynaptárának
időpontjait a rendezők saját kedvük szerint változtatták meg.
Februárban még április
10-16. volt a junior Eb időpontja, ezt a lengyelek egy hónappal később áttették
május 8-12-re. Az eredeti versenynaptár legnagyobb bakija a szeptember 1-3-ra
jelölt ifi A-vb Orlandóban és az ifi B-Eb Bukarestben (egy időben két
ifiverseny). Március végén a rendező románok új időpontot adtak (szeptember
8-10.). Hogy a versenyre majd csak szeptember 16-17-én kerül sor, a bukarestiek
augusztusban közölték. A szöuli Vk-versenyt is négy nappal előbbre vitték a
rendezők. Mindent nem érdemes részletezni, de képzelhető, hogy ezek után a hazai
naptáron is kénytelenek voltunk változtatni (pl. a junior ifi ob-t a spalai
junior Eb megváltozott ideje miatt május 12-14-ről június 22-24-re kellett
tenni).
A hazai versenyek között –
ahogyan már megszoktuk – először a februári nk. fedettpályás verseny/váltó ob
került sorra. 1998 után ismét Kovács Gergely győzött Dovgal (192 kör), Komlósy
(1060-at vívott), Clergeau, Kállai és Tiidemann előtt. A nőknél Allenby,
Sulima, Malm, Vörös, Simóka N., Idzi volt a sorrend. A váltó ob-n különversenyt
vívott a Honvéd és az ÚTE, utánuk következtek a külföldiek (élükön a
csehekkel), 8. a KSI, 9. Csepel (561 pontot lovagoltak), 10. Alba Volán
(lovaglásban kizárva).
A
versenyen az egyik helyszínre tartva autóbalesetet szenvedett Balogh Gábor, de
viszonylag könnyebb sérüléssel megúszta a karambolt.
A
felnőttbajnokságot a fehérváriak rendezték, a 24 induló közül 8 junior, 5 ifi
volt. Sárfalvi ötödik – sorrendben negyedik – bajnokságát nyerte jó átlaggal,
Fülep Sándor 191 kört ért el, a vívást (1000) és az úszást (2:07.6) Horváth
András nyerte 156 körös lövészet után. Futásban Kállai győzött (9:36), még
heten futottak 10 percen belül, öt 1100-as és hét 1070-es lovaglás volt a
leggyengébb teljesítmény 915 pont).
A
nőknél Dékány 185 kört lőtt, Vörös és Simóka Bea 182-t, Vörös 2:20.51-et
úszott, ezt a számot Füri nyerte 2:17.44-gyel, és Füri a futásban is győzött
(11:10.7), ám 155-ös lövészettel nem tudta megvédeni tavalyi bajnoki címét.
Simóka N. nyerte a kétfordulós vívást (1000). Ki kell emelni a nagyszerű évet
zárt, még ifjúsági Máthé Vivien bronzérmét. Partics negyedik hellyel búcsúzott
a magyar mezőnytől, azóta görög színekben versenyez.
Martinek
János bejelentette, hogy abbahagyja a versenyzést, a bajnokság befejezéseként
Császári Attila elnök köszöntötte az olimpiai bajnokot, aki nagy ünneplésben
részesült.
A
junior-ifi bajnokság 36 indulója közül 23 lovagolhatott. Igari 180 körrel
nyerte a lövészetet, de az összetett győztes Kertész Ádám másfél percet adott
neki futásban. Kertész 9.43.59-et ért el, és még négyen futottak 10 percen
belül, Horváth András 2:08.1-et úszott. Az első 3 versenyző kiemelkedett a
mezőnyből, Gyalog és Simon között már több mint 200 pont volt. Az ifiknél
Halasi Zoltán 181 körrel megszerezte az első helyet és nem is adta ki a
kezéből. A futást 10:07.42-vel nyerte az ifik között, 3 aranyérmet szerzett.
A
lányoknál a junior Pál Rita és az ifi bajnok Stefanovics Nikola 177 kört lőtt,
a vívást Fehér nyerte 1039 ponttal, Szatmári 11:07.6-ot futott, csak négyen
futottak 12 percen belül. A 25 indulóból 14 lovagolhatott, de a tíz 1100-as
teljesítmény elsősorban nem a lovastudás eredménye (a leggyengébb 912 pont). A
négytusa bajnokságon 31 fiú és 29 leány indult, a sorrend: Lipták, Kohár,
Halasi, illetve Máthé, Stefanovics, Czigány. Stefanovics ezúttal 182-öt lőtt,
Lipták 184-et. 1062 pontot vívott Papp László és Szabó Miklós, 1031-et Kohár és
Halasi, a lányoknál Vörös Ágnes 1066-ot.
A
Budapest bajnokság (egyben Hegedűs István emlékverseny) megsínylette a naptár
változásait, csak junior és ifi versenyzők indultak, a 25 főből csak 12
lovagolhatott. Horváth András 1120 pontot vívott, 2:08-at úszott és 9:36-ot
futott, 157 körös lövészete ellenére is győzött – a bronzérmes Gyalognak több
mint 250 pontot adott. Várbíró 181-gyel nyerte a lövészetet és lett ezüstérmes,
a helyezettek: Halasi, Kohár, Madarassy.
A
Világkupa-versenyek közül Mexikóban 6. Fülep Sándor, ő Szöulban a 4. helyen
végzett. Darmstadtban 4. Balogh, 5. Sárfalvi, a budapesti versenyen ez volt a
sorrend: de la Vega, Jagorasvili, Hantov, Zadnieprovskis, Kovács Gergely, Deleigne,
Kállai, 11. Hanzély, 13. Madaras. A nőknél: Subenok, Idzi, Cook, Kowalewska,
Rublevska, Simóka Nóra, 10. Füri Csilla.
Millfieldben
Balogh és Vörös nyert versenyt, Kállai Ákos győzött a katonai vb-n. A német
bajnokságon Berlinben 3. Horváth Viktor, 5. Fülep Attila. A barcelonai junior
versenyen Kertész szerzett bronzérmet, ősszel Wiener Neustadtban Kállai nyert,
a nőknél pedig Boross Barbara Fehér Noémi előtt.
A
Villányi Zsigmond-emlékversenyt Palya Sándor nyerte meg, a junior válogatót
ugyanekkor Kertész és Simóka Nóra, a négytusát Pajor Tamás és Kling Réka. Az
áprilisi ifi válogató sorrendje: Várbíró, Halasi, Pajor, a lányoknál Máthé,
Stefanovics, Szele Réka.
Az
októberi lovas technikai vizsga után rendezett Gérecz Attila-emlékversenyen
első öttusasikerét érte el Lipták Róbert és Czigány Krisztina.
A
versenynaptár összevisszasága miatt az utánpótlás bajnokságot csak november
30-án december 1-jén rendeztük Tatán és Budapesten. A férfiaknál 19 (+12
négytusában), a nőknél 12+4 induló volt. Halmai Ottó elsősorban ritkán látható
(1224 pont) vívásának köszönheti bronzérmét, a nők között Andrejkovics Andrea
1102 pontos vívással ezüstérmes lett. A négytusa versenyt Szekeres Mátyás és
Utczás Margita nyerte.
Aix-en-Provence
volt a Világkupa-döntő színhelye két héttel az olimpia után. Ezen nem csak az
olimpiai bajnokok nem vettek részt, de egyetlen érmes sem volt az indulók
között. A napokig tartó eső és a mély talaj irreálissá tette a versenyt. A
magyarok közül Kovács Gergely 9., Kállai 10., Fülep Sándor 15., Füri Csilla
14., Simóka Nóra 18., Simóka Bea 20. Mindkét nem versenyén csak 26 fő vett
részt, és ez a létszám is úgy állt össze, hogy a turistaként jelenlévő Simóka
Nórát „befűzték” az indulásra. Ezek után megbüntették szabálytalan
felszerelésért (természetesen kölcsönkapta minden sportruházatát).
A
nemzetközi szövetség frankfurti tisztújító kongresszusán a Végrehajtó Bizottság
tagja lett Császári Attila (az európai szövetség elnökeként), és Bretz Gyula
kincstárnokként, míg Pécsi Gábort a Technikai Bizottságba választották.
Hosszan
tartó súlyos betegség után 2000. augusztus 3-án, 70 éves korában elhunyt dr.
Visontay István volt válogatott versenyző, a MAFC öttusa-szakosztályának
alapító tagja, a Budapesti Öttusaszövetség egyik alapítója és első titkára.
2001
A
2000-es évről azt írtuk: zűrzavaros versenyévad volt. Ebben az évben nem
tapasztaltunk nagy változást, kevesebb verseny időpontját változtatták meg a
rendezők, ugyanakkor azonban mindössze 3 Vk-fordulóra került sor. A januári
nemzetközi versenynaptárban még nem volt helyszíne egy női Vk-nak (Bath lett)
és a Vk-döntőnek (Moszkva).
Az
Eb és vb előtt összesen 3 Vk-verseny nagyon kevés (közülük is az első Mexikóban
van), ez komoly szakmai problémákat okoz. Az olimpia utáni évben mindenütt új
nevek kerülnek elő, a fiataloknak több lehetőségre van szükségük, és nem
elsősorban a méregdrága mexikói versenyre. Egyelőre a 2002-es naptárban is csak
4 Vk-verseny szerepel – amíg hatot rendeztek, válogatni is lehetett közülük.
Hazai
naptárunkból végleg kimaradt az ifi öttusa magyar bajnokság, igazodva a
nemzetközi gyakorlathoz, ettől az évből a négytusa ob lesz az ifik legrangosabb
versenye.
A
2001-es évad február 22-25. között indult a váltó ob-val és a nk.
Steffl-kupával, amelyen 54 férfi és 26 női résztvevő volt. A férfi sorrend:
Hantov, Krungolcas, Komlósy (vívásban 1028 pont), Capalini (úszásban 2:01.20-at
ért el), 5. Kállai, 7. Horváth V., 14. Gyalog, 17. Kertész, 20. Fülep S., 28.
Csery (18 magyar indult). A sorrend a nőknél: Vörös, Lewis, Rublevska, Füri
Szatmári, 8. Sasvári, 10. Máthé, 12. Kling, 14. Andrejkovics, 16. Partics (13
magyar versenyző indult, Vörös, Sasvári és Andrejkovics egyaránt 184 kört
lőtt). A váltóversenyen az első hat csapat között 240 pont sem volt – Csepel,
Honvéd, GER, ÚTE, CZE, Alba Volán volt a sorrend.
A
Vk-versenyek döntőbe nem került versenyzői árulkodnak a színvonalról. Mexikóban
a férfiaknál a selejtezőből mindössze 14 öttusázó esett ki, ezek között 4
guatemalai, 3 dominikai, 2-2 kubai és panamai volt. Warendorfban és Budapesten
a mezőnynek több mint a fele nem lehetett döntős (69, illetve 67 főből),
Warendorfban pl. Veder, Hantov, Dovgal és Kovács Gergely, Budapesten többek
között Szmirnov, de la Vega és a Salazar-testvérek estek ki. A női versenyek
közül Mexikóban selejtező sem volt (28 fő), az indulók száma egyszer sem érte
el az 50-et. Mexikóban Krungolcas, Walther, S. Salazar volt dobogós, 7. Horváth
V., 11. Kertész (1200-at lovagolt), 20. Komlósy, 25. Fülep A. (186-tal nyerte a
lövészetet), a nőknél Harland, S. Lewis, Dominguez, Máthé, Füri a sorrend, 9.
Vörös.
A
székesfehérvári női versenyen (április 28-30.) a 43 induló közül Harland
győzött Cook és Subenok előtt, 5. Vörös, 13. Szatmári, 18. Füri, 23. Sasvári,
27. Vojtkó, 31. Pál. Bath-ban (május 11-13.) 47 induló volt, Cook, S. Lewis,
Delemer volt a sorrend, 8. Füri, 18. Vörös, 23. Vojtkó, 25. Szatmári.
Warendorfban
Fülep S. a lövészettől (187) végig vezetve (lovaglásban 1200 pont) győzött
Zadnieprovskis és Mojszejev előtt. Kertész és Fülep A. szervezési hiba miatt
nem lőhetett, és így természetesen nem kerülhetett a döntőbe. A budapesti
verseny élcsoportja: Zadnieprovskis, Papuc, Horváth V., Kovács (vívásban 1000),
9. Sárfalvi, 14. Balogh, 15. Fülep S., 18. Kállai (a Vk-döntőben ezüstérmes
Mojszejev úszásban 1:55.96-ért 1412 pontot kapott).
A
párizsi kvalifikációs versenyt (március 30.) Deleigne nyerte, mögötte a mieink:
Horváth V., Sárfalvi, Balogh, Kállai. A nőknél Harland, Cook, Boenisz után 5.
Szatmári, 6. Füri, Vörös 0 pontot lovagolt, Máthé 52 pontot, de sérülés miatt
már nem futott.
A
felnőtt ob-n a 26 indulóból 9 volt valóban felnőtt (köztük a már visszavonult
Rónás, Gallai, Hegedűs S.), a legfiatalabb a 16 éves Bejer. Balogh nem indult.
Hárman lőttek 187 kört: Horváth V. (1028-at vívott), Kállai (vívásban 1000) és
Fülep A. (1100-at lovagolt). Az úszást Madarassy nyerte (2:06.91), a futást
Sárfalvi (9:32) Kovács előtt (9:36). Nyolcan lovagoltak 1100-at, hatan nem
érték el az 1000 pontot.
A
25 női versenyzőből heten nem lovagolhattak, hatan voltak felnőtt korúak. Vörös
180-at, Simóka N. 179-et lőtt. Kulcsár nyerte a vívást (1056), a magyar-görög
Partics 1000-et vívott, úszásban Pál 2:15.68-at, Füri 2:15.69-et teljesített. A
futást Füri nyerte (10:53) Szatmári előtt (10:59).
A
junior ob-n Kertész ritkán látható nagy fölénnyel győzött, 177-es lövészet után
az öt szám közül a legalacsonyabb pontszámmal (1056) megnyerte a vívást, majd a
futást is, és az ezüstérmes Horváth Andrásra 350 pontot vert rá. A bronzérmes
Madarassy nyerte a lövészetet (180) és az úszást (2:07.95). A 29 főből 13, a
nőknél 13-ból 7 ért el 1100-at lovaglásban, Andrejkovics és Stefanovics 181
kört lőtt, Sasvári 1112 pontot vívott, Szatmári és Pál 2:17-et (1268 pont)
úszott, Szatmári 21 másodpercet vert a futásban második Máthéra.
A
Villányi Zsigmond emlékére rendezett utánpótlás ob-n a lövészetet Halasi (184),
a vívást Kertész (32 gy/5 v, 1116 pont), az úszást Madarassy (2:05.28), a
futást Horváth A. (9:24) nyerte. A nőknél a számgyőztesek: Stefanovics (187),
Kling (1112), Pál (2:14.65) és Szatmári (10:43). Az ifi négytusában Marosit egy
számban sem lehetett megverni, 361 pont előnnyel győzött Szekeres és Asztalos
előtt, a lányoknál hasonlóan nagy fölénnyel (287 pont) Költő nyert Czigány és
Sőregi előtt.
A
Budapest bajnokság (Hegedűs István-emlékverseny, április 21.), sorrendje:
Horváth András, Kertész, Horváth V. (utóbbi az egyedüli felnőtt korú versenyző,
188-cal nyerte a lövészetet), Gyalog (a lovaglást nyerte 1100-zal), Várbíró,
Halasi. A lányoknál: Kling, Vojtkó, Szatmári, Andrejkovics, Szélesi, Szele. A
férfiaknál 25, a lányoknál 9 induló volt.
A
négytusa bajnokságon (június 29-július 1.) litván versenyzők is indultak,
Marosi 164-es lövészet után 1112 pontot vívott, Lipták 180-nal nyerte a
lövészetet, a vívást Igari 1196 ponttal, a lányok között Sőregi 183-at lőtt,
Stefanovics és Költő 181-et (utóbbi győzött vívásban 1028 ponttal). A 43 férfi
és 33 női versenyzőből 14 nem tudott 160 kört elérni, 8 lány 150-et sem.
A
négytusa ORV-t Budapesten rendeztük (július 20-22.), a 34 férfi és 20 női
induló között voltak cseh, lengyel, olasz és szlovák versenyzők is
(háromtusában 15+14 az indulók száma). A fiúknál Kohár, Bokodi, Lipták volt
dobogós, 6. Marosi. A lányoknál Gyulavári győzött, 3. Utczás, 4. Andrejkovics.
Csapatversenyt nem, de váltót mindkét nemben tudtunk nyerni.
A
Jakab Endre-emlékversenyt (március 30-31.) Lipták és Partics nyerte, a KSI
négytusa versenyén Lipták, Marosi, Bokodi, ill. Kling, Utczás, Stefanovics volt
a sorrend.
A székesfehérvári Horváth
András lábát a nyár végén megműtötték, sokáig gipszben volt.
2001 augusztusában elhunyt
Milan Kadlec (43 éves volt) cseh versenyző, aki pályafutása során nyolc
világversenyen végzett az élmezőnyben.
Életének 67. évében,
november 3-án váratlanul elhunyt Móra László volt válogatott öttusázó, aki
később évtizedeken keresztül válogatott lovas volt.
2002
A barcelonai (Sant Cugat,
február 3-16.) edzőtábor utáni hét végén rendeztük a Steffl-kupát (és vele
együtt a magyar váltóbajnokságot), amelyen 15 országból 52 férfi és 30 női
versenyző gyűlt össze. A férfiaknál nagyszerű lőeredményeket láthattunk,
Sárfalvi 182 körrel a 11. helyet szerezte meg, Fülep Sándor 188-cal győzött
(mindhárom litván 187-et lőtt). Hantov 1000 pontot vívott. Összetettben
Sárfalvi nyert Zadnieprovskis előtt, 3. Kertész, majd Hantov, Krungolcas,
Capalini, 8. Fülep, 13. Kovács Gergely, 18. Halasi, 23. Horváth András –
kiesett Fülep Attila, Lipták, Halmai, Várbíró. A váltóversenyen a BHSE győzött
az UTE, GBR, ITA, Csepel és CZE előtt.
A nőknél Harland győzött (2:12.78) a német Reiche és
Simóka Nóra előtt, 6. Vojtkó, 7. Partics, 9. Sasvári. Boross Barbara 185-tel
nyerte a lövészetet, a lengyel Baran 1032-vel a vívást.
Március 2-3-án Párizsban
Viala mögött 2. Kállai, 16. Kohár, 23. Madarassy, 24. Várbíró, a női versenyen
Vörös nyert, a továbbiak: Fares, Corsini, Sasvári, 11. Simóka Bea, 18. Simóka
Nóra.
A mexikói Világkupára
repülőjegy-gondok miatt nem utaztunk el. Selejtezőt nem rendeztek, mindkét nem
küzdelmein 12-12 hazai versenyző indult, Pradillo és Partics győzött.
Egy héttel később Kairóban Horváth Viktor nyert
Kovács Gergely előtt, a nőknél ismét Partics volt a legjobb. A férfiaknál 10
egyiptomi öttusázó indult.
A madridi (április 4-7.)
Világkupán 63 induló volt, Horváth V. 189-es lövészet után rajt-cél győzelemmel
fejezte be a versenyt, 8. Balogh, 26. Fülep S. (Kovács a selejtezőben kiesett).
A nőknél Harland ismét első, Vörös 5., Simóka N. 23. (Vojtkó kiesett). Ezzel
párhuzamosan a svájci Bruggban a juniorok versenyét Marosi nyerte, 9. Kohár,
10. Lipták, 18. Nagy Csaba.
Április 21-én a
Budapest-bajnokságot Hegedüs István emlékére rendeztük, és igen jól szerepeltek
a koreaiak. Do Ryung Han 188-cal nyerte a lövészetet, aztán 1036-tal a vívást
is, majd végig vezetve a versenyt is megnyerte Kovács és Halmai előtt (Kovács
9:15-tel győzött a futásban). A nőknél Simóka Nóra, Czigány, Andrejkovics volt
a sorrend.
Fiataljaink szépe eredményeket értek el az ifi A
korosztály részére rendezett Európa-bajnokságon, 2 aranyérmet (Marosi és a
csapat), 4 ezüstöt (Stefanovics, a csapat és a két váltó), és 1 bronzot
(Lipták) szereztek Athénban (április 18-21.).
Április 25-28-án a
székesfehérvári Világkupán Vörös győzött (183-mal a lövészetet is nyerte) az
egyre eredményesebb egyiptomi Fakhry előtt – Muratova, Rublevska, Harland,
Lewis követte őket, 10. Füri, 11. Simóka B., 12. Simóka N., 18. Máthé, 20.
Szatmári (kiesett: Kulcsár, Pál, Dékány, Andrejkovics, Czigány, Kling). Ezzel a
versennyel egyidőben Prágában a tavaly elhunyt Milan Kadlec emlékére 11 ország
32 öttusázója gyűlt össze, Dvorák győzött, 6. Halasi, 9. Várbíró, 22.
Madarassy.
A férfi Vk-sorozat következő
állomása Sindelfingen volt (május 1., 72 induló), Capalini, Sedlecky,
Szabirhuzin, Brünisholz, Valentini, Zadnieprovskis volt a sorrend, Kállai a 21.
helyen végzett (kiesett: Sárfalvi, Kertész, Horváth András, Deleigne, Szidorov,
Ruer, Ibanez). Ezt követte a budapesti Vk (május 10-12.), melyen kiesett
Capalini és Sedlecky is, valamint Várbíró, Fülep A., Kertész, Halmai, Kovács.
Tiidemann 187-et lőtt, Ibanez és Fiser 1000 pontot vívott, négyen úsztak 2
percen belül (Niederberger 1:55.50), Astier és Horbacz 1200-at lovagolt, Viala
9:02-vel nyerte a futást. A versenyt viszont végig egyenletes teljesítményt
nyújtva Krungolcas nyerte Sárfalvi és Astier előtt, majd Dovgal, Tiidemann, Balogh,
Ibanez, Clercq – Fülep S. a 24., Lipták a 28., Horváth András a 30. helyen
végzett. Kállai combizma a vívás végén meghúzódott, vissza kellett lépnie.
Érdekesség, hogy a futásra a Vidám Parkban került sor, nagy közönség előtt. (A pontozás egyenetlensége: a leggyengébb
úszó, Giommoni 2:11.53-as idejére 1124 pontot kapott, a győztes úszóidő 1412
pontot ért, a győztes futó 1232-őt szerzett, lovaglásban 1200 a maximum).
A magyar bajnokságok sorát a
felnőttek nyitották, (Székesfehérvár, május 17-18.), 23 férfi és 15 női
versenyző indult. Fülep S, nyerte a lövészetet 191 körrel, (Fülep A. és Lipták 186), a vívást Sárfalvi
1020-szal (32/12), Horváth V. és Fülep A. 1000 pontot ért el, úszásban ismét
Madarassy győzött (2:07.01). heten lovagoltak 1200 pontot (pl. Sárfalvi,
Kovács, Kertész), a sorrend a futásban: Kertész 9:17, Sárfalvi 9:18, Horváth V.
9.25. A nőknél Stefanovics 186, Sasvári 185 kört lőtt, Vörös nyerte a vívást
1000-rel, Füri 2:17.04-et, Szatmári 2:17.88-at úszott, futásban Füri majdnem
fél percet vert Sasvárira és Szatmárira. Nyolcan mentek 1200 pontot, és csak
Simóka Nóra nem érte el az 1000 pontot (928) lovaglásban.
A varsói női Világkupán (június 2.) Simóka Bea
minden számban 1000 pont fölött zárt és pályafutása első Vk-sikerét aratta
(5564 pont). Simóka Nóra 7., Füri Csilla a 10. helyen zárt.
A junior ob-n (június
13-15.) 30 férfi (25 lovagolhatott) és 19 (9) női öttusázó indult. Lipták 180,
Nagy Csaba 178 kört ért el, Kohár 1064, Halmai és Várbíró 1032, Marosi 1000
pontot vívott. Madarassy 2:08-cal nyert Marosi (2:11) előtt, ő futásban lett
első (9:57), Várbírónál 12 mp-cel volt jobb az ideje. Maximális lovaspontot
senki sem ért el, Grill és Bejer 1180, a nőknél Kling 1196, Kálmánczi és Máthé
1164 pontot teljesített. Tóth Eszter 179 körrel győzött, Sasvári 1048-cal a
vívásban, Máthé 1024-et vívott, Pál és Hidvégi 2:19 percet úszott, Máthé és
Költő 10:48, Sasvári 10:53 percet futott. Miután csak a KSI női csapatának
tagjai értek el hárman (Sasvári, Kling, Andrejkovics) jóval 3000 pont feletti
teljesítményt lovaglásban, közel 2000 pontot vertek rá az ezüstérmes Alba
Volánra, majd nagy előnnyel a váltót is megnyerték.
Július első napjaiban került
sor a katonai vb-re Hradec Kralovéban, Tkacsuk győzött Capalini előtt, az
élmezőnyben végzett Tiidemann, Sedlecky, Michalik, Christie is, Horváth András
a 31. helyen fejezte be a versenyt, Várbíró és Bejer nem került a döntőbe. A
váltó – Horváth Viktorral kiegészítve (Horváth, Várbíró) bronzérmes lett a fehéroroszok és a csehek
mögött. Női versenyt is rendeztek, Rublevska nyert Pál előtt, 4. Gorljak, 5.
Szatmári.
Ifjúsági A korosztályunk ob-ját augusztus 10-11-én
rendezte a szövetség, ez egyben válogató is volt a sydneyi junior vb-re. A
fiúknál a három dobogós külön versenyt vívott, Marosi (176, 856 pont, 2:03,
10:09), Lipták (182, 784, 2:07, 10:16) és Nagy Csaba (178, 892 ponttal nyert,
2:12, 10:15) között 72 pont volt a különbség. A lányoknál az ob-n Költő győzött
Andrejkovics és Czigány előtt, a válogatót (lovaglással) Andrejkovics nyerte
Czigány és Pál előtt. Stefanovics 185, Andrejkovics 184 kört lőtt, Czigány
1120, Andrejkovics 1080, Költő 1040 pontot vívott, Költő nem lovagolt. 2003
Már hagyomány, hogy az év első jelentős eseménye a
nemzetközi fedett pályás
verseny, és váltó országos bajnokság (február 20-23.). Ebben az évben is
két selejtező csoportból (61 fő) került ki a Steffl-kupa férfi döntőjének
mezőnye, amelyben Kállai Ákos nyert Kovács Gergely előtt, Horváth V. 5.,
Fülep S. 7. lett, Balogh térdműtét miatt nem indult. Kállai 194 körrel
nyerte a lövészetet – amióta a légpisztolyt bevezették, tudomásunk
szerint
versenyen eddig ennyit senki sem ért el –, és végig vezetve biztosan
győzött.
A női versenyt Harland nyerte Máthé és Füri előtt, Szatmári
úszásban aratott sikerével (2:13.29) a negyedik helyen zárt, a vívást 1044
ponttal nyerő Simóka Nóra a 6. helyet szerezte meg. Harland futásban több
mint fél percet vert a második Szatmárira.
A váltóversenyen a férfiaknál 13, a nőknél 5 csapat indult, az ob-t mindkét
nemnél az Alba Volán nyerte, a férfiaknál ez volt az első székesfehérvári
győzelem.
A Hegedűs István emlékére rendezett Budapest-bajnokság (március 7.)
sorrendje: Marosi, Lipták, Pajor, Grill, Kohár, Horváth A. Lövészetben
Németh J. nyert (185), a vívásban Pajor (1140), az úszásban Kertész győzött
(2:03.33). A nőknél Vörös, Czigány, Pál R., Hídvégi, Nagy J. volt a
sorrend. Pál 1300 pontot úszott (2:15.19), Simóka N. és Hídvégi 1200-at
lovagolt.
Mexikóban először rendezték nem magaslaton, hanem Hermosillóban a
Világkupát, és máris nem hazai siker született: a két litván klasszis,
Krungolcas és Zadnieprovskis mögött Kállai a harmadik, HorváthV. 7., Fülep
S. 8. A nőknél Corsini és Harland után Füri a bronzérmes. Füri 1000-et
vívott és úszásban is győzött (2:17.41), Máthé 8., Szatmári 11.
Kairóban a győztes csapat tagjaként 4. Sárfalvi, 6. Kovács,
7. Horváth
A., a versenyt az egyéni induló Marosi Ádám nyerte (36 induló). A
nőknél
Vörös, Fakhry, Máthé, Medany, Szatmári volt a sorrend ( a 16 induló közül
négyen nem lovagolhattak).
Ezzel a versennyel egyidejűleg a KSI ifi
válogatóján Németh J. (183 kör és 2:03.87 úszásban), Asztalos (9:50
futásban), Kasza, Németh G., Tibolya volt a sorrend, ugyanez a lányoknál:
Költő (1024 vívásban), Hidvégi (11:10 futásban), Tóth E. (vívásban 1024),
Pafkó, Stefanovics volt.
Bruggban a junior versenyen Halasi 2., Nagy Csaba
7., Pajor 15., Kohár 16. lett.
A prágai junior versenyen (Milan Kadlec
emlékére) Tibolya a 4., Asztalos a 12., Kasza a 18. helyen végzett.
Áprilisban Vörös győzött Lisszabonban, 4. Füri, 10. Simóka
Bea.
Két
héttel később a székesfehérvári Vk-versenyt Füri (vívásban 1028, úszásban
2:16.07) nyerte Vörös előtt, Simóka B. 9., Simóka N. 19., Szatmári 20.,
Máthé a 23. helyen zárt. A viadalon 19 országból 62 versenyző vett részt,
kanadai és brazil öttusázónő is indult. Az egyéni után váltóversenyt is
rendeztek, a Füri, Simóka B., Vörös csapat nyert a britek és a magyar B
(Máthé, Simóka N., Szatmári), az olaszok, a magyar C és a svájci váltó
előtt.
Az utánpótlás ob – egyben Villányi Zsigmond-emlékverseny –
férfi
mezőnyének 31 tagja közül 14 lovagolt (a nőknél ez a szám 21/9), Pajor 1196
ponttal győzött, Kertész 2:02-t úszott, Marosi 183-at lőtt, Halasi és Kasza
1056-ot vívott. A nőknél Máthé a vívást, a lovaglást és a futást is nyerte,
így tett szert több mint 300 pont különbségű győzelemre. Pál Rita úszásban
lett első (2:13.40), a 9 fő közül Andrejkovics lőtt legjobban (178).
A berlini Vk-verseny 80 fős mezőnyében a kiesettek között
volt
Zadnieprovskis, Krungolcas, Sedlecky, Walther, de la Vega, Ibanez – ennek
ellenére nagy küzdelmet láthattunk. Valentini győzött Kállai előtt (183 kör
és első hely lovaglásban 1184 ponttal), Balogh 9., Horváth V. 16., Fülep
19.
A budapesti Vk-versenyt Zadnieprovskis nyerte Horváth V., Walther,
Fülep (189), Sárfalvi (első a lovaglásban 1200 ponttal), Pradillo,
Krungolcas, Balogh előtt, Kállai 12., Marosi 25., Kovács 27. A vívásban
(1056) győztes Jefremenko 364 pontot lovagolt, négyen úsztak 2:00 percen
belül, és csak hárman 2:10-en kívül.
A felnőtt ob a Thorn-kupáért folyt mindkét nemnél, 25
férfi és 16 nő
indult (4 nem lovagolt). A férfiak között a három dobogós lőtt a legjobban,
Fülep 190, Horváth V. 186, Kállai 184. Vívásban Kállai 1108, Fülep 1036,
Horváth 1000 ponttal végzett, Balogh és Kovács is 1000-et vívott. Az úszást
és a futást is Horváth V. nyerte (futásban 2. Kállai, 3. Fülep), négyen
lovagoltak 1200 pontot. Fülep első bajnoki címét nyerte. A nőknél Simóka N.
182, Andrejkovics 180 kört lőtt, Simóka B. 1056 pontot vívott, mögötte a
három dobogós (Füri, Vörös, Szatmári) egyaránt 972-t ért el. Az úszást
Szatmári nyerte (2:11.19), lovaglásban a három dobogós végzett az élen
(Vörös, Füri 1200, Szatmári 1188 pont), a futást Füri nyerte Szatmári és
Vörös előtt. A legjobb junior Andrejkovics és Marosi volt, a legjobb ifi
Stefanovics és Tibolya (11.).
A május 23-25-i ifi B Európa-kupán (Plzen) a lányok
taroltak, nyerték a
csapatot és a váltót, egyéniben 1. Prill Katalin, 3. Alekszejev Tamara, 5.
Juhász Katalin (20 induló). A fiúknál (27 induló) 10. Botta András, 11.
Vörös Viktor, 13. Sopronyi András, a csapat 4., a váltó 3.
Besztercebányán a férfiversenyen 7. Pajor, 8. Tibolya, 11.
Horváth A.,
16. Halmai, 17. Asztalos, 18. Balczó Barna.
Nagyszabású, erős Vk-verseny zajlott június 1-jén Varsóban.
Boenisz,
Partics, Kolonyina, Harland, Füri volt a befutó, két utóbbi dobogós helyét
a 163 körös lövészet tette lehetetlenné. Igaz, Harland nyerte az úszást
Füri előtt, így Füri a 11., Harland a 15. helyről rajtolt futásban, onnan
kerültek a mezőny elejére. Raisner 184-gyel nyerte a lövészetet, de csak
720 pontot vívott (10.). Simóka Bea javuló teljesítménnyel került a 9.
helyre.
A pécsi Duna-kupán – ahol a magyarokon kívül osztrák,és
szlovák
öttusázók indultak – csak váltó szerepelt műsoron. Teljes magyar
siker
született. A férfiaknál a Horváth A., Horváth V., Németh G. váltó győzött a
Balczó, Bokodi, Pajor trió előtt. A nőknél a Hidvégi, Pál R., Simóka N.
csapat nyert a Czigány, Szatmári, Vörös alkotta váltó előtt.
Május végén a csehországi Most rendezett Vk-versenyt.
Raisner 188 körös
lövészet után 860-at vívott. Kolonyina ugyan 1084-gyel nyerte a vívást, de
a 171 kör után Raisner előnyét nem tudta ledolgozni, bronzérmes Kalinovská
lett. Vörös 6., Simóka N. 15., Pál 18. (nyerte az úszást 2:13.03-mal),
Simóka B. a 28. volt. A férfiaknál (74 induló) Horváth A. egyedüli
magyarként szerepelt, de a selejtezőben 25. helyen kiesett. Sedlecky,
Mojszejev, Jagorasvili, Michalik, Johansson, Turkin volt a sorrend.
A junior ob-n (júl. 10-11.) a fiúk (31) közül 19-en
lovagolhattak, az
1000 pontot csak Kohár (988) és Németh J. (572) nem érte el, ő viszont
előzőleg megnyerte a lövészetet (181), az úszást (2:01.04) és 968 pontot
vívott (15.). Pajor 180-at, Lipták 179-et, Kasza (9.) 178-at
lőtt. A
futást Lipták nyerte (9:12.80) Marosi előtt nyolc tizeddel, Marosi
2.01.71-et úszott, a vívásban Bokodi győzött (1064). A legjobb ifi Tibolya
volt, a lányok között viszont az első két helyen ifi végzett. Stefanovics
nyerte a lövészetet (185), a lovaglást (1104), Hidvégi az úszást (2:13.54),
a vívást Czigány (1060), a futást Kálmánczi (11:04.40). Andrejkovics 179-et
lőtt, 1020-at vívott. 22 induló volt, tízen lovagolhattak, összesen 4
junior korú vett részt az ob-n. A női váltók (6) közül csak kettő lovagolt
(Alba Volán 312, MAFC 528 pont).
A nemzetközi német női bajnokságon (Leverkusen, júl. 3.)
Raisner és
Pinette mögött Hidvégi a 3. helyen végzett, ám a külön díjazott
juniorversenyt (19 fő) ő nyerte, 9. Andrejkovics, 10. Stefanovics, 12.
Kálmánczi.A nemzetközi német junior férfibajnokságon Darmstadtban 8
ország
versenyzői (26) között az orosz Suin mögött Marosi 2. lett. Lipták 540
pontos lovaglással lecsúszott a 14. helyre.
Az ifi ob (amely 2001 óta négytusa) az igen kalandosra sikerült
mexikói
vb előtt nem egészen három héttel került sorra Bp-en. A lányoknál Hidvégi
megnyerte az úszást (2:13) és a futást (10:35.87) is, de 154 körrel nem
lehetett nyerni Prill 177 körével szemben. Költő nyerte a vívást (1064)
Prill és Hidvégi előtt, futásban 2. volt (10:56.69), a lövészet Stefanovics
száma (179), de Tóth is 175-öt lőtt és 2:17-et úszott. A 23 lány mellett 28
fiú indult. Németh János ismét nyerte a lövészetet (186), az úszást
(2:00.91), sőt a vívást is (1072), és mivel ezen a versenyen lovaglás nem
volt, övé lett a bajnoki cím 240 ponttal Kasza előtt (1060 és 2:03.94).
Asztalos (7.) nyerte a futást (9:17.16), Tibolya vívásban harmadik (976),
Németh Gábor futásban 2. (9.36.28).
Ennek a korcsoportnak még volt egy jó versenye októberben a
csehországi
Bystricén. A lányoknál csak 14 induló volt és a 3 magyar szerezte meg a
dobogós helyeket (Költő, Hidvégi, Tóth E.). A fiúknál 8 ország 24
versenyzője indult, a görög Florosz győzött, Svoboda, az ugyancsak görög
Kasztaniasz és Tibolya előtt. Asztalos a 8., Németh G. a 19., Betye a 22.
helyen végzett. A magyar csapat a görög mögött ezüstérmet szerzett, a
fiúváltó bronz-, a lányváltó aranyérmes.
A szokatlanul hosszú versenyévad még decemberben is jelentős
eseményeket biztosított: előbb a katonai vb-t (dec. 6-7.) rendezték meg
Cataniában, ahol kellemetlen közjátékként a csapatvezető Martinek János
máig tisztázatlan körülmények között kiesett a szálloda 3. emeletéről. A
nőknél 10 országból 22 versenyző indult, a kínai Dong győzött Gorljak,
Sumilova és Füri előtt, 7. Simóka Bea, 15. Pál Rita. A fiúk döntőjében 16
ország versenyzői indulhattak, Enrico Dell' Amore mögött ezüstérmes Kállai
Ákos (187), őt Capalini, Senior, Lebegyinyec, Prokopenko, Brünisholz
követte a sorban, Fülep S. 14. lett.
A szezont december közepén a Vk-döntő zárta Athénban, ahol a magyar
versenyzők nem szereztek olimpiai kvótát.
|