Koppenhága, október 12, 2009

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) a hétvégén Koppenhágában tartotta a 2009. évi, rendes kongresszusát, amelyen öt kontinens nemzeti szövetsége képviseltette magát.

A kongresszus leglényegesebb kérdése a 2008-ban elfogadott kombinált versenyszám kiértékelése és továbbfejlesztése volt.

A kongresszus a szabálymódosítást és annak gyakorlati alkalmazását egy év tapasztalata  alapján kimondottan jónak ítélte. A közönség számára jól látható, könnyen érthető, rendkívül látványos, izgalmas és kiszámíthatatlan. Maguk a versenyzők is élvezik az új szabály adta kihívásokat, végül, de nem utolsó sorban az kombinált verseny kimondottan jól közvetíthető, a televízió és a tévénézők számára is előnyére változott a sportág.

A kongresszus a kombinált versenyszám szabályaiban jelentős változtatást nem eszközölt, viszont a pisztoly tekintetében igen.  

A UIPM igazgatósága által benyújtott indítványt, miszerint az eddigi légpisztolyos lövészetet előre láthatóan 2011.01.01-től felváltja a lézer pisztolyos lövészet, a kongresszus elfogadta. A 2010-es esztendőt átmeneti és tesztidőszaknak tekinti a UIPM. Ez idő alatt a tesztelés számos tesztversenyen, helyszínen és gyártónál folyamatosan zajlik, míg két hivatalos versenyen, a 2010-es Világ Kupa döntőn és az első ifjúsági olimpián, Szingapúrban már éles körülmények között is kipróbálják a versenyzők a lézer pisztolyt. Ezt követően és a teszteredmények ismeretében a 2010-es kongresszus hozza meg a végleges döntést, hogy bevezessék e az új rendszert 2011. január 1-jén, vagy későbbi időpontra halasszák azt.

A kongresszust megelőzően vita alakult ki, a váltás időpontját illetően, hiszen olimpiai ciklus alatt ilyen horderejű döntés meglehetősen ritka. A NOB illetékeseivel történt háttéregyeztetés azonban megnyugtató választ adott a UIPM igazgatóságnak (lásd: szingapúri program).

UIPM elnöke, Dr. h.c. Klaus Schormann kijelentette: "A döntés, miszerint a légpisztolyt belátható időn belül lézerpisztolyra cseréljük, a tavalyi szabálymódosítása után a második nagy lépés az öttusa sportág történetében. Tradicionális sportról van szó, amely a tradíciók a megtartása mellett innovatív újításokra, úttörő szerepre is képes, hiszen meg akar felelni a XXI. század kihívásainak."

További kisebb szabálymódosító határozatok is születtek, például az úszás szabálykönyvét követő úszódressz  váltással kapcsolatban, amely az öttusában sem teszi lehetővé a teljes testet lefedő ruhák használatát.

A kongresszus két új tagot is felvett az öttusa sportág családjába. Szingapúr, mint a szövetség új, és teljes jogú tagja lépett be, míg Burundi, első lépésként az ország iskolai rendszerében kívánja bevezetni az öttusa alapjának tekintendő Biathle sportágat (úszás, futás kombinált versenyszáma. World School Pentathlon program, további infó: http://pentathlon.org/index.php?option=com_content&view=article&id=126&Itemid=137 ).

A UIPM főtitkára, Joël Bouzou megjegyezte, hogy "Burundi csatlakozása jól példázza a UIPM égisze alatt, az öttusa sportág széles tömegbázisát biztosító Biathle versenyszám világméretű elterjedését és fejlődését, amely egyben a globális békét szolgálja".