Születésnapok ma
 

Kardos Bence megvédte magyar bajnoki címét

Kardos Bence győzött, ezzel megvédte címét szombaton a férfiak versenyében az öttusázók budapesti Nu Skin Országos Bajnokságán. Csapatban a KSI A csapata lett az aranyérmes.

A koronavírus-járvány miatt március közepéről elhalasztott bajnokságnak a Ludovika Aréna, illetve a Ludovika Egyetemi Sportközpont és a Nemzeti Lovarda adott otthont. A szombati férfiversenyen 24-en indultak, többen sérülés és betegség miatt hiányoztak, közülük Demeter Bence és Szép Balázs koronavírus-fertőzés utáni lábadozás miatt nem állt rajthoz.

A nyitó számot, a vívást Kasza Róbert nyerte remek eredménnyel, húsz győzelme mellé csupán három vereség került a jegyzőkönyvbe. Őt követte tíz évvel fiatalabb klubtársa, Bereczki Richárd (18/5). Jól vívott, és a képzeletbeli dobogóra állhatott ebben a számban a válogatott másik rutinos tagja, Marosi Ádám (16/7) is.

Az úszásban a tavalyi bajnok, a 22 éves Kardos volt a leggyorsabb – 1:57.94 perc alatt teljesítette a 200 métert –, mögötte Kasza és Marosi zárt. A lovaglásban Kasza, Marosi és Kardos lova is egy-egy akadályt vert, így mindhárman 293 ponttal jöttek le a pályáról. Hibátlanul lovagolt viszont – többek között – Bereczki Richárd, aki összetettben feljött a második helyre, és a záró, lövészetből és futásból álló kombinált számnak 17 másodperccel a vezető Kasza Róbert mögött vágott neki. Marosi 35 másodperccel követte Kaszát, míg Kardos 37 másodperc hátránnyal, a negyedik helyről rajtolt.

„Nagyon izgalmas verseny várható a végén, Kasza, Bereczki, Marosi és Kardos is esélyes a győzelemre” – vélekedett Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya a zárószám előtt, majd kiemelte Kasza kiváló teljesítményét a kulcsszámnak számító vívásban. Véleménye szerint Bereczki is helytállt a páston, Marosi versenyben maradt, míg Kardos tőle elfogadhatót nyújtott.

„Számomra a legörvendetesebb az, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb és legrangosabb mezőnye gyűlt össze a bajnokságon, és ha sérülés vagy betegség nem szólt volna közbe, harmincnál is több öttusázó, vagyis lovasképesítéssel rendelkező versenyző indult volna” – tette hozzá a kapitány.

A lézerlövészetes futást a fiatal Gáll András nagy fölénnyel nyerte meg, Kardos Bencének a számban elért második helye azt jelentette, hogy összetettben első lett, és megvédte bajnoki címét.

NU SKIN ÖTTUSA OB
FÉRFIAK
EGYÉNI

1. Kardos Bence (Trion SC) 1510 pont
2. Bereczki Richárd (KSI) 1496
3. Kasza Róbert (KSI) 1478

CSAPAT
1. KSI A  (Bereczki Richárd, Kasza Róbert, Regős  Gergely) 4434
2. BHSE A (Marosi Ádám, Klis Krisztián, Villamayor Sergio) 4336
3. BHSE B (Bruckmann Gergő, Viczián Bence, Szabó Illés) 4124

 MTI

Fotó: Láng Péter
2020.10.03.

Friss hírek

Megtartották az első válogatót az U17-es vb-re

Megtartották az első válogatót az U17-es vb-re

A lányok között Haraszin Linda, a fiúk mezőnyében Tamás Botond győzelmével zárult az U17-es öttusázó...

Kardos Bence megnyerte az U24-es Európa-bajnokságot

Kardos Bence megnyerte az U24-es Európa-bajnokságot

Erdős Rita 7. helyen végzett a nők versenyében Az U24-es Európa-bajnokságot szigorú előírások mellet...

Két nap, két sportkonferencia! Két nap, két sportkonferencia!

Két nap, két sportkonferencia! Két nap, két sportkonferencia!

az Utanpotlassport.hu szervezésében, a Magyar Edzők Társasága együttműködésével ÉLŐBEN, ONLINE Egy n...

A program elmarad! -Margitszigeti lézerlövészet és futás négy szombaton át

A program elmarad! -Margitszigeti lézerlövészet és futás négy szombaton át

Kedves Érdeklődők! A meghirdetett események a jelenlegi járványügyi helyzet miatt elmaradnak. Pótlás...

Képgaléria

Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.04. Nu Skin Felnőtt OB  – 2020.10.03. New Pentathlon Format 2020.09.15. YOG New Tetrathlon Format 2020.09.12. New Format tesztverseny a Beach Sport Fesztiválon/FOTÓK