Születésnapok ma
 

BALCZÓ ANDRÁS OLIMPIAI ARANYÁT A LÖVÉSZET DRÁMÁJA SEM TUDTA ELVENNI

Amiért annyit küzdöttünk. Amiért annyit véreztünk. Szepesi György rádióközvetítésének mondatai voltak ezek az 1972-es müncheni olimpián, az öttusázó Balczó András terepfutásának végén. Amire az egész ország és Balczó András várt, a bajor fővárosban bekövetkezett: a sportág egyéni olimpiai bajnokságát megnyerte a magyar sportoló. Nem akárhogyan. A lövészetben megesett drámáról ma már kevesen beszélnek, csak a legendák keringenek arról a történetről, amelyet összesen négy ember látott. Az egyik szemtanú, Dávid Sándor most elmeséli, hogy történt az eset. Az Én olimpiám, 1972, München.

A legkellemesebb, legbarátságosabb olimpia volt mind közül, amelyen ott voltam. Vagy legalábbis annak indult.Nyoma sem a drillnek, túlszabályozásnak, amelyre Mexikóból jól emlékeztem. Nyilvánvaló volt, hogy a németek minden percében feledtetni akarják az 1936-os, berlini olimpiájuk minden birodalmi nagyszerűségét, az olimpiával is meg akarják mutatni a demokrata, az egyszerű, közvetlen emberek Németországát.Én mindenesetre úgy éreztem akkor is, és most is, amikor az emlékeimet szedem sorba, hogy ez tökéletesen sikerült  – a váratlanul közbejött túsztragédia ellenére is.

Amelyről ők nem, vagy csak annyiban tehettek, hogy olyan barátságos, kellemes olimpiát kívántak rendezni, amilyet fentebb említettem. Nem ők hibáztak, hanem a világ romlott, amit az is mutat, hogy azóta még sokkal, de sokkal rosszabb lett ebből a szempontból is a helyzet.

Ahhoz azonban, hogy most beszámolhassak a történtekről, előbb oda kellett jutnom, és ez, bár vicces, de nem volt egyszerű. Mire 1968-ban Mexikóból hazaértem, szeretett főszerkesztőmnek, Tabák Endrének, (magunk között Bubunak) már csak a hűlt helyét találtam.Idehaza olimpia közben ugyanis végbement egy szokásos kádercsere,amelynek vesztese szeretett Bandi bácsink (nekünk, fiataloknak apánk helyett apánk) lett, mivel elérte a nyugdíjkorhatárt, s ezzel ő állt a sor végén. Helyére a harmadik emeletről ide a negyedikre Szabó Béla érkezett a Magyar Ifjúság éléről, az ő helyére meg egy másik Szabó, már nem emlékszem honnan. De nem is lényeges. Mert a fontos csak annyi, hogy én nem ismertem a mi Szabónkat, és ő se tudott rólam semmit.

Viszont olvasta a mexikói tudósításaimat, és alig foglalta el a helyét a főnöki székben, engem látatlanban kinevezett rovatvezetőnek, mégpedig az olimpiai sportágak rovatának az élére.

Ennek immár közel négy éve (mivel most ugye 1972-ben vagyunk), azóta tengernyi tapasztalat,és készülés ezerrel a müncheni olimpiára, és remélve, hogy híven a Népsport hagyományaihoz az olimpiára az ebben legtapasztaltabb munkatársat küldik ki, aztán jöhet a többi.

Móricka szerint.

Nekem viszont rá kellett jönnöm, milyen naív kiscserkész vagyok. Béla, az új főnök, aki becsületes, tisztességes, jólelkű főnök volt, talán éppen a jó szívének köszönhetően,és Mexikóval ellentétben, egy akkora Népsport-csapatot állított össze Münchenre, hogy abból én, akkor már az egyetlen harcedzett ember, aki látott már olimpiát, valahogy kimaradtam.Utólag valahogy bepasszírozott, mert kiderült, a vívást nem volt kire bízni.

Kissé talán terjengősnek tetszhet ez a bevezető, de le kellett futnom ezeket a köröket, hogy érthető legyen, ami majd alább következik.

Münchenben csodálatos idő, kellemes hangulat fogadott, már az első napunk is nagyszerűen indult. Az olimpiai falu, és az olimpiai terültet még ma is fellelhető Münchenben, mégpedig könnyen. Aki eljutott a BMW négy függesztett konzervdobozból (csupa jóindulatból a bajorok iránt nem írtam sörösdobozokat) álló pompás székházáig, már meg is nyugodhat, mert alig néhány méternyire áll az akkori olimpiai falu bejáratához, és ha jól megnézi, már látja is, sőt fölismeri azokat a hatalmas házakat, azt a három-négy utcát, amelyek az olimpiai falut alkották. Köztük a legszélsőt, és leghosszabbat, a Conolly Streetet a hol a magyar csapat lakott, a 31. szám alatt.

Ha megáll a kapu előtt, háttal a bejáratnak, akkor éppen szemben áll, rálát arra kisebb házra az utca túloldalán, ahol a Fekete Szeptember terroristái az olimpia 11. napjának éjjelén rögtön meggyilkoltak két izraeli sportolót,és kis híján meghiúsították az olimpiai folytatását. Még nem tartunk itt, de még visszajövünk ide előbb-utóbb.

Egyelőre ismerkedünk a gyönyörű olimpia parkkal, a csodálatos pókháló tetejű stadionnal és csarnokokkal, Kerékpár, torna, uszoda, minden fontos egy helyen, sétatávolságra egymástól. A falu közepén hatalmas tér, üzletekkel, bárokkal, amelyekben az éppen pihenő sportolók elverhetik a szabadidejüket. És el ne felejtsem azt a szabadtéri sakktáblát, amelyen embermagasságú bábokkal játszottunk, igen, mi, így többes számban és kötelezően Kulcsár Győzővel, akinek ezúttal nem furunkulusa volt, mint Mexikóban, hanem még otthon, Tatán eltörte a lábfejét, és még itt is szigorúan pihenni, pontosabban gyógyulnia kellett.Üldögélt hát naponta órákat a sakktábla mellett, mi, többiek felváltva játszottunk ellene végtelen partikat,és lépésenként cipeltük helyette is természetesen a tízkilós bábúkat. De a vívás még messze van, róluk majd később.

Esteledett, de a fontos dolgokat nem szabad másnapra hagyni, a fentiek értelmében tehát elindultam a tévések háza felé, Radnai Jánoshoz, aki már hetekkel ezelőtt meg akart fűzni, hogy közvetítsem a vívást, nagy szükségük lenne rám. Ez az ajánlat persze nem az égből jött villámcsapásként,mert ekkor már éppen tíz éve ültem Vitray mellett vívó szakértőként.

De nem vállaltam, mégpedig a lapom iránti tiszteletből, gondolván, hogy annak az olimpiai stratégiája majd rám épül.

Tévedni emberi dolog.
Mentem tehát a Radnaihoz, még éppen jókor, mert ugyan „ingben glóriában” fogadott, egészen pontosan gatyában és pizsamakabátban, mert tisztességes ember korán fekszik és korán kel, de ehhez képest is örömmel köszöntött:„Mi van Lapajkám, már az első este sem tudsz aludni?”Kezdtem volna a mondókámat, hogy mégis vállalnám a közvetítést, mert időm, mint a pelyva, de Jancsi ennél sokkal élesebb eszű főnök volt: „Rendben van, tied a vívás, és ha akarod az öttusa is. Rendben van?”

Hogyne. Már alhatott is.

Ekkora készülődés után másnap (augusztus 27.) végre ránk szakadt az olimpia. Én, azon az olimpián, amelyet a rövid utak játékának neveztek, azonnal a (a vitorlásversenyeknek helyszínt adó Kielt kivéve) legmesszebb lévő versenyszínhelyen találtam magam, Riemben a lovas pályán.

 

Amelyről első lelkesedésemben így írtam a Balczó könyvemben:Riem, azaz a riemi lovaspálya maga a Paradicsom egyik legszebb szeglete. Itt tényleg smaragdzöld a fű, tényleg ragyog a Nap, valóban ragyogóak a lovak, és nagyszerű a pálya.”Balczó Bandival sétálgatunk, természetesen először is a szovjet fiúkhoz, elsőnek Igor Novikovhoz, aki piros versenybírói zakóban pompázik a zöld füvön. Igor is, Bandi is széttárja a karjait, átölelik egymást:

Mi újság sztárüj? – kezdi Bandi – Mintha megint híztál volna néhány kilót, amióta nem láttalak!
Mit mondok! Még, hogy egy ilyen taknyos kritizálja az alakomat!
Azért ne izgasd föl nagyon magad öreg. Csak nyugodtan.
A mexikói bajnok, a svéd Ferm csak annyit mond: “Jó közepes formában vagyok.”
Lednyev: “Talán már nem vagyok olyan jó, mint régebben voltam, de tapasztaltabb vagyok.”
Végül Onyiscsenko, aki jelenleg a legnagyobb ellenfél: “Bandi az esélyes.”

Itt ténfereg körülöttünk Török Ferenc, és Móna István is, akiket Mexikó óta már jégre tettek, és akkor még finoman fogalmazok, de olimpiai bajnokokként megtehetik és meg is tették, hogy amerre Bandi ment, mindenütt a nyomában legyenek. Egyszer késtek, a lövészeten, és máris baj volt. De még nem tartunk ott.

Sőt! Előbb még el kell mondanom a jó hírt, hogy Földi Imre óriás termetű súlyemelő bajnokunk végre célba ért: 377,5 kilogrammos új világcsúccsal lemosta örök ellenfelét, az iráni Nassirit.

De nagyon ám. Földi 7,5 kilós előnyt szerzett még az elején, és azt végig meg is tartotta. És ez még nem minden. Életében először könnyebb is volt ellenfelénél. Számára ezzel aranyszínűvé változott ez kiszínezett olimpia.

De jött már az öttusa. A lovaglással kezdődött.

Balczó még Tóth Béla bácsi szerint is jó lovat húzott, egy nagy sötét pejt, Török Feri is jónak találta, amikor körbejárt, sőt, még Bandinak is tetszett.Ehhez képest a First Lady (így hívták a kedvest) rögtön az első akadályt lepöccintette a lábával, viszont attól kezdve hibátlanul ment, 1060 pont.Onyiscsenko viszont nem hibázott, neki 1100.

Vívás: Bandinak, ahogy mondani szokás elsült a keze, még a mestere, Fülöp Mihály is csak tátotta a száját, volt két olyan óra, amikor egyetlen csörtét sem vesztett. Fogadtak is száz üveg sörbe, hogy meglesz az ezer pont a nap végére, és meg is lett.

 

Fülöpnek hosszabb ideig bérlete lesz az Erzsébet sörözőben. Kulcsár Győző még bicegni is elfelejtett, „Óriási voltál Öreg!”, de Bandihoz már nem lehet hozzáférni, ott áll a gratulálók körében, meztelen felsőtesttel, leeresztett vívónadrágban, páratlan látvány, amelyet a szovjet Kaplanov vívómester rögtön ki is szúrt, fényképezőgéppel a kezében. Máig kérdés, hogy Bandinak sikerült-e idejében leülnie. Viszont tény, hogy Onyiscsenko egész nap egy győzelemmel mindig vezetett Balczó előtt.
Ekkor jött a dráma a lövészeten.

Ehhez előre kell bocsájtanom a következőket. A sok résztvevő miatt a versenybíróság egy órával előbbre hozta a verseny kezdetét, reggel nyolcra, ami azt jelentette, hogy a legszűkebb érintett körön kívül mindenki elkésett az első sorozatról. A versenyzők persze nem, és én akkor szerencsémre olyan közel álltam Bandihoz, hogy én sem. Ezért azután, amikor Balczó belépett a lőállásba, összesen négyen ültünk mögötte a lelátón: Nagy Imre szövetségi kapitány, Karácsony László érdemes bajnokunk, mellette én, nyakamban a látcsővel, mert mindig azon keresztül néztem a lövészetet, és talán Tóth Béla bácsi, de ez nem biztos. Tehát ami ott történt, azt csak mi négyen láttuk a saját szemünkkel. Ez azért fontos, mert az eltelt ötven év során erről a lövészetről rengeteg legenda kelt lábra, mindenki esküdözött, hogy ezt látta, meg azt látta, de mi hárman, akik valóban láttuk, ami látható volt, biztosan nem mondtunk semmit. Illetve csak a tényeket. Mint most is.

Négy sorozatban lőnek a versenyzők, mindenki külön lőállásban, szemben, 25 méterre öt alak/tábla, amely hét másodperc után befordul, három másodpercig mutatja magát. A táblák mögött fut egy semleges színű végtelen papírszőnyeg, amelyről visszakeresve minden egyes lövés ideje és helye megállapítható. És minden versenyző mögött ül egy versenybíró, aki a szabályokra ügyel.

Nos, Bandiék lelőtték a négy sorozatukat. Erről a bírók, és Balczó is, kitöltötte, majd aláírta az eredménylapokat. Balczó lengyel bírója, bár eredetileg behúzta a harmadik sorozat első lövését is „elment”-nek, utólag szükségesnek érezte, hogy tegyen egy megjegyzést, amely így szólt: „A harmadik sorozat harmadik lövése előtt gyanús, fegyvert igazító mozdulatot észleltem Balczónál, és úgy vélem, hogy duplát lőtt.”

Robbant a bomba.A nemzetközi szövetség vezetősége ugyanis Balczó-ügyben meglehetősen megosztott volt. Thofelt tábornok, elnök, mondhatni epét hányt, ha meghallotta a Bandi nevét, feltehetően azért, mert a főtitkár, Wille Grut saját fiaként szerette Balczót, sőt, úgy általában a magyarokat, mert a felesége magyar hölgy volt, nevezetesen a mellettem ülő Karácsony volt felesége! (Ilyen kicsi a világ.)

A versenybíróságot a csehszlovák Czernyi vezette, aki már versenyző korában is kedvelte Bandit, benne volt a sportág akkori legnagyobbja, a későbbi elnök, Igor Novikov, és belefolyt a tárgyalásba szinte az egész mezőny, különösen a legnagyobb ellenfelünk csapatvezetése, a szovjetek, mégpedig azzal, hogy megismerkedtek a fentebb leírt ténnyel, de senki nem óvott, senki nem óvta meg Balczó eredményét. Annak ellenére, hogy amikor jöttünk kifelé a lőtérről, szegény Szepesi György, atyai barátom, valahonnan késve kapván a fals hírt, rohanva érkezett, és futás közben adta le a szenzációs hírt Budapestnek, riasztva az egész országot, hogy: „Óvtak a szovjetek!”

Helyette az történt, hogy a versenybíróság tépte a haját, Thofelt kötötte az ebet a karóhoz, Grut ötvenszer elmondatta szegény lengyel fickóval, hogy mit látott, majd leíratták vele a tényeket és nem azt, amit gondolt.

A hosszú tárgyalás vége kompromisszummal zárult: Balczót az eddigi bizonyítékok alapján nem zárják ki, mert nem bizonyosodott be a felmerült vétség. A végső döntést pedig a versenybíróság annak a filmnek a megtekintése alapján hozza majd meg, amelyet a Magyar Televízió rendelt meg Balczó lövészetéről. Az a film pedig soha nem készült el. Nekem kellett volna ugyanis elkészítenem, azért ültem a lelátón. A megrendelt idegen stáb viszont akkor kászálódott le a dzsipjéről a bejáratnál, amikor én már, a verseny végeztével kifelé mentem. Mert ők sem tudtak arról, hogy egy órával hamarabb kezdődik a lövészet. Szerencsénkre. Balczó eredménye csak 192 kör. Azzal a harmadik sorozatban lőtt 8-assal.

„Hát ez vagyok én. Amikor már minden rendben lenne, akkor elrontom. Most megint futhatok, futhatok, futhatok. Azt hiszem nem is az én műfajom az olimpia” – ezt mondta Balczó a lövészet után.

Nagyon megviselte a dolog. Aznap éjfél utánig ott üldögéltem az ágya szélén, tárgyaltuk ez esetet, de nyilván később sem tudott elaludni. mert pokolian rosszul úszott.Jó, hogy bele nem fulladt. Igen, megint futnia kellett. De volt egy bökkenő. Onyiscsenko is igen jó futó volt.

A futás előtt legelőször Onyiscsenkóval találkozom, úgy be van bugyolálva, mintha az Északi sarkra indulna, pedig jó meleg van.

„Hogy vagy?”
„Jól.”
„Mit gondolsz mi lesz?
„ Ti magyarok, mintha egy kicsit sírnátok – mondja. – Bezzeg, amikor évekig mindig ti álltatok így a futás előtt. Pedig nincs miért sírni. Verseny volt, és most nem ti voltatok a jobbak.”
„Verseny volt?”
„Csapatban már csak volt.”
„De egyéniben?”
„Harmadik leszek.”
„Harmadik?!
„Második Lednyev, első Balczó.”
„Ezt miből gondolod?”

„Nagyon erős Bandi.”
„De te viszont utána futsz!”
„Ez valóban mázli, de ebben az esetben nem sokat ér.”
„A pálya viszont neked kedvez. A rövid erős lábú futóknak.”
„Rövid, erős lábak? Talán öreget akartál mondani. Öreg vagyok.”

Az úszás óta nem láttam Bandit, akkor olyan volt, mint egy mosogatórongy. Most viszont szinte a fiatal Balczóval találkoztam, friss, vidám, mosolygós, veszi a futócipőt indul melegíteni.

Milyen a pálya?”
„Elmegy”- mondja.
Mondom, Borisztól jövök, és kérdem: „Mit gondolsz, rá tudsz futni? Ha nem akarsz, ne felelj.”
„Miért ne? Nem vagyok ideges egy cseppet sem. Hogy rá tudok-e futni azt nem tudom. Valószínűleg, igen. Azt viszont biztosan tudom, hogy nagyon jól fogom magam érezni. Futni fogok, ahogy bírok, kihajtom magam teljesen és kész. A többi már nem az én kezemben van. Ülök majd a stadionban és várok. Várom Boriszt.”
„Onyiscsenko azt mondta, hogy a harmadik helyre várja magát.”
„Akkor baj van, mert én is oda várom magamat, és ketten egy helyen nem férünk el. Jó fej ez a Borisz. És lehet, hogy mind a ketten hazudunk?”

Nyilván nem sokan tudják, de erre az öttusa futásra Szepesi György (Magyar Rádió), és Vitray Tamás (Magyar Televízió) mindkét médiumban egyenes közvetítés lévén úgy készült, mint két páncélos lovag a párviadalra.A díj természetesen azé lesz, aki előbb mondja ki, hogy Balczó az olimpiai bajnok! – persze, ha nyer. Ehhez fegyverhordó szolgák is kellenek.

 

Szepesi kiválasztotta magának Török Ferit az egyik olimpiai bajnokot, Vitray pedig a másik még kapható bajnokot, Móna Pistát. Török fölült Szepesi mellé, onnan vizslatta a másodperceket,Móna viszont, a nagy simlis, lesétált szépen a stadion tartánjára, ahonnan kilátott a kapun, meg előtte futnak majd el az érkezők.

Ezzel el is dőlt a nagy küzdelem. Bejött Bandi, ahogy ígérte, jöttek kifulladva utána a többiek is szépen sorban.

Balczó érkezési idejétől kezdve lépkedtek a másodpercek fönt Gyurinál, lent Mónánál, majd végre megjelent Onyiscsenko a kapuban, a futópályán, jött óriási léptekkel, és egyszer csak, már a túlsó egyenes közepe tájánál járt, amikor magasba röppent Móna (no meg Bandi mindkét) karja, mire Vitray is, meg Szepesi is elordította magát:
Balczó Bandi az olimpiai bajnok!A bajnok szavaiból a fontosabbak: „Igen, igen, nagyon boldog vagyok!…De a boldogságból is csak egy bizonyos mennyiséget tud felvenni az ember…

Azon túl semmit.Most majd lefekszem, és reggel, amikor felkelek, akkor majd valakinek figyelmeztetni kell, hogy öreg, el ne felejtsd, olimpiai bajnok vagy! És akkor majd nagyon fog tetszeni ez az egész. Örülni fogok a jó hírnek.”

Dávid Sándor

Forrás: origo.hu

2020.03.16

 

 

Friss hírek

Jövő nyáron lesz az olimpia

Jövő nyáron lesz az olimpia

Hétfőn hivatalossá vált: az eredeti időponthoz képest egy év halasztással, 2021. július 23. és augus...

Elhunyt Dr. Ábel László

Elhunyt Dr. Ábel László

Dr. Ábel László a Magyar Öttusa Szövetség egykori elnöke, határőr vezérőrnagy, a volt Határőrség ors...

Bretz Gyula MÖSZ elnök nyilatkozata

Bretz Gyula MÖSZ elnök nyilatkozata

Az elmúlt évtizedekben megújult és világszerte elterjedt sportágunk nagyszerű ünnepe lesz a Tokiói O...

Benedek Ferenc búcsúztatása

Benedek Ferenc búcsúztatása

A Magyar Öttusa Szövetség, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, Tiszafüred városa és a Csepel...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020 Peridot Fedett pályás verseny 2020 sajtótájékoztató Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kiállítása Évzáró 2019 Diapolo Elit Bajnokság fotói