Születésnapok ma
 

Német győzelem a Peridot fedett pályás versenyen. Bereczki Richárd a legjobb magyar

Marvin Douge (GER) nyerte az idei, olimpiai kvalifikációs pontokat adó Peridot fedett pályás versenyt. Második a szintén német Fabian Liebig, harmadik pedig az angol Joseph Choong lett.

A fiatal magyar versenyzők közül Bereczki Richárd 19., Regős Gergely 22., Kardos Bence 27. helyen végzett.

Martinek János tájékoztatása szerint a vívás mindhárom versenyzőnél eldöntötte a mai nap végeredményét. “Sajnos egyik fiú sem tudta hozni azt a teljesítményt, amit az edzéseken láthatunk tőlük. Emellett technikailag és “fejben” is el vannak még maradva ettől a mezőnytől a másodéves felnőtt öttusázók. Ilyen mezőnnyel csak a világkupákon találkozhattak, így ez nagyon jó tapasztalat volt nekik. Sok munka szükséges ahhoz, hogy ebben a számban helytálljanak. “

A lovaglást Regős Gergely teljesítette a legjobban hibátlan pályával, Bereczki Martinek meglátása szerint a sarkantyújával túlhajszolta a lovát, így három veréses rohanós pályát ment (286 pont). Kardos Bence is többet hibázott a lovaspályán, amiért 279 pontot kapott.

Laser Run számban mindhárom versenyzőnek sikerült előrébb jutni, de ez sajnos nem befolyásolta nagyban a végeredményt.

“Abban bízom, hogy ebből a versenyből sokat tanultak a srácok, és a jövőben kamatoztatni tudják az itt szerzett tapasztalataikat.” – összegzett a férfiak szövetségi kapitánya.

Részletes eredmények

Fotó: Buza Virág

2020.02.01.

Friss hírek

Korábban pótolják az országos bajnokságot

Korábban pótolják az országos bajnokságot

A tervezettnél néhány nappal korábban pótolják az öttusázók márciusban elhalasztott országos bajnoks...

A New Pentathlon Format győztesei Guzi Blanka és Bőhm Csaba

A New Pentathlon Format győztesei Guzi Blanka és Bőhm Csaba

Az új formátumú öttusa verseny tegnapi dobogósai: Nök: 1. Guzi Blanka, 2. Alekszejev Tamara, 3. Réti...

Öttusa a 2023-as Európai Játékokon

Öttusa a 2023-as Európai Játékokon

2023-ban Krakkóban és Kis-lengyelországi vajdaságban rendezik meg az Európai Játékokat, melyen első...

YOG New Tetrathlon Format eredmények

YOG New Tetrathlon Format eredmények

Hétvégén lezajlott a YOG New Tetrathlon Format Tesztverseny Csepelen. A lányok versenyének helyezett...

Képgaléria

New Pentathlon Format 2020.09.15. YOG New Tetrathlon Format 2020.09.12. New Format tesztverseny a Beach Sport Fesztiválon/FOTÓK Benedek Ferenc búcsúztatása/Galéria Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020