Születésnapok ma
 

Öttusázó a színházban – Kasza Róbert érmet akar nyerni Tokióban

Kasza Róbert világ- és Európa-bajnok öttusázó volt Elbert Gábor vendége az “Amiről még nem meséltem…” sorozat 27. estjén a Pesti Magyar Színházban. Kasza, aki a budapesti világbajnokság előtt még abba akarta hagyni a sportolást, az ott elért ötödik hely után már minden nap Tokióra készül. Célként egyértelműen az éremszerzést jelölte meg a jövő évi olimpián.

A sportoló életét egy székhez hasonlította, amelynek négy lába a család, a sporttársak, az elvégzett munka és a szellemiség. A színpadi beszélgetés – mint mindig – közönségtalálkozóval zárult, ahol az est vendégével többek között fotózkodni is lehetett.

Az ” Amiről még nem meséltem…” 28. vendége a válogatott labdarúgó Bogdán Ádám lesz, november 15-én, pénteken 18 órától a Pesti Magyar Színház Sinkovits Színpadán.

Kasza Róbert volt az új színházi idény első vendége. A sorozat rendszerint olimpiai világ- és Európa-bajnokokat lát vendégül. Korábban ’színpadra lépett’ itt többek között Kammerer Zoltán, Balzsay Károly, Igaly Diána, Balczó András, Szuper Levente és Imre Géza.

A fotón Balzsay Jázmin, a KSI fiatal öttusázója pózol példaképével, Kasza Róberttel.

kasza_robert_balzsay_jazmin

 

2019.11.05.

Friss hírek

Micsoda nap! Malaczkó 80, Nyulászi 88, Földi 83, Martinek 55 éves!

Micsoda nap! Malaczkó 80, Nyulászi 88, Földi 83, Martinek 55 éves!

Az öttusa négy kimelkedő alakja is ma, május 23-án ünnepli születésnapját. Malaczkó István 80 éves!...

Tokió 2020: 12 hét alatt találnak gazdára az öttusázók kvótái

Tokió 2020: 12 hét alatt találnak gazdára az öttusázók kvótái

Egy 12 hetes időszakban, 2021. március 24. és június 13. között találnak majd gazdára – a többi közö...

Hogyan tovább, magyar sport?

Hogyan tovább, magyar sport?

Élő online konferencia a koronavírus-járvány hatásairól, a szakmai és gazdasági kilátásokról  ...

Radosza Mihály 96 éves

Radosza Mihály 96 éves

Radosza Mihály ma 96! éves. Az UTE Öttusa Szakosztályának vezetője, majd a Magyar Öttusa Szövetség a...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020 Peridot Fedett pályás verseny 2020 sajtótájékoztató Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kiállítása Évzáró 2019 Diapolo Elit Bajnokság fotói