Születésnapok ma

Demeter Bence hetedik lett, olimpiai kvótát szerzett!

Az angliai Bathban zajló Eb-n Demeter a 200 méteres úszás után a középmezőnyben állt, de vívásban remekelt, 22 ellenfelét legyőzte, 13 vereség mellett, a bónuszvívásban negyedik lett, majd lovaglásban visszacsúszott az összetettben hetedik helyre, amit a négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban taktikus versenyzéssel megőrzött.

A férfidöntő 36 fős mezőnye reggel fél kilenckor a 200 méteres úszással kezdett, s a bath-i egyetem 50 méteres medencéjében a brit James Cooke volt a leggyorsabb, ő egyedüliként került két perc alá. A magyarok közül Marosi Ádám teljesítette a legjobb idővel a 200 métert, 2:04.92 perccel kilencedik volt, míg Kasza Róbert (2:05.96) a 13., Demeter (2:06.09) a 14., Regős Gergely pedig (2:10.10) a 29. helyen végzett a nyitószámban. A selejtezőhöz képest egyedül Kasza javított az idején.

Az uszodától pár méterre lévő vívóteremben Demeter és Kasza, illetve Marosi és Regős vívott párban. Előbbi kettős lényegesen eredményesebben haladt, sokáig mindkét versenyző pluszban állt – azaz több ellenfelét győzte le, mint amennyitől kikapott –, de a legjobban kezdő Kaszának később volt egy rossz sorozata, ezért ő éppen csak ki tudta hozni 18/17-re a végeredményét. Ráadásul egy alkalommal fegyelmezetlenség miatt megbüntették, ami tízpontos levonással járt. Demeter viszont a vívás második felében teljesített igazán jól, így ő végül remek eredménnyel, 22 győzelemmel és 13 vereséggel zárt.

Marosinak és Regősnek nehezen jöttek a győzelmek – bár előbbinek a gyengébb kezdés után volt jobb időszaka is –, emiatt 15/20-szal, illetve 14/21-gyel fejezték be a körvívást, melyben az orosz Alekszandr Lifanov szerepelt a legeredményesebben 27/8-cal.

KAPITÁNYI ÉRTÉKELÉS 
„Két dologért jöttünk, éremért és egy megszerezhető kvótáért. Utóbbi Bencének köszönhetően be is jött, és azt mondom, jelen pillanatban most ez a legfontosabb. Viszont azért a másik szemem sír, hiszen az elmúlt kontinensviadalokon mindig volt  egy egyéni vagy egy csapatérmünk, s ettől most elég távol álltunk.” – mondta lapunknak Martinek János a férfi válogatott szövetségi kapitánya a verseny után.

Pár perccel később már következett is a bónuszvívás a lelátó előtt, egy függönnyel leválasztott részen. Regős és Marosi nem nyert párharcot, Kasza viszont kettőt, Demeter pedig hármat is. Így utóbbi végül negyedik lett vívásban, míg Kasza a 22., Marosi a 28., Regős a 30. helyen végzett.

A lovaglásban Demeter ugyan rontásaiért 28, időtúllépésért 4 hibapontot kapott, s 268 ponttal zárt a 300-ból, s kissé visszacsúszott, de a négy lövészettel kombinált futást a hetedik helyről várhatta. Ez a szám a többieknek kevésbé jól sikerült: Marosi 46, Kasza 58, Regős 51 hibaponttal zárt, s az összetett a 24., a 25., és 31. helyéről várhatták az utolsó számot.

A négy lövészettel kombinált 3200 méter futást Demeter 39 másodperc hátránnyal kezdte, s összességében a 14. helyen zárt 636 pontot szerezve, amivel megőrizte a hetedik helyét, vagyis olimpiai indulási jogot szerzett a jövő évi tokiói játékokra.

A kvalifikáció névre szól, de mivel egy országból nemenként csak két öttusázó indítható a nyári játékokon, amennyiben kettőnél több versenyzőnek lesz kvótája, a szövetség dönt.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának nyilvántartása szerint Demeter Bence a magyarok közül az első öttusázó, a 20. férfi és összességében a 32. magyar sportoló, aki kivívta a részvételi jogot a jövő évi olimpiai játékokon.

DEMETER NEM INOGOTT MEG
– Két-három hónappal ezelőtt még mindent sejtetett a felkészülése csak azt nem, hogy az öné lesz az első magyar kvóta.
– Lehet, hogy pont azért sikerült, mert én azonban nem inogtam meg, hittem benne. A tavaszi lábműtétem után csak egy-két hétig akadtak kérdőjelek, aztán szép fokozatosan elkezdtük felépíteni a munkát. Egyre jobban mentek az edzések, így bizakodó voltam az Európa-bajnokság előtt.– Mikor érezte meg azt először, hogy képes lehet ilyen eredményre?
– A júliusi minszki nemzetközi versenyen, amelyen afféle tesztként indultam el, visszakaptam az önbizalmam. Nem volt erős a mezőny, de éreztem, hogy kezdek a régi Demeter Bence lenni, s ez az érzés a magaslati edzőtáborban csak erősödött. Ezúttal pedig, a lovaglást leszámítva, sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom. Ha nincs ennyi verőhibám a lovaspályán, talán az éremért is küzdhettem volna, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, azok után, amin az elmúlt több mint fél évben keresztül mentem.

– Már nincs egy hónap a budapesti világbajnokság rajtjáig, a hazai közönség és a tokiói kvóta tudata hozhat egyfajta felszabadultságot? Dobhat ez a tudat ezen a hetedik helyen?
– Mindenképpen, ráadásul mivel később kezdtem a felkészülést, mint a többiek, sem mentálisan, sem fizikálisan nem vagyok még csúcsformában, így nagyon bizakodó vagyok a világbajnokságot illetően.

 

2019.08.10.

Forrás: MTI

Friss hírek

Pálvölgyi Miklós 75 éves

Pálvölgyi Miklós 75 éves

Pálvölgyi Miklós, volt szövetségi kapitány, az öttusasport szaktekintélye ma ünnepli 75. születésnap...

Laser Run és Öttusa-világbajnokság jegy – belépési információ

Laser Run és Öttusa-világbajnokság jegy – belépési információ

LASER RUN ÉS ÖTTUSA VILÁGBAJNOKSÁG JEGY, BELÉPÉSI INFORMÁCIÓK szeptember 2.                   női öt...

Balczó András: A boldogság nem függ a sikerességtől

Balczó András: A boldogság nem függ a sikerességtől

„…ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd bo...

Laser Run VB nevezési lista

Laser Run VB nevezési lista

A Laser Run VB válogatási elvei alapján kialakult korosztályonkénti lista: 2019 Laser Run VB  ...

Képgaléria

2019 aquatlon (kéttusa) sportnap az alsósoknak Világkupa#4 Prága 2019 Székesfehérvári Világkupa /World Cup #3 Világkupa #2 Szófia 2019 U19 Országos Bajnokság fotói