Születésnapok ma

Sárfalvi Béla nevét viseli az új csepeli tornacsarnok

Hosszas előkészületek után elkészült a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület új, többfunkciós tornacsarnoka a Csepeli Strandfürdő területén, ami az egykori kiváló öttusázó, majd edző Sárfalvi Béla nevét viseli.

A hivatalos átadót egésznapos sportrendezvénnyel is összekötöttük: az öttusa szövetség hagyományos, Mikulás napi futása nyitotta a sort, ahol többek közt egy villám-tájékozódási feladatban is  számot adhattak tájékozódási képeségükről a résztvevők. Ezután az 50 méteres fedett medencében úszóversenyekre került sor (egészen pontosan akadály- úszóverseny, vízi életmentés, illetve különböző úszóversenyek), majd az új tornacsarnokban egy magyar fejlesztésű lőtáblát is ki lehetett próbálni, tesztelni. Tekintve, hogy az egész sportnap a Mikulás ünnep jegyében is zajlott, több, mint 300 ajándékcsomag talált gazdára egy valódi Mikulás és csinos segítői közreműködésének köszönhetően. Ezt követte a tornacsarnok-avató ünnepség, ahol olyan kiválóságok tették tiszteletüket, mint Balczó András háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, Németh Ferenc kétszeres olimpiai bajnok,  Benedek Ferenc mesteredző, Földi László mesteredző, Dobi Lajos világbajnoki ezüstérmes Hanzély Ákos Európa- és világbajnok valamint a névadó fia, Sárfalvi Péter világ- és Európa-bajnok öttusázó, az EMMI helyettes államtitkára. A Honvédelmi Sportszövetség részéről Kálmán Péter tette tiszteletét a rendezvényen. Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester pedig a városvezetést képviselték.

Az öttusa szövetség képviseletében  Pécsi Gábor mesteredző mondott beszédet, többek közt megemlékezve az olasz Italo Santelli vívómesterről, valamint a József nádor téri egykori vívóteremről, ahol olyan kiválóságok pallérozódtak, mint az olimpiai bajnok csepeli vívó Gerevich Aladár. Ezt követően Sárfalvi Péter  idézte fel a Santelli vívóteremben átélt élményeit, majd Borbély Lénárd polgármester is  beszélt, aki örömének adott hangot a Sárfalvi Béla Tornacsarnok megnyitását illetően. Vezetőségünk ajándékként egy nagy becsben tartott, régi fotót adott át a polgármesternek, amelyen egy 1971-es csepeli felvételen Sárfalvi Béla, Balczó András és Villányi Zsigmond látható. Az új tornacsarnok a vívás mellett a hagyományos és lézerlövészetnek is otthonául szolgál s egyéb, kiegészítő sportágak is űzhetők benne, sőt, tervben van a helyiség további bővítése is. A hivatalos ceremóniát követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét a meghívottak körében, ahol egyaránt esett szó a csepeli öttusa múltjáról, jelenéről és persze a jövőjéről is.

 

Csepel Öttusa Média

2018.12.11.

Friss hírek

Ismét összeültek a vb-házigazdák

Ismét összeültek a vb-házigazdák

A budapesti World Tour-verseny alatt és annak helyszínén, a BOK-csarnokban tanácskozott négy olyan s...

A nemzetközi szövetség elnöke, Klaus Schormann újévi előretekintése

A nemzetközi szövetség elnöke, Klaus Schormann újévi előretekintése

A 2020-as Tokiói Olimpiát megelőző harmadik év kezdetekor a nemzetközi szövetség vezetője rámutatott...

.

.

...

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa Szö...

Képgaléria

Best of 2018 Öttusa Évzáró 2018 Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr Laser Run VB-Dublin 2018 CISM 46. Katonai Öttusa VB 2018