Születésnapok ma
 

5. hely mix váltóban

5. helyen végzett a Boros Alexandra/Kardos Bence mix váltó a kladnói junior világbajnokság záró napján.

A páros jól kezdett a legelső számban, ahol negyedikként végeztek 02:00.64 idővel. A vívás is remekül sikerült, 19 győztes asszóval hetedikként zárták a számot a 20 váltós mezőnyben, majd a lovaglást 290 ponttal sikerült befejezniük, ezzel harmadik legjobb eredményt megszerezve.

A kombinált számot a negyedik helyről kezdhették, végül 11:37.57 idővel, 1409 összponttal az ötödik helyen értek célba.

„Nehéz egy vegyes páros teljesítményét egyénekre lebontani, ezért ezt most nem is szeretném megtenni. A fontos talán az, hogy a vívópáston és futásban elszórtunk néhány elsőre apróságnak tűnő, de nagyon fontos pontot. Ha csak kettővel több tust tudunk adni az ellenfeleknek, akkor már a dobogóról kezdjük a kombinációt és ki tudja, egy ilyen lélektani helyzetből mit lehetett volna kihozni” – értékelte a nap történéseit Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya az utanpotlassport.hu-nak.

„Összességében egy nagyon erős, talán minden eddiginél erősebb junior mezőnyben kellett helytállnia a párosunknak és ezt tisztességgel megtették. Az ötödik hely nem néz ki rosszul, főleg az egész hét tükrében, hiszen két éremmel térhetünk haza a vébéről, több egyéni pontszerző hely mellett, úgy, hogy hét versenyzőnkből öten is a legjobb tizenkettő között végeztek, vagyis kijelenthetjük, ott vagyunk a közvetlen élbolyban. A feladat adott: meg kell tanulni elviselni az esélyesség terhét, és ezután érmekre is váltani az esélyt” – tette hozzá a szakvezető.

 

2018.08.06.

 

 

Friss hírek

Micsoda nap! Malaczkó 80, Nyulászi 88, Földi 83, Martinek 55 éves!

Micsoda nap! Malaczkó 80, Nyulászi 88, Földi 83, Martinek 55 éves!

Az öttusa négy kimelkedő alakja is ma, május 23-án ünnepli születésnapját. Malaczkó István 80 éves!...

Tokió 2020: 12 hét alatt találnak gazdára az öttusázók kvótái

Tokió 2020: 12 hét alatt találnak gazdára az öttusázók kvótái

Egy 12 hetes időszakban, 2021. március 24. és június 13. között találnak majd gazdára – a többi közö...

Hogyan tovább, magyar sport?

Hogyan tovább, magyar sport?

Élő online konferencia a koronavírus-járvány hatásairól, a szakmai és gazdasági kilátásokról  ...

Radosza Mihály 96 éves

Radosza Mihály 96 éves

Radosza Mihály ma 96! éves. Az UTE Öttusa Szakosztályának vezetője, majd a Magyar Öttusa Szövetség a...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020 Peridot Fedett pályás verseny 2020 sajtótájékoztató Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kiállítása Évzáró 2019 Diapolo Elit Bajnokság fotói