Születésnapok ma

Junior világbajnok lett a magyar férfi csapat!

Úszásban a magyarok közül Kardos Bence teljesített ma a legjobban 2:02.30 idővel,ami ebben a számban a 6. helyet jelentette számára.  Szabó Illés 2:06.82-al 11., Szép Balázs 2:07.10-el 13., Bernáth Bálint pedig 2:08.93-al 21. lett.

Vívásban viszont Bernáth Bálint remekelt. 24 győztes asszóval a 2. helyen zárta ezt a számot, míg Szabó Illés 20/15 mutatóval 12., Kardos Bence 13/22-vel mindössze 30., Szép Balázs pedig 10/25-el csak a 34. helyen végzett.

Szép Balázs lovaglásban tudott szépíteni, hibátlan lovaglásáért a maximális 300 pontot kapta meg. Bernáthnak és Szabónak is jól sikerült a lovas szám, csupán 4, illetve 5 hibapontot kaptak,  így a nyolcadik és tizenegyedik helyen zártak. Kardos 283 ponttal 23. lett.

A kombinált számot Bernáth Bálint a harmadik, Szabó Illés a hatodik helyről kezdhette. Végül  Bálint a 10. Illés a 9. helyre csúszott vissza, elveszítve ezzel az egyéni éremesélyüket. Kardos óriásit kombizott, a 25. helyről a 12. helyig küzdötte fel magát, amivel meg is nyerte ezt a számot. A három fiú eredménye junior világbajnoki aranyérmet hozott Magyarországnak. Szép Balázsnak, remek futással  6 hellyel sikerült előrébb kerülnie a mezőnyben, így 21. helyen végzett.

“A tavalyi ezüsthöz képest, igaz más összeállításban, de sikerült még egy – az utolsó – lépést megtennünk előre. Nagy öröm a számunkra, ugyanakkor van bennem hiányérzet. Előzetesen egyéniben is reménykedtem egy éremben, ez viszont nem jött össze” – hangzott Kladnóból és a telefonkagylóból a bővebben kifejtett edzői értékelés (utanpotlassport.hu)

„Az úszás szerepe manapság egyre kisebb, így arról most nem beszélnék túl sokat. Szabó Illés kiváló napot futott. Kiegyensúlyozottan, jól vívott” – idézte fel a legjobb, azaz kilencedik pozícióban célba érő magyar teljesítményét Martinek János. „Látszott rajta, hogy élvezi az egészet, és még ha nem is volt az elsők között, az egész kisugárzása azt mutatta, nagyon rendben van fejben. Ez később, a lovaglásnál kellett is, egy nagyon kellemetlen lovat kapott, mégis hibátlanul ment végig a pályán, csak minimális időtúllépéssel, ami megteremtette számára az esélyt a kombinált előtt, hogy az élmezőnyből induljon. A végén vesztett pár pozíciót, de úgy érzem, nem lehet okunk panaszra a teljesítménye miatt.”

„A tizedik Bernáth Bálint talán a legnagyobb meglepetése a vébének. Eredetileg csak a váltóra jött volna, a rajt előtt egy héttel döntöttünk úgy, hogy csapatban is megkapja a lehetőséget. Ezzel pedig maximálisan élni tudott. Ő vívott a legjobban, a lovaglása is szintén közelítette a tökéletest, csak az időtúllépés miatt vesztett pontokat. Húszéves, így még van egy junior szezonja. Ezzel a mai versenyzéssel, plusz egy kis tapasztalattal bármit el tudok képzelni vele kapcsolatban a következő évre” – folytatta a sort a kapitány.

„Kardos Bence Európa-bajnoki ezüstérmesként érkezett és ez az eredmény rajta ült a vállán. Nehéz két világeseményen is csúcsteljesítményt hozni, főleg az utánpótlásban, és sajnos ez a teher a vívásán meglátszott. A többi szám rendben volt, a kombinált nagyon is! Hatalmasat futott, több mint tíz helyet jött előre, amiért szintén dicséret illeti. Hasonló a helyzet Szép Balázzsal, aki elrontotta a vívást, két embert előzött meg csupán és onnan végig futnia kellett a mezőny és az eredmények után. Fel is küzdte magát a középmezőnybe, de ennél több nem volt benne” – mondta az utanpotlassport.hu-nak Martinek János, a felnőtt- és a juniorválogatott szövetségi kapitánya.

Részletes eredmények

2018.08.05.

Friss hírek

Földes Frici 2018 végén nyugdíjba vonul

Földes Frici 2018 végén nyugdíjba vonul

A hosszú idő óta Angliában edzősködő, Földes Frigyes, becenevén Frici, 19 év után, 2018 végén nyugdí...

Lovas képesítő vizsga eredménye

Lovas képesítő vizsga eredménye

A 2018. október 16-án tartott lovas képesítő vizsgán tíz jelentkező közül heten megkapták a rajtenge...

Bőhm Csaba 20. lett a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián

Bőhm Csaba 20. lett a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián

Az Ifjúsági Olimpia első napján a körvívás Bőhm Csabának sajnos nem sikerült túl jól. 23 asszóból mi...

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az Ifjúsági Olimpián Buenos Airesben

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az Ifjúsági Olimpián Buenos Airesben

Az olimpiai programnak megfelelően  a körvívás külön napon zajlott le a többi számtól. Ekkor Michell...

Képgaléria

Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr Laser Run VB-Dublin 2018 CISM 46. Katonai Öttusa VB 2018 Coubertin nap Csepelen 2018 Felnőtt Öttusa VB 2018