Születésnapok ma

Öttusa vk – Már 140-nél is több nevezés érkezett a kecskeméti világkupára

Eddig 26 ország több mint 140 versenyzője nevezett a május 3. és 7. között zajló kecskeméti világkupára – közölte a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) versenyigazgatója.

A Magyar Öttusa Szövetség és a kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. 2018. május 03. és 07. között rendezi meg a 2018. évi Öttusa Világkupát Kecskeméten. Ez lesz egyébként immár zsinórban az ötödik öttusa vk a városban, amit külön ki is emelt köszöntő beszédében a sajtótájékoztatón jelen lévő Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere.

- Ennek egyrészt nagyon örülünk, másrészt visszaigazolni látjuk azon törekvéseinket, melyek ebbe az irányba hatnak – mondta az alpolgármester.

A tájékoztatón Szenes Márton, a házigazda Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője szintén örömét fejezte ki azért, hogy a világkupa küzdelemnek újólag Kecskemét lehet a helyszíne.

Kármán Sándor a keddi kecskeméti sajtótájékoztatón elmondta: a nevezéseket pénteken zárják le, de az előzetes jelentkezések alapján az már most látszik, hogy komoly mezőnyre lehet számítani május 3. és 7. között.

A nőknél a magyarokéval együtt eddig 66 nevezés futott be, közülük 51-en szerepelnek a ranglista száz legjobbja között. A férfiaknál – a hazai indulókat is beleszámítva – egyelőre 75-en neveztek, és 60-an állnak a nemzetközi rangsor első száz helyezettje között.

A tavaly egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza Róbert vezeti a világranglistát, és Demeter Bence, illetve Marosi Ádám is ott van az élcsoportban. Akárcsak a nőknél Alekszejev Tamara, aki mellett az elmúlt évben vb-győztes csapat másik két tagja, az egyéniben ezüstérmes Földházi Zsófia, valamint Kovács Sarolta is indul a hazai vk-fordulón.

Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta: a végleges listát a hétvégi bajnokság még befolyásolhatja, eddigi eredményeik alapján azonban Marosi, Demeter és Kasza mellett Tomaschof Soma, Frönhlich Tamás, Bruckmann Gergő, Regős Gergő, valamint Bereczki Richárd biztosan ott lesz a mezőnyben. Külön kiemelte, hogy a 18 éves Szép Balázs is “felnőtt a feladathoz”, hiszen a fedett pályás idénynyitón, majd a második világkupán is érmet szerzett.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: azok a versenyzők, akik idén már indultak világkupán, Kecskeméten is szerephez jutnak, a fennmaradó helyeket pedig azokkal töltötte fel, akik feltehetően szerepelnek majd a korosztályos világversenyeken. Alekszejev és Kovács, valamint a nemzetközi versenyen idén először induló Földházi mellett várhatóan Réti Kamilla, Ormándi Rebeka, Simon Sarolta, Barta Luca, Kalincsák Eszter, Boros Alexandra, Kiss Virág és Gulyás Michelle és Zs.Tóth Anna is versenyez majd. Hozzátette ugyanakkor, hogy Kalincsák, Barta és Simon a “lábával bajlódik”, így ők döntik el, vállalják-e a részvételt, mert – mint mondta – számukra “fontosabb az aktuális korosztályos világverseny”.

A program az előző évekhez hasonlóan a női és férfi selejtezőkkel kezdődik, ezeket követi a női és a férfi döntő, és a végén bonyolítják le a vegyes váltók versenyét. Az úszásnak a város fürdőkomplexuma, a vívásnak a Messzi István Sportcsarnok, a lovaglásnak és a kombinált számnak pedig a Benkó Zoltán Szabadidőközpont ad majd otthont.

Az első világkupa-versenyen, március elején Kairóban Alekszejev ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter ezüst-, Szép és Alekszejev pedig bronzérmet nyert. A nemzetközi mezőny a kecskeméti verseny után, május végén Szófiában találkozik. A döntőt júniusban, Asztanában tartják majd. Az Európa-bajnokságot július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyét, a világbajnokságot pedig szeptemberben, Mexikóvárosban rendezik meg.

MTI

Fotó: Buza Virág

Friss hírek

Bronzérmes a magyar fiú csapat az U24-es Eb-n

Bronzérmes a magyar fiú csapat az U24-es Eb-n

Az idén Drzonkowban megrendezett U24-es Európa-bajnokság férfi döntő napján 10 nemzet 26 versenyzője...

Ezüstérmes lett a női csapat az U24-es Európa-bajnokságon

Ezüstérmes lett a női csapat az U24-es Európa-bajnokságon

Drzonkowban rendezték meg idén az U 24-es korosztály Európa-bajnokságát, ahol a női döntő napján nyo...

KATONAI ÖTTUSA-VB: KEDDEN RAJTOL A BUDAPESTI TORNA

KATONAI ÖTTUSA-VB: KEDDEN RAJTOL A BUDAPESTI TORNA

Jövő kedden kezdődik és szombatig tart a 46. katonai öttusa-világbajnokság Magyarországon, amelynek...

Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

Szeptember 19-én, szerda este meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója, négyszeres olimpiai bajnok...

Képgaléria

Coubertin nap Csepelen 2018 Felnőtt Öttusa VB 2018 Laser Run verseny /Budapest Urban Games Balczó 80 Öttusa Magazin az M4-en/2018/6.rész