Születésnapok ma

Negyedik helyen végzett a Katona Bálint, Bőhm Csaba fiúváltó a portugáliai junior öttusa világbajnokságon

Negyedik helyen végzett a fiúváltó a portugáliai ifjúsági öttusa világbajnokságon. Bőhm Csaba és Katona Bálint a dél-koreai, kínai, egyiptomi párosok mögött kevéssel maradt le a dobogóról.

Pénteken Bőhm Csabára és Katona Bálintra várt az a feladat, hogy megpróbáljon újabb érmet szerezni a magyar csapatnak a portugáliai ifjúsági Európa-bajnokságon. A fiúk csapatezüstje után Bőhm és Katona a váltóban is közel járt az érmes pozícióhoz, ám a dél-koreai, kínai, valamint az egyiptomi fiúkkal nem tudtak mit kezdeni.

A páston a 19 duóból a magyarok a 11. helyen zártak, Katona Bálint remekül vívott, Bőhm Csabának viszont nem jött ki jól a lépés. Az uszodában szokás szerint jól tempózott a magyar legénység. Bőhm és Katona az 5. legjobb idővel szállt ki a medencéből.

Közel fél percet kellett volna ledolgozniuk a kombinált számban ahhoz, hogy dobogóra állhassanak. Bőhm remekül lőtt, az első köre hibátlan volt, másodjára pedig egy hibával hozta le a lövészetet. Katona inkább a lábaival jeleskedett, ami annyit jelentett, hogy a kombinált számot a második helyen zárta a magyar váltó.

Ám a vívás nagyon sokat nyomott a latban. Gyakorlatilag ott ment el a dobogó, utána már hiába futottak az érmek után, az egyiptomi páros elhalászta előlük a bronzot és így a negyedik helyen voltak kénytelenek zárni a világbajnokságot.

A gyenge kezdést egy nagyszerű folytatás követett, úgyhogy én nagyon elégedett vagyok a srácok teljesítményével” − értékelt a kapitány, Szloboda József.

A vb zárónapján a vegyes váltók versenyét rendezik, Csizmazia Ritával és Horváth Barnabással a mezőnyben.

Forrás: utanpotlassport.hu

2018.04.13.

Friss hírek

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa Szö...

Sárfalvi Béla nevét viseli az új csepeli tornacsarnok

Sárfalvi Béla nevét viseli az új csepeli tornacsarnok

Hosszas előkészületek után elkészült a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület új, többfunkciós tornac...

Németh István, Deutsch ma 60 éves!

Németh István, Deutsch ma 60 éves!

Németh István 1978 és 1985 között a Budapesti Honvéd SE öttusázója volt, majd a Testnevelési Főiskol...

Balczó András Pest megye díszpolgára lett

Balczó András Pest megye díszpolgára lett

  Pest megye közgyűlése díszpolgári címet adományozott Balczó Andrásnak kimagasló sportolói ere...

Képgaléria

Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr Laser Run VB-Dublin 2018 CISM 46. Katonai Öttusa VB 2018 Coubertin nap Csepelen 2018 Felnőtt Öttusa VB 2018