Születésnapok ma

Középmezőnyben végeztek a magyar fiúk Kairóban

A kairói világkupa férfi döntőjében Fröhlich Tamás 19., Bruckmann Gergő 20., Bereczki Richárd 27., Regős Gergely pedig 28. helyen végzett.

Mind a négy fiatal jól teljesített az első számban, az úszásban; közel ugyanazt az eredményt hozták, mint a selejtező napon.

A vívásban nagyon szoros volt a mezőny, mi sem mutatja ezt jobban, hogy az első helyen végző kazah Ilyashenko  is mindössze 22 győztes asszóval zárt. Regős Gergely 18/16 eredménye jónak mondható, és bár Bruckmannak ma 16 győzelme volt, a férfiak szövetségi kapitánya nem látja elkeserítőnek az eredményét. Bereczkinek és Fröhlichnek sajnos nem sikerült a vívás, mindketten 10/24 mutatóval zártak.

Elfogadhatónak értékelte a fiúk lovaglását Martinek János, szövetségi kapitány. Regős egy fát vert, majd lova két ugrás között  megbotlott és összeesett. Emiatt sok időt veszített, így összesen 251 pontot kapott. Bruckmann és Fröhlich 286, Bereczki pedig 272 ponttal fejezték be a lovaglást.

A kombinált számot Bruckmann a 18., Regős a 23., Fröhlich a 26., Bereczki a 28. helyről kezdte. Fröhlichnek a selejtezőhöz hasonlóan megint sikerült jó néhány helyet előrelépni, egészen a 19. helyig jött fel. Regős Gergelynek sajnos ebben a számban sem volt szerencséje. Melegítésnél még minden rendben volt, de az első körben nem vette a tábla a lövését, ezért bennragadt a lőállásban. Átállt egy tartalék lőálláshoz, de ott sem sikerült teljesítenie, majd kiderült, hogy fegyvere nem adott le fényt. Összesen 4×50 mp-et veszített, de még így is a 28. helyen ért célba.

Bruckmann Gergő 20., Bereczki Ricsi pedig 27. helyen futottak be.

1. Christopher Patte (FRA)

2. Valentin Belaud (FRA)

3. Pavel Ilyashenko (KAZ)

Martinek János így értékelte a mai napot: “Nagyon fiatal csapattal érkeztünk Kairóba, két fiatal felnőtt és két, tavaly még junior korosztályú versenyzővel, akiknek tulajdonképpen ez volt az első igazi megmérettetésük. Úgy gondolom, hogy a középmezőnyben végezni becsülendő dolog. Persze tudjuk, hogy vannak még hiányosságok, amin természetesen dolgozni fogunk.”

Részletes eredmények

2018.03.03.

Friss hírek

8. helyen végzett a junior mix váltó

8. helyen végzett a junior mix váltó

Boros Alexandra és Szép Balázs a Junior Európa-bajnokság utolsó, mix váltó napján nyolcadikként végz...

Öttusa: Regős Gergely 9. lett az asztanai vk-döntőben

Öttusa: Regős Gergely 9. lett az asztanai vk-döntőben

Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, Asztanában....

Kovács Sarolta ezüstérmes lett a Világkupa döntőn!

Kovács Sarolta ezüstérmes lett a Világkupa döntőn!

Kovács Sarolta ezüstérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, Asztanában. A női fin...

Negyedik lett a Bernáth/Gaál fiú váltó

Negyedik lett a Bernáth/Gaál fiú váltó

A barcelonai Junior Európa-bajnokságon ma a férfiak váltó versenyére került sor, ahol Magyarországot...

Képgaléria

U17,U19 Eb_Drzonkow 2018 Laser Run City Tour 2018 VK #4 Szófia 2018 World Cup #3/ photos Nu Skin Felnőtt OB- fotók