Születésnapok ma

Szöul születésnapos bajnoka 30 év után visszatért Dél-Koreába

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója éppen 30 esztendővel ezelőtt, 1988-ban nyert aranyérmet a szöuli olimpián az öttusázók csapatversenyében. A születésnapját február 18-án ünneplő sportvezető a phjongcshangi téli olimpia félidejénél emlékszik vissza a három évtizeddel ezelőtti sikerre.

„1988, Szöul, amikor jóbarátaimmal, Mizsér Attilával és Martinek Janival meghódítottuk a világot. Azóta nem jártam itt, de most szerencsére újra itt vagyok ebben a szép országban. Az emberek még mindíg ugyanolyan kedvesek. Phjongcshang ugyan kicsit messze van Szöultól, de bízom benne, hogy újra eljuthatok abba a városba, ami meghatározta eddigi pályfutásomat és amelynek köszönhetem, hogy újra itt lehetek” – mondta az 55 esztendős Fábián László, aki az alábbi videóban a téli olimpia vonatkozásairól is beszél.

 

Fábián László

Olimpiai bajnok, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok öttusázó. A szöuli olimpián az aranyérmes öttusacsapat tagja, a párbajtőrvívás csapatversenyében hatodik helyezett, a barcelonai olimpián csapatban ötödik, többszörös magyar bajnok, 1989-ben az év férfi sportolója. Sportpályafutását követően sportmarketinggel, versenyszervezéssel foglalkozott, a magyar öttusaéletben több vezető tisztséget betöltött; 1996 és 2000 között a Nemzetközi Öttusa Szövetség Marketing Bizottságának tagja. 2013-ig a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségi tagja 1993-tól, majd 2004-től alelnöke. Az atlantai olimpia évétől a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2013-ban lett a szervezet sportigazgatója, 2017 májusától augusztusig megbízott főtitkára. A bakui I. Európa Játékokon, a riói olimpián és a győri EYOF-on a Magyar Csapat vezetője. A phjongcshangi téli olimpián a MOB sportigazgatójaként vesz részt.

Forrás: olimpia.hu

Friss hírek

Utánpótlássport 2018 – megjelent a korosztály sport évkönyve

Utánpótlássport 2018 – megjelent a korosztály sport évkönyve

A MediaBook Kiadó – az Utanpotlassport.hu kiadója – gondozásában megjelent és már megrendelhető a ko...

Élsportolók és művészek az Utazás kiállítás Budapest standján!

Élsportolók és művészek az Utazás kiállítás Budapest standján!

Budapest a sport és a kultúra fellegvára  2019. február 21-24. között az Utazás Kiállítás Budapest s...

Boldog születésnapot, Benedek Ferenc!

Boldog születésnapot, Benedek Ferenc!

Ma 93 éves Benedek Ferenc mesteredző, aki 1946-tól a Csepeli MTK, illetve a Budapesti Munkaerőtartal...

Nyolc magyar lány a döntőben

Nyolc magyar lány a döntőben

Az év első öttusaversenye, a Peridot Fedett pályás verseny a nők selejtezőjével kezdődött.  Tizenkét...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2019 Héraklész Gála 2019 Best of 2018 Öttusa Évzáró 2018 Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr