Születésnapok ma

Elhunyt Szalay Gyöngyi

ELHUNYT SZALAY GYÖNGYI. HÉTSZERES VILÁGBAJNOK, 49 ÉVES NŐI PÁRBAJTŐRÖZŐNK, A FEGYVERNEM EGYIK LEGNAGYOBB EGYÉNISÉGE VÁRATLANUL ROSSZUL LETT, ÉLETÉT NEM TUDTÁK MEGMENTENI. EMLÉKÉT ÖRÖKRE ŐRIZNI FOGJUK!

 

Szalay Gyöngyi egyetlen klubban, egyetlen edzőnél vívta végig kivételes pályafutását. Természetesen Tapolcán, és természetesen Eitner Kinga volt a Mestere. A női párbajtőr magyar aranycsapatának meghatározó tagja volt. Az egyedüli, aki 1989 és 1999 között valamennyi, szám szerint hét alkalommal tagja volt az aranyérmes magyar válogatottnak, emellett bronzérmet nyert egyéniben az atlantai olimpián. 

Kivételes eredményeihez kivételes tempóérzék, kivételes egyéniség társult. A páston, hogyha előnybe került, borítékolni lehetett a győzelmét. Egészen szenzációs ütem- és taktikai érzéke volt, falba ütközött az ellenfél, ha meg akarta őt szúrni. Különleges stílusához különleges ember is passzolt. Sosem beszélt sokat, de amit mondott, arra mindig oda kellett figyelni. Sosem tréfálkozott hangosan, de a viccein mindig lehetett mosolyogni. A vívás és Tapolca volt az élete. Pályafutása alatt és utána sem jutott eszébe a fővárosba költözés – ami pedig a vívásban többnyire természetes, mi több elkerülhetetlen… A kivétel Szalay Gyöngyi volt… Kérdés sem lehetett, hogy edzőként, és Tapolcán folytatja karrierjét. Legnevesebb tanítványa Siklósi Gergely, akit 19 éves koráig képzett, nevelt, és aki korosztályos Európa-bajnok és világbajnoki érmes lett mellette. Geri útja Budapestre vezetett, de Gyöngyi természetesen maradt, és megújult erővel szervezte újjáalakult klubját. 

Az év utolsó előtti, Gyöngyi életének utolsó napján is Tapolcáért, a vívásért fáradozott. 

Idén december 31-én, a honi vívás körében más lesz ez a szilveszter, az ünnepet beárnyékolja e tragédia. Szalay Gyöngyi emlékét örökké őrizni fogjuk, a Magyar Vívó Szövetség saját halottjának tekinti hétszeres világbajnokát.

Forrás: hunfencing,hu

2017.12.30.

Friss hírek

Földes Frici 2018 végén nyugdíjba vonul

Földes Frici 2018 végén nyugdíjba vonul

A hosszú idő óta Angliában edzősködő, Földes Frigyes, becenevén Frici, 19 év után, 2018 végén nyugdí...

Lovas képesítő vizsga eredménye

Lovas képesítő vizsga eredménye

A 2018. október 16-án tartott lovas képesítő vizsgán tíz jelentkező közül heten megkapták a rajtenge...

Bőhm Csaba 20. lett a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián

Bőhm Csaba 20. lett a Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián

Az Ifjúsági Olimpia első napján a körvívás Bőhm Csabának sajnos nem sikerült túl jól. 23 asszóból mi...

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az Ifjúsági Olimpián Buenos Airesben

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az Ifjúsági Olimpián Buenos Airesben

Az olimpiai programnak megfelelően  a körvívás külön napon zajlott le a többi számtól. Ekkor Michell...

Képgaléria

Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr Laser Run VB-Dublin 2018 CISM 46. Katonai Öttusa VB 2018 Coubertin nap Csepelen 2018 Felnőtt Öttusa VB 2018