Születésnapok ma

Kovács Sarolta bronzérmet nyert a katonai világbajnokságon

Az idén Drzonkowban megrendezett Katonai Világbajnokság női döntő napján Kovács Sarolta bronzéremmel zárta a napot. Másik magyar női versenyzőnk, Józan Beáta pedig 23. lett.

A tizenhárom nemzet 30 versenyzője közül az első helyen a litván Lina Batuleviciute végzett, az orosz  Ekaterina  Khuraskina pedig ezüstérmet szerzett.

Saci remek úszással kezdte a napot,  2:10,55 eredményével az élen végzett ebben a számban. A vívást 15 győztes és 14 vesztes asszóval fejezte be, ami ebben a számban a 14. helyre volt elég. A bónusz vívás alatt viszont sikerült +8 pontot szereznie, majd hibátlan lovaglásáért 300 pontot kapott. A  kombinált számban harmadikként indult, és itt is kitűnően szerepelt.  12:52,27 időeredménnyel megtartotta pozícióját, így összesen 1335 ponttal bronzérmet nyert.

 

Holnap a férfiak döntőjével folytatódik a világbajnokság, ahol Marosi Ádám, Kasza Róbert és Tomaschof Soma állnak rajthoz.

 

 

Részletes eredmények

2017.09.14.

Friss hírek

Utánpótlássport 2018 – megjelent a korosztály sport évkönyve

Utánpótlássport 2018 – megjelent a korosztály sport évkönyve

A MediaBook Kiadó – az Utanpotlassport.hu kiadója – gondozásában megjelent és már megrendelhető a ko...

Élsportolók és művészek az Utazás kiállítás Budapest standján!

Élsportolók és művészek az Utazás kiállítás Budapest standján!

Budapest a sport és a kultúra fellegvára  2019. február 21-24. között az Utazás Kiállítás Budapest s...

Boldog születésnapot, Benedek Ferenc!

Boldog születésnapot, Benedek Ferenc!

Ma 93 éves Benedek Ferenc mesteredző, aki 1946-tól a Csepeli MTK, illetve a Budapesti Munkaerőtartal...

Nyolc magyar lány a döntőben

Nyolc magyar lány a döntőben

Az év első öttusaversenye, a Peridot Fedett pályás verseny a nők selejtezőjével kezdődött.  Tizenkét...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2019 Héraklész Gála 2019 Best of 2018 Öttusa Évzáró 2018 Diapolo Elit Bajnokság 2018, Győr