Születésnapok ma

Elhunyt Dr. Jan Novotny

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2017. május 13-án, 90. születésnapján elhunyt Dr. Jan Novotny, a cseh és az egész világ öttusa társadalmának jelentős személyisége, akinek a magyar öttusasport is rengeteget köszönhet.

Csehszlovákia nemzeti válogatottjaként számos világbajnokságon képviselte hazáját.

Visszavonulása után aktívan részt vett a nemzeti és nemzetközi szövetség munkájában a Csehszlovákiai Öttusaszövetség elnökeként 1972-1988-ig.

Az 1988-as UIPM Kongresszuson választották meg a Technikai Bizottság tagjává, majd egy évvel később elnökévé. Ez a pozíció lehetővé tette számára, hogy a UIPM Igazgatótanácsán belül sportigazgatóként is segítse a nemzetközi szövetség munkáját. Egészen 2004-ig működött ebben a feladatkörben, majd életkorára hivatkozva lemondott pozíciójáról. Ettől kezdve a nemzetközi szövetség tiszteletbeli tagja volt.

Egy nagyszerű embertől, kollégától, tanártól és sportvezetőtől búcsúzunk.

Nyugodjon békében!

2017.05.16.

Friss hírek

Harangozó Bence 14., Demeter Gergely 15. lett a férfi döntőben!

Harangozó Bence 14., Demeter Gergely 15. lett a férfi döntőben!

Remekül szerepelt mindkét magyar induló a lengyelországi világkupa férfi döntőjében. Harangozó Bence...

Réti Kamilla 29. Lett Lengyelországban!

Réti Kamilla 29. Lett Lengyelországban!

A 29. helyen végzett Réti Kamilla az egyetlen döntőbe jutott magyar női versenyző az öttusázók lengy...

Demeter Gergely és Harangozó Bence is bejutott a döntőbe a lengyelországi világkupán!

Demeter Gergely és Harangozó Bence is bejutott a döntőbe a lengyelországi világkupán!

A Lengyelországban zajló öttusa világkupa-verseny pénteki napján a férfiak selejtezőjét és a nők kör...

Réti Kamilla döntős Lengyelországban!

Réti Kamilla döntős Lengyelországban!

A szezon negyedik világkupa versenye kezdődött ma meg Lengyelországban, ahol csütörtökön a – s...

Képgaléria

Ifi A Országos Bajnokság és Mizsér Jenő Emlékverseny DECATHLON HÁROMTUSA MAGYAR KUPA IV. FORDULÓ U15 és U17 korosztályok részére Galéria/Gallery/World Cup #3 2017 Opening Ceremony/Megnyitó Diapolo Junior OB és Gérecz Attila Emlékverseny