Születésnapok ma

Két öttusázó aranycsapat nagyságai sportvezetőként is magasra vitték

Aligha akad még egy olyan sportág Magyarországon, amely visszavonult versenyzői közül annyi magas rangú sportvezetőt „termelt ki”, mint az öttusa. Igazolják ezt a megállapítást a 80-as évek olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedő szuperhármasának tagjai, de a következő évtizedben őket követő trió nagyságai is, bár ők „csak” a világ- és Európa-bajnoki aranyérmek gyűjtésében jeleskedtek. A Telekom Sporthír Szolgálat összeállításából kiderül, hogy az idehaza szebb napokat megélt sportág egykori frontemberei ma miként hasznosítják magukat a sport területén. Fábián László például a MOB sportigazgatója…

A „nyolcvanasok”

Fábián László (53 éves, becenevén Joel)

Úszóként kezdte, 1980-tól öttusázóként folytatta, de párbajtőrözőnek is olyan jó volt, hogy az 1988-as olimpián két sportágban is a magyar színeket képviselhette. Nem is akárhogyan. Szöulban „fő” sportágában az aranyérmes csapatot erősítette, vívóként pedig a hatodik helyen végzett együttesben szerepelt. Egy évvel később a budapesti öttusa világbajnokságon egyéniben neki járt az aranyérem és a legnagyobb ünneplés, nem mellesleg ugyanebben az évben a magyar vívóbajnokságon is ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Mindezek mellett Európa-bajnoki címet is nyert.

Visszavonulása után egy ideig volt a Honvéd öttusaszakosztályának elnöke, négy évig a MÖSZ alelnöke, aztán nagyvállalati sport-, illetve PR-menedzser, később sportszervezéssel foglalkozó vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője, 2012 óta a Magyar Olimpiai Bizottság vezérkarában sportigazgatói tisztet tölt be. Fábián László vezette a bakui I. Európa Játékokon, valamint a riói olimpiai játékokon a Magyar Csapatot. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának alelnöke, 1996 óta a MOB tagja; 2013-ig a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke.

Mizsér Attila (55 éves, „Rizsa”)

Fábiánhoz hasonlóan ő is két sportágban jeleskedett, miután kiderült, hogy az öttusa egyik „fogós” technikai számában, a sportlövészetben is van keresnivalója a hazai élvonalban. Öttusázóként öt világbajnoki és két Európa-bajnoki aranyérmet vehetett át, az 1985-ös melbourne-i vb-n pedig úgy lett az egyéniben első, hogy a futótáv nem csekély részét egyik, „menet közben” elhagyott sportcipőjét nélkülözve volt kénytelen teljesíteni. Tagja volt a szöuli aranycsapatnak, négy évvel később pedig Barcelonában egyéni indulóként ezüstérem volt küzdeni tudásának és felkészültségének a jutalma. Négyszer nyert sportlövészként magyar bajnokságot, visszavonulása után pedig a bankszakmában helyezkedett el. A négygyermekes családapa 2015 óta a magyar olimpiai és paralimpiai pályázat, a BP2024 sportigazgatója. 

Martinek János (51 éves, „Janika”)

Szöuli ötkarikás duplája – első hely egyéniben és csapatban – mellett négy világ- és egy Európa-bajnoki aranyérem is a gyűjteményébe került, és ő is szerencsét próbált a párbajtőrőzök között, ahol országos csapatbajnoki címig vitte. Szakedzői diplomát szerzett, visszavonulása után volt sportszervező, Zuglóban sportközpont igazgató, a szövetség alelnöke, majd programigazgatója, sőt, megbízott főtitkára is, miközben versenybíróként is elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. Alig néhány napja sportvezetői pályafutásának eddigi legmagasabb pontjára érkezve a felnőtt és junior férfiválogatott szövetségi kapitányának nevezték ki. 

A „kilencvenesek”

Balogh Gábor (40 éves, „Balci”)

Egyéniben, csapatban és váltóban nyolc világbajnoki aranyérmet sikerült összegyűjtenie, 2000-ben pedig Sydneyben az olimpián csak egyetlen ellenfele tudta megelőzni. Mindez egy évvel az után történt, hogy a Margitszigeten megrendezett világbajnokságon 23 esztendősen – a felnőttek között debütálva – szinte páratlan mesterhármassal rukkolt ki: egyéni indulóként, csapat- és váltótagként is aranyérmet vehetett át.

Visszavonulása után két évig a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója volt, 2012-ben pedig megválasztották a Magyar Diáksportszövetség elnökének. Nemrégiben újabb elismerés érte, amikor az újonnan megalakult és köztestületként működő Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség is elnökének választotta.

Sárfalvi Péter (46, „Sápi”)

Egy év híján negyed századon át sportolt, négy világ- és hat Európa-bajnoki győzelemmel zárta a pályafutását. Nem a sportban, hanem a médiában talált munkát magának, 2005-től egészen az elmúlt esztendőig a Hír TV műsorvezetőjeként és hírolvasójaként szerzett érdemeket magának. Életében nem akármilyen fordulat következett be, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumába „igazolt át” és lett január elsejétől az utánpótlásnevelésért felelős helyettes államtitkár. 

Hanzély Ákos (47, „Hanzi”)

Három világbajnoki és négy Európa-bajnoki győzelem jelentette sportolói pályafutásának értékes hozadékát. Visszavonulása után is hű maradt egykori klubjához, a Csepelhez, amelyről tudni kell, hogy ennek az egyesületnek szállította értékesnél értékesebb győzelmeit egykor Balczó András. A váltószám országos csapatbajnokaként búcsúzott a versenyzéstől, majd politikai pályára lépett és a Fővárosi Közgyűlés tagja is volt. 2009-ben a Magyar Öttusa Szövetség alelnökének választották meg, ahol jelenleg az elnökség tagja. Technikai igazgatói tisztet tölt be a Csepeli Öttusa és Vízisportegyesületnél, emellett vállalkozóként is tevékenykedik.

Mindehhez csak annyit, hogy a magyar öttusa első, egyben egyedüli női olimpiai bajnoka, az Athénban győztes Vörös Zsuzsanna a szövetség általános elnökhelyettese, egyben a székesfehérvári műhely első embere. 

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter-MOB, fotó: MTI)

 

Forrás: http://olimpia.hu/ket-ottusazo-aranycsapat-nagysagai-sportvezetokent-is-magasra-vittek

2017.02.12.

Friss hírek

Öttusa Világkupa negyedszer is Kecskeméten

Öttusa Világkupa negyedszer is Kecskeméten

 2017. május 04-08. között immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Kecskeméten az Öttusa Világ...

Remekül szerepeltek az ifik Drzonkowban!

Remekül szerepeltek az ifik Drzonkowban!

A most hétvégén Lengyelországban megrendezett Európa Kupa  junior és ifjúsági A korosztálynak lett m...

Ma 90 éves a magyar öttusasport!

Ma 90 éves a magyar öttusasport!

Magyarországon az első öttusa versenyt 1927. április 21-én rendezte a Ludovika Akadémia. A Ludovika...

Barta Luca lett a junior bajnok!

Barta Luca lett a junior bajnok!

A Trion SC versenyzője, Barta Luca nyerte a Diapolo Junior Országos Bajnokság második napján megrend...

Képgaléria

Diapolo Junior OB és Gérecz Attila Emlékverseny KIDS Kéttusa Kupa – Kecskemét Öttusa Magazin az M4-en/2017/2.rész Benedek Gábor 90 DECATHLON HÁROMTUSA MAGYAR KUPA I. FORDULÓ U15 és U17