Születésnapok ma

Elhunyt Ákos Ajtony

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma hajnalban elhunyt Ákos Ajtony kilencszeres magyar bajnok díjugrató, az öttusa válogatott volt lovasedzője.

1944-ben született Debrecenben. A csenevész, koraszülött gyermek életéért édesanyja sokat imádkozott, így ritka nevét a katolikus pap javaslatára hálából elfogadta.

Korán beleszeretett a lovakba és a lovaglásba édesapja hatására. Gyerekként kezdett el lovagolni, és egyre jobb eredményeket ért el. Máchánszky Gyula, a legendás lovaglótanár felfigyelt rá, s tizenhat évesen már ifjúsági válogatott lett. 1960-ban hetedik helyen végzett csapatban a velencei ifjúsági Európa-bajnokságon.

1977-ben Balczó András kérte fel, hogy  vállalja el a Honvéd öttusázóinak a lovas felkészítését. Így került és maradt nyolc évig az öttusánál. Tanítványai közül Martinek János, Fábián László és Mizsér Attila aranyérmes lett az olimpiai játékokon.

“az öttusánál… a munkámat abszolút megbecsülték, úgy erkölcsileg, mint anyagilag. Az öttusában világbajnokokat neveltem, pedig csak nyolc évet dogoztam ott. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Martinek János az atlantai olimpián megnyerte a lovaglást.”-nyilatkozta korábban.

A díjugratás kilencszeres magyar bajnoka 1971-ben a 8. helyezést szerezte meg az Európa Bajnokságon. A Müncheni Olimpián 1972-ben a 13. helyen végzett és a lovassportok fellegvárában, Aachenben, több éven keresztül erősítette hazánk rangját eredményeivel. Aktív sportpályafutását követően edzőként jeleskedett. Számos tanítványa szerepelt kitűnően az ifjúsági és junior Európa bajnokságokon. Szakmai vezetőként, illetve a válogatott edzőjeként két alkalommal kísérte öttusázóinkat olimpiai versenyeikre. A legnagyobb lovas kitüntetés, a gróf Széchenyi István Emlékérem tulajdonosa.valamint megkapta a Magyar Sportért Díj I. fokozatát.

Nyugodjon békében! Emlékét megőrizzük.

 Ákos Ajtony búcsúztatásának időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Magyar Öttusa Szövetség

2017.02.12.

 Felhasznált forrás: http://somogyifoto.gportal.hu/gindex.php?pg=31828229

Friss hírek

Pálvölgyi Miklós 75 éves

Pálvölgyi Miklós 75 éves

Pálvölgyi Miklós, volt szövetségi kapitány, az öttusasport szaktekintélye ma ünnepli 75. születésnap...

Laser Run és Öttusa-világbajnokság jegy – belépési információ

Laser Run és Öttusa-világbajnokság jegy – belépési információ

LASER RUN ÉS ÖTTUSA VILÁGBAJNOKSÁG JEGY, BELÉPÉSI INFORMÁCIÓK szeptember 2.                   női öt...

Balczó András: A boldogság nem függ a sikerességtől

Balczó András: A boldogság nem függ a sikerességtől

„…ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd bo...

Laser Run VB nevezési lista

Laser Run VB nevezési lista

A Laser Run VB válogatási elvei alapján kialakult korosztályonkénti lista: 2019 Laser Run VB  ...

Képgaléria

2019 aquatlon (kéttusa) sportnap az alsósoknak Világkupa#4 Prága 2019 Székesfehérvári Világkupa /World Cup #3 Világkupa #2 Szófia 2019 U19 Országos Bajnokság fotói