Születésnapok ma

Kalandos úton/Thury Gábor interjúja Benedek Gáborral

Olimpiai és világbajnok öttusázó, a melbourne-i ötkarikás játékok előtt ő mondta az olimpiai esküt. 1956 ősze az ő életét is megváltoztatta, tagja volt a sportolók forradalmi bizottságának. Mégsem akkor emigrált, Melbourne-ből hazajött, politikailag megbízhatatlannak bélyegezték, szikvízgyártóként dolgozott. A rehabilitása még várat magára.

benedek_gabor  benedek_gabor-masolata

Köztudott, hogy 1969 óta külföldön él, rendszeresen jár haza?

Jelenleg a németországi Sankt Augustinban élek, de évente kétszer hazalátogatok. Télen rövidebb időre, nyáron tovább maradok. Bátyámmal, Ferivel és a rokonsággal ilyenkor találkozom személyesen, nemrég szűkebb pátriánkban, Tiszafüreden voltunk, mindketten ott születtünk. Mivel ilyenkor én érek rá leginkább, intézem a család ügyes-bajos dolgait, az unokáimét például. Az egyik jön-megy a világban, dolgozott Moszkvában, megtanult oroszul is.

Mit gondolt magában, amikor ezt megtudta?

Tudom, mire céloz, nekem is eszembe jutott, de a szovjet megszállás óta eltelt jó néhány év. Szóval, örültem, mert segítette az előmenetelét, és Európában átalakultak a gazdasági, politikai erőviszonyok. Hogy azt ne mondjam, kimondottan hasznos, ha valaki beszéli az oroszt.

Most nincsen forradalmi helyzet, nincsen elnyomó, mint 1956-ban a szovjetek. Ön a sportolók Forradalmi Bizottságában kijelentette, a magyar sportolók úgy tiltakozzanak a szovjet csapatok bevonulása ellen, hogy a melbourne-i olimpián ne fogjanak velük kezet. Aztán ebből nagy vita lett még az utazók között is.

Az én kijelentésem már következménye volt valaminek. De menjünk sorjában, mert így, hatvan év távlatából kiragadva még sportszerűtlennek is minősülhet… Voltunk néhányan, akinek családja volt, gyereke. Papp László, Székely Éva és jómagam kezdetben azon az állásponton voltunk, hogy a bizonytalan politikai helyzetben ne utazzunk el az olimpiára. Ez a hezitálás a csehszlovákiai edzőtáborozást is végigkísérte.

Korábban a forradalom idején még Budapesten milyen álláspont alakult ki?

Akkor teljesen más helyzet volt, sodródtunk az eseményekkel. Volt egy dzsipünk, azzal jártunk edzésre, illetve azzal kellett volna, mert a Margitszigetre a forradalom napjaiban nem lehetett bemenni, tehát úszóedzéseket nem tudtunk végezni. Később csak futni tudtunk, arra viszont alkalmas volt a terep a hegyekben, mert a Vörös Csillag szállóban laktunk. Október 23-án kapóra jött a dzsip, mert a forradalom valamennyi helyszínén megfordultunk. Tulajdonképpen sodródtunk az eseményekkel. Kezdve Sinkovits Imre szavalatától a Petőfi-szobor előtt. Aztán átmentünk a Bem-térre, itt láttunk először lyukas nemzetiszínű zászlót egy magyar páncéloson.

Mit gondoltak, mi lesz?

Nem gondoltunk ilyesmire. Néhány barátommal jegyünk volt a zeneakadémiára Kodály Ne bántsd a magyart! című kórusművére. De talán mondanom se kell, az események forgatagában az előadás elmaradt. A szabadság szelét éreztük. Az azért nyilvánvaló volt, hogy történelmi eseményeket élünk meg. Ahogy ledöntötték a Sztálin-szobrot! Még most is beleborzongok. Aztán mentünk vissza szállodába, mert ugye mi készültünk az olimpiára. Akkor már hallottuk, hogy a Rádiónál lőttek. Egyébként Sinkovits Imrével később jóba is lettünk. Azt azért hozzátenném, a közelmúlt eseményei már mutatták az enyhülés bizonyos jeleit, de senki sem számított rá, hogy kitör a forradalom.

Tehát nem a forradalom napjaiban beszélgettek arról, hogyan is álljanak a szovjet sportolókhoz?

Annál is inkább nem, mert a szovjet katonák megkezdték a kivonulást Magyarországról. Mi a Melbourne-be utazás előtt már a Prága mellett Nymburkban voltunk, amikor megtudtuk, hogy ismét megszállták az országot.

A repülőgép Prágából szállította a sportolókat Melbourne-be. Az indulásig mivel töltötték az időt?

Leginkább idegeskedéssel. Normális edzéseket nem tudtunk végezni, Prágába pedig nem mehettünk be, nehogy terjesszük a forradalmi eszméket. A szállodában és a parkban is civil ruhás biztonságiak vigyáztak ránk. Ilyen hangulatban alakult meg ott kint a Forradalmi Bizottság, amelynek mellettem a vízilabdázó Gyarmati Dezső és a diszkoszvető Klics Ferenc volt a tagja. Nemcsak én szólaltam fel, Keleti Ágnes a csapatvezető Hegyi Gyulának azt mondta, minket végig becsaptak.

Mit értett ezalatt a köztudottan bal oldali beállítottságú tornász olimpiai bajnok?

Szó szerint: hazudtak a rendszerrel kapcsolatban.

A később az olimpián bronzérmes kenus, Mohácsi Ferenc nem tartotta helyesnek, hogy nem fognak kezet a szovjetekkel, mondván, ami nem a sporttal kapcsolatos, az nem a sporttal kapcsolatos, annak nincsen helye az olimpián.

Én akkor is azt mondtam, valamilyen módon ki kell fejezni a tiltakozást. Amikor a hollandok, a spanyolok, a svájciak a forradalom melletti kiállás iránti szolidaritásból mondták le a melbourne-i részvételt, akkor mi úgy tegyünk, mintha mi sem történt volna? Azt, hogy a kézfogás elmaradásával kellene tiltakozni, onnan vettem, hogy az írek Helsinkiben hasonló módon tiltakoztak az angolok ellen.

Mennyire volt érezhető az ellenszenv a versenyek alatt?

A szovjetekkel egyébként jóban voltunk, de a feszült viszonyt azért jól jellemezte, hogy a magyar–szovjet vízilabda-mérkőzésen kitört a botrány. Arról volt szó, hogy éreztessük, nem lehet minket csak úgy eltiporni. Először azt javasoltam, hogy a kapcsolatot szüntessük meg velük, ebből lett az, hogy ne fogjunk kezet. És a vívásban köszönteni kell a fegyverrel az ellenfelet, aki ezt nem tette meg, ki is zárhatták érte. De hangsúlyoznám, hogy mi ott kint, és aztán Melbourne-ben az itthoni helyzettel voltunk elfoglalva. A forradalom elbukott, aggódtunk, nem tudtuk, mi van otthon. Az utazástól elcsigázottak voltunk, ottani idő szerint hajnalban érkeztünk Melbourne-be, és akkor a második világháború után az Ausztráliába emigrált magyarok elénekelték a Himnuszt. Hát, azt az érzést nem lehet elmondani.

A sportolástól eltiltva, húszezer Higanyért

Egyéniben hatodik lett, a csapat pedig negyedik. Lehetett volna jobb az eredmény?

Ez így sohasem vetődött fel bennem. Az öttusaversenyek a megnyitó másnapján kezdődtek, ezért ott sem voltam az ünnepségen. Az viszont örömmel töltött el, hogy Kossuth-címert felvarrhattuk, ez Klics Feri érdeme volt, mert minden követ megmozgatott, hogy ne az akkor megszokott jelkép legyen a mezünkön. Ami a versenyt illeti, a megnyitón akár ott is lehettem volna, mert egy botrányosan gyenge lovat kaptam, ez eleve behatárolta a továbbiakat. Akárcsak Moldrich Antal (!) esetében, neki is a lóval gyűlt meg a baja, úgyhogy esélyeink a csapatban is elszálltak. Különben éjjel lehetett telefon-összeköttetésbe lépni Budapesttel, el lehet képzelni, mennyire volt másnap friss, aki arra várt. És azt a rengeteg üzenetet átadni, amivel a többiek megbízták. Na így menj másnap versenyezni!

Köztudott, hogy ön egyenesen hazatért Ausztráliából. Nem vett részt a Sports Illustrated magyar olimpikonoknak szervezett amerikai körútján sem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy kint maradjak.

Mint ahogyan bátyjának, Ferencnek sem, aki Melbourne-ben az öttusázók szövetségi kapitánya volt. Pedig a kádári konszolidáció időszaka nem éppen az önök hadapródiskolás múltjának kedvezett…

És a sorsunk rövid időre össze is fonódott az itthoni események miatt. Csepelen dolgoztunk a vas- és fémműben, ahogyan akkor hívták a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekben. Valamikor ’57 elején az öntődében együtt vészeltük át a munkástanácsok szervezte tüntetők és a munkásőrök összecsapását. Szó szerint összecsapás volt. Voltak ott szovjet katonák is, hamar előkerültek a fegyverek, csak úgy kopogtak a golyók az öntöde falán. Az ott tartózkodók közül senkivel se bántak kesztyűs kézzel.

Mint ahogyan önnel sem a sport terén.

Itthon mindenki tudta, hogy én is tagja voltam a Forradalmi Bizottságnak, és azt is, hogy mit mondtam. Politikailag megbízhatatlannak bélyegeztek meg és eltiltottak a versenyzéstől is. De a legnagyobb problémát az jelentette, hogy kirúgtak a munkahelyemről. A párttitkár írásban felmondott.

Miért és hogyan lett önből szikvízgyártó kisiparos?

A miért egyszerű, a hogyan az rendkívül bonyolult. Miután elvégeztem a Kereskedelmi Főiskolát, a vasműbe kerültem, ahol a szóda víz védőital volt. Ennek előállítása nekem is menne, gondoltam. A hogyan az már érdekesebb…

…már csak azért is, mert ahhoz iparengedély kellett.

Pontosan. És még valami, sok-sok pénz.

Ön Helsinkiben olimpiai bajnok volt, ez nem nyitott meg bizonyos kiskapukat?

Az anyagiakban ez nem segített. Az, hogy olimpiai bajnok voltam, az abban nyilvánult meg, hogy ’56 januárjában annak ellenére én mondhattam az olimpiai eskü szövegét, hogy osztályidegennek minősítettek. A melbourne-i ötkarikás játékokat követően mint ahogy már említettem, politikailag megbízhatatlannak tartottak.

A személyes kapcsolatok sem segítettek?

Hegyi Gyula nemcsak az olimpián volt csapatvezetőnk, hanem például az 1953-as chilei világbajnokságon. Noha homlokegyenest más volt a világnézetünk, más dolgokban szót lehetett vele érteni. Más kérdés, hogy mindig ott voltak a nyakunkon a besúgók, akik azt figyelték a külföldi versenyeken kikkel találkoztunk, beszéltünk. Éppen a chilei vébére utazóban megálltunk Buenos Airesben, egy ottani uszodában edzettünk, én pedig egy levelet vittem itthonról Szőke Kató édesanyjától az argentin fővárosban élő Homonnai Mártonnak.

Gondolom, nem dicsekedett vele, hogy Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után magas katonai tisztséget betöltő korábban kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval akar találkozni.

Nem, de nem is kellett találkoznunk. Úgy konspiráltunk, hogy én leültem a lelátóra, letettem magam mellé a köpenyem, alá pedig a levelet. Elmentem edzeni, mire visszajöttem, már nem volt ott a levél. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ügyelni kellett minden szóra, tettre. De Hegyire visszatérve: abszolút normális volt a viszonyunk, ez is segített abban, hogy szikvizesként dolgozhattam.

Volt egy lova, Higany, amelyet az 1953-as chilei világbajnoki győzelemért kapott itthon. Ha jól tudom, ennek az árából tudta végül beindítani az ipart.

Igen, de a történet ennél sokkal kacskaringósabb. Volt egy lovam, amin lovagolhattam, sőt, Szondy Pista az 1956-os olimpiai lovasversenyein Higannyal indult, ló az öttusalovak istállójában volt elhelyezve. Az ipar beindításához pénz kellett volna, nem volt, végső megoldásként megkerestem Hegyit. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, mert neki nyilván tudni kellett, hogy örökre el voltam tiltva. Higanyra viszont lett volna egy osztrák vevő, aki hatalmas összegért megvette volna a lovat. Mondtam Hegyinek, bajban vagyok, nagy szükségem lenne a pénzre. Mire azt válaszolta, szó se lehet az eladásról. Abszurd helyzet volt, mert enyém a ló, mégis kilincselni kellett az eladásért – szóval, mégsem volt az enyém. Aztán némi szünet után megszólalt: na jó, kapsz húszezret, de többet nem beszélünk erről a dologról! Tudni kell, akkoriban magyar és külföldi magánszemélyek között nem volt engedélyezett az adás-vétel, csak az ezt lebonyolító cégen keresztül, ehhez pedig kellett a sporthivatal engedélye.

Mire volt elég ez a húszezer forint?

A teljes összeg elment ügyvédre, szerződésre, az iparengedély megszerzésére.

A sporttal nem volt semmilyen kapcsolata?

Volt, de bár ne lett volna! 1959-ben elindultam a Csepel SC színeiben elindultam egy vívóversenyen, s bejutottam a döntőbe, erről a Hétfői Hírekben „Benedek Gábor ismét versenyben” címmel cikk jelent meg. Hanem egy nappal később a Népsportban erkölcsi alapon egy kioktató írás jelent meg, amelynek az volt a lényege, hogy én, aki az ellenforradalmárok oldalán álltam, három évvel később részt vettem egy versenyen. Egyáltalán hogyan nézhetek én a szemébe egy sportolónak.

"Ide soha többé nem jövök vissza"

Az Erkölcsi alap nélkül… cikk szerkesztőségi írás volt, utóbb kiderült, Sirokmány Lajos írta.

Jóval később találkoztunk, egy kávé mellett megbeszéltük a dolgot.

Ön már a rendszerváltozást követően nyílt levelet írt a Nemzeti Sportba. Miért várt addig?

Annak nem láttam értelmét, hogy német újságokban keressem az igazamat, a rendszerváltozás után viszont úgy gondoltam, válaszolok, s ezt elküldtem a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. Írtam benne az újságíró felelősségéről, hogy lehet-e egy amúgy is félreállított emberbe rúgni még egyet, egzisztenciájában tönkretenni. De visszatérve a kérdésre: amellett, hogy elindultam a vívóversenyen, Török Ferenc közbenjárására mellékállásban a Bp. Honvéd öttusázóit edzettem.

Hogyan került Nyugat-Németországba?

A kintmaradás életem egyik legnehezebb időszakához kapcsolódik. A lányom súlyos beteg volt, mégsem engedték ki gyógykezelésre. Úgy, hogy NSZK-ban tárt karokkal vártak, mert feleségem Heim Pál unokája volt. Mindig kérdezték kintről, hogy lehet az, hogy a híres gyerekgyógyász dédunokáját nem mehet ki? Mindig mondtam, hát úgy, hogy a családot – egy leukémiás gyermek családját – egyszerre nem engedik ki, nehogy disszidáljunk. De volt a Honvédnál egy nagyon tisztességes ezredes, Nyitrai Ferencnek hívták. Ő tudott a problémánkról és elintézte, hogy 1969-ben útlevelet kaphassunk, a fiam nélkül persze, mert ő nem jöhetett velünk. Aztán a határon történt egy incidens, Hegyeshalomnál a magatehetetlen kislányomnak is ki kellett segíteni az autóból, mondván a át akarják kutatni a személygépkocsit. Amikor befejeződött a tortúra, azt mondtam a feleségemnek, hogy ide soha többé nem jövök vissza. És a kinti tapasztalatok ebben megerősítettek. Ahol a gyereket kezelték a klinikán, a professzor ha kellett éjjel is bejött, hogy ő kösse be az infúziót. Sajnos, a lányomon már az NSZK-ban sem tudtak segíteni, de rádöbbentem, az egy más világ.

Hogyan sikerült végül a fiát kijuttatnia?

Kalandos úton, sőt, krimibe illő körülmények között. Az az ember segített, aki annak idején a szikvízszállításhoz használt furgonomat szerelte. Nagyon jóban voltunk, megígérte, hogy a fiamat „beépíti” teherszállító üléstámlája mögé és kicsempészi az országból. Remek ötlet volt, mert a határon az ülést felnyitották, hogy benézzenek alá, de a támlát nem mozdították el. A gyerek teljesen elzsibbadt, mire kiszedték a határ után. Nagyon megviselt volt, mert addig pisszennie sem lehetett. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor a szerelő Warendorfból telefonált, hogy megérkeztek. Még mindig előttem van a kép, ahogyan a gyerek fut a felénk az autólámpák fénycsóvájában.

De nagyon régen nem idéztem fel magamban ezt a pillanatot, a fiam tizenegy évesen került ki, idén már ő is ötvennyolc esztendős.

Ön pedig jövőre kilencvenéves lesz. Bátyja, Ferenc idén töltötte be ezt a kort, Szondy István tavaly, a szintén olimpiai bajnok Németh Ferenc idén múlt nyolcvanéves. Vajon mi a hosszú élet titka? Az öttusázás? Az, hogy még rendszeresen naponta egy órát fut?

Azt azért már nem nevezném futásnak… Nincs ennek titka. Szerencse vagy nem szerencse? A sors!

Adhatna még valamit a sors?

Ha nem kérdezi meg, nem tolakodom vele elő, de hivatalosan még nem rehabilitáltak. A melbourne-i játékok után az ellenem hozott határozatokat hivatalosan hatályon kívül helyezték, de a MOB részéről egy szót sem szóltak. Kapom én rendesen az olimpiai bajnokoknak járó életjáradékot, ez is fontos, szép gesztus, de a rehabilitálásom még várat magára.

 

Benedek Gábor

Született: 1927. március 23., Tiszafüred

Sportágai: vívás (1948–1959, Csepel), öttusa (1950–1959, Bp. Honvéd)

Eredményei: olimpiai bajnok (csapat, 1952), olimpiai 2. (egyéni, 1952) világbajnok (egyéni, 1953), világbajnok (csapat, 1954), magyar bajnok (csapat; 1951, 1952, 1953), párbajtőrcsapat (1951)

Edzőként: Bp. Honvéd (1960–1969), Warendorf (1969–1990), a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951), a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954), a magyar öttusa örökös bajnoka (1988)

 

Forrás: Nemzeti Sport/Hosszabbítás 2016.09.10. – Thury Gábor

 

 

 

 

Friss hírek

Bognár Gábor jobban van

Bognár Gábor jobban van

Nagyon köszönjük a segítő hívásokat és érdeklődéseket Bognár Gábor mesteredző állapotával kapcsolatb...

Irányított vérre van szükség!

Irányított vérre van szükség!

Bognár Gábor, mesteredző balesetet szenvedett, kórházban fekszik és vérre van szüksége. Az irányítot...

Olimpikon egyetemi és főiskolai sportolókat is díjaz a MEFS

Olimpikon egyetemi és főiskolai sportolókat is díjaz a MEFS

A sikeres év után a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) 2017-ben is megrendezi az “Év Eg...

Magyar delegáció a manchesteri edzői konferencián

Magyar delegáció a manchesteri edzői konferencián

A brit öttusaszövetség és a nemzetközi öttusaszövetség szervezésében idén ötödik alkalommal rendezté...

Képgaléria

U24 Európa-bajnokság Lovasképesítő vizsga 2017.10.17. AMIT MINDEN SPORTOLÓ FIATALLAL FOGLALKOZÓ NEVELŐNEK ÉS SZÜLEINEK ÉRDEMES (LENNE) TUDNIA„ 3. RÉSZ Diapolo Elit Bajnokság DECATHLON KÉT-, HÁROM- ÉS NÉGYTUSA MAGYAR KUPA V. FORDULÓ U10 – U17 korosztály részére 2017.09.22-23.