Születésnapok ma
 

Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében!

Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében.

_LD41473

A négy éve, Londonban bronzérmes Marosi Ádámnak hátulról kellett megkezdenie a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul nem tudott pluszpontot szerezni, így hiába végzett előzőleg kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen. A lovaspályán viszont jól teljesített, egy verőhibával ment végig, így a lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futást már 18.-ként kezdhette meg. A BHSE 32 éves versenyzője ebben többször közel került ahhoz, hogy akár az éremért is versenyben legyen, de az utolsó lövészetei nem sikerültek jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrelépni.

Demeter_b
Demeter, a csütörtöki vívásban holtversenyben a 12. helyen zárt azzal, hogy 19 asszót megnyert, és csak 16-ot vesztett el. A bónuszban ráadásul az addigi teljesítményéhez további három pontot tett hozzá, s bár a nap elején megrendezett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után így is a 12. helyen állt. Csakhogy a lovaglása nem sikerült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kombinált számban aztán a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója is jól küzdött, aminek eredményeként öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt.
Győzött az orosz Alekszandr Leszun.

RIO 2016 – ÖTTUSA
Férfiak
1. Alekszandr Leszun (Oroszország) 1479 pont
2. Pavlo Timoscsenko (Ukrajna) 1472
3. Ismael Marcelo Hernández (Mexikó) 1468
4. Valentin Prades (Franciaország) 1467
5. Riccardo De Luca (Olaszország) 1467
6. Patrick Dogue (Németország) 1463

12. Marosi Ádám (Magyarország) 1445
17. Demeter Bence (Magyarország) 1430

Friss hírek

ORV vándorkupa a legeredményesebb nemzetnek

ORV vándorkupa a legeredményesebb nemzetnek

A fiatalok 26 fővel vettek részt a Lengyelországban (Spala) megrendezett Olimpiai Reménységek versen...

EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT

EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT

Edzők, testnevelők, szülők, figyelem! EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT november 28-án a Lurdy Ház Rendezvény...

Elkezdődött az Olimpiai Reménységek Versenye Lengyelországban!

Elkezdődött az Olimpiai Reménységek Versenye Lengyelországban!

Az U17 és U 19-es korosztályban induló magyar versenyzők: U19 férfi: Szakály Bence; Katona Bence; Gá...

7. CISM Katonai Világjátékok

7. CISM Katonai Világjátékok

A hetedik CISM Katonai Világjátékok  Vuhan városában kerül megrendezésre 2019. október 15-30. között...

Képgaléria

Diapolo Elit Bajnokság fotói Masters Európa-bajnokság 2019 Gyömrő UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 mix váltó UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 férfi egyéni UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 női egyéni