Születésnapok ma
 

KASZA RÓBERT EZÜSTÖT NYERT SZÓFIÁBAN

Kasza Róbert ezüstérmet szerzett a férfiak vasárnapi versenyében a szófiai öttusa Európa-bajnokságon. A győzelmet a cseh Jan Kuf szerezte meg, mindössze egy másodperccel, illetve egy ponttal megelőzve az ötkarikás tartalék Kaszát. Az olimpiai induló Demeter Bence 15., míg Tibolya Péter 34. lett a 36 fős döntőben. A Kasza, Demeter, Tibolya összeállítású magyar csapat negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a németek mögött.

Kasza Róbert 19 győzelmet szerzett a páston, ez a kilencedik helyet jelentette a 30 éves, világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőnek. Úszásban a 2:03.13 perces időeredmény a hatodik pozícióhoz volt elegendő, majd a lovaglást ő nyerte, így a harmadik helyről vághatott neki a kombinált számnak. A Kasza, Kuf, De Luca trió óriási csatát vívott a győzelemért, felváltva vezették a versenyt. Az utolsó lövészetből Kasza Róbert ért ki elsőként, a vezetést azonban nem sikerült megtartania, így végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A másik két magyar döntősnek a lovaglás gyengén sikerült, így nem volt esélyük az első 10-be kerülésre. Tibolya Péter pályát tévesztett, így 0 ponttal zárta ezt a számot, Demeter Bence pedig túl sok hibapontot szerzett.

A szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós nagyon elégedett az ezüstéremmel, de a csapatban is érmet várt.

„Nagyon küzdelmes verseny volt, egy rég nem látott szoros befutóval. Kasza Robi óriási harcot vívott az aranyéremért és gyakorlatilag csak az utolsó egy méteren előzte meg a cseh versenyző. De a lényeg, hogy Robi megmutatta, mekkora küzdő és hogy sohasem szabad őt leírni. Nagyon büszke lehet erre a teljesítményre, és mi is azok vagyunk. A csapatversenyt viszont nagyon sajnálom, hiszen érmet vártunk, sőt, győzelem is lehetett volna. Sajnos éppen a lovaglást rontottuk el, azt a számot, amiben általában nagyon jól szoktunk szerepelni.”

A férfi egyéni verseny végeredménye:

  1. Jan Kuf (Csehország) 1451 pont
  2. Kasza Róbert (Magyarország) 1450
  3. Riccardo De Luca (Olaszország) 1437

A férfi csapatverseny végeredménye:

  1. Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont
  2. Franciaország (Gauthier Romani, Valentin Belaud, Simon Casse) 4194
  3. Németország (Fabian Liebig, Alexander Nobis, Stefan Kollner) 4019
  4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter) 3955

A magyar küldöttség végül egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta a szófiai Európa-bajnokságot, utóbbit az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra duó szerezte a nők váltóversenyében.

2016.07.10.

 

Friss hírek

Korábban pótolják az országos bajnokságot

Korábban pótolják az országos bajnokságot

A tervezettnél néhány nappal korábban pótolják az öttusázók márciusban elhalasztott országos bajnoks...

A New Pentathlon Format győztesei Guzi Blanka és Bőhm Csaba

A New Pentathlon Format győztesei Guzi Blanka és Bőhm Csaba

Az új formátumú öttusa verseny tegnapi dobogósai: Nök: 1. Guzi Blanka, 2. Alekszejev Tamara, 3. Réti...

Öttusa a 2023-as Európai Játékokon

Öttusa a 2023-as Európai Játékokon

2023-ban Krakkóban és Kis-lengyelországi vajdaságban rendezik meg az Európai Játékokat, melyen első...

YOG New Tetrathlon Format eredmények

YOG New Tetrathlon Format eredmények

Hétvégén lezajlott a YOG New Tetrathlon Format Tesztverseny Csepelen. A lányok versenyének helyezett...

Képgaléria

New Pentathlon Format 2020.09.15. YOG New Tetrathlon Format 2020.09.12. New Format tesztverseny a Beach Sport Fesztiválon/FOTÓK Benedek Ferenc búcsúztatása/Galéria Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020