Születésnapok ma

Isten éltesse, Bakó Pál!

Bakó Pál, világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázó ma 70 éve, 1946. június 8-án született.

Pályája kezdetén a Budapesti Pedagógus SC sportolója volt, majd az Újpesti Dózsában háromtusázott rövid ideig, végül a Honvéd öttusázója lett.

Már junior korában jelentős eredményeket ért el. Az első junior világbajnokságon, Lipcsében csapat aranyérmet, egy évvel később egyéniben ezüstérmet szerzett.

1970-ben Warendorfban tagja volt a világbajnoki címet szerzett válogatottnak. Az 1972-es müncheni olimpián pedig ezüstérmet nyert a csapat tagjaként Balczó András és Villányi Zsigmond társaságában. 1977-ben, a San Antonióban rendezett világbajnokságon a bronzérmes magyar válogatott csapat egyike volt.

1978-ban fejezte be aktív sportolói pályafutását, amikor is a Budapesti Honvéd öttusaszakosztályának vezetője, edzője lett. Az 1999-es öttusa világbajnokságon szervezőként vett részt, majd a Magyar Vízilabda Szövetség logisztikai munkatársaként dolgozott.

Isten éltesse sokáig!

bakó

Kelemen Péter, Villányi Zsigmond, Bakó Pál, Balczó András

bakó,balczó

Bakó Pál, Balczó András, Móczár István, Varga Pál, Bodnár János

Friss hírek

“Amit minden sportoló fiatallal foglalkozó nevelőnek és szüleinek érdemes (lenne) tudnia”-3.rész

“Amit minden sportoló fiatallal foglalkozó nevelőnek és szüleinek érdemes (lenne) tudnia”-3.rész

A Magyar Öttusa Szövetség „Amit minden sportoló fiatallal foglalkozó nevelőnek és szüleinek érdemes...

Isten éltesse, Kamuti Jenő!

Isten éltesse, Kamuti Jenő!

Nyolcvanéves dr Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója. Ka...

Ezüstérmes lett a Kovács Sarolta/Kasza Róbert mix váltó

Ezüstérmes lett a Kovács Sarolta/Kasza Róbert mix váltó

A magyar sikerekben bővelkedő katonai világbajnokság utolsó napján is érmet szerzett a magyar mix vá...

Éremeső a katonai világbajnokságon!

Éremeső a katonai világbajnokságon!

A 45. Katonai Világbajnokság férfi döntő napja a lehető legjobban sikerült a magyar öttusázók számár...

Képgaléria

Felnőtt Világbajnokság 2017 Kairó 5tusa 5letek rajzpályázat YOG (Youth Olympic Games) európai kvalifikációs verseny Galéria/UIPM Junior Világbajnokság 2017 KÉT- ÉS HÁROMTUSA EGYÉNI, CSAPAT ÉS VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG