Születésnapok ma
 

Két magyar a kecskeméti dobogón: Marosi ezüst, Demeter bronzérmes!

Fantasztikus versenyzéssel Marosi Ádám második, míg Demeter Bence harmadik helyen végzett a kecskeméti világkupa férfi döntőjében. A verseny győztese a brit James Cooke lett. A döntőben négy további magyar szerepelt: Tibolya Péter 16., Kasza Róbert 17., Horváth Norbert 24., Málits István pedig 33. lett.

Marosi az idény első két vk-fordulójában, Kairóban és Rio de Janeiróban ezüst-, illetve bronzérmes volt, vasárnapi sikerével pedig tovább növelte esélyét arra, hogy a világranglistáról olimpiai kvótához jusson.

A 200 méteres úszásban a hetedik legjobb időt érte el 2:02.31 perccel, majd a vívásban még jobban szerepelt: 23 ellenfelét győzte le, és csak 12-től kapott ki, ezzel ebben a számban második volt, összesítésben pedig az élre állt. Lovaglásban három akadályt vert le, emiatt a francia Gauthier Romani mögé szorult három ponttal.

Mögötte kis különbségekkel követték egymást az élcsoport tagjai, köztük a hibátlan lovaglásával negyedik helyre zárkózó Demeter és a lovaspályát szintén rontás nélkül teljesítő, hatodik Tibolya. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futásban Marosi megelőzte francia ellenfelét, de elé került a brit James Cooke, míg Demeter harmadikként futott a célba.

A dobogós helyezéseket hármuk között óriási küzdelemben dőltek el, hiszen a kombinált számban kis különbségekkel a három legjobb eredményt érték el: Cooke volt a leggyorsabb, Demeter a második, Marosi a harmadik.

„Úgy jöttem erre a versenyre, hogy a kvótaszerzésre pontot teszek. Mindent elkövettem ezért, és a három vk-dobogó elég kell, hogy legyen a kvótához. Bízom benne, hogy a szövetség döntése alapján én leszek majd az egyik olimpiai induló” – mondta Marosi, arra utalva, hogy ha kettőnél többen jutnak kvalifikációhoz, akkor a szövetségnek kell határoznia, kit nevez.

A kvalifikációs rangsorban Demeter Bence is jó helyen áll, mivel Rióban kilencedik volt, és a harmadik vk-n, Rómában is a döntős mezőny első felében zárt.

„A vívás után úgy éreztem, hogy lehetett volna jobb is. Pont az utolsó három asszó nem sikerült jól és ez kicsit letört, de nem szomorkodtam sokáig. Szerencsére jó lovat sorsoltak ki nekem, és a pálya is jó volt. Örülök, hogy sikerült maximum pontot lovagolnom. A futás során csak magamra figyeltem, betartottam az edzőm utasításait, és az utolsó 400 méteren éreztem, hogy el tudom kapni az olasz fiút és szerencsére sikerült is. Ezzel tettem egy újabb lépést a kvóta felé, szerintem, ha már nem csinálok nagy butaságot, akkor sikerül megszereznem. Nem számítottam ilyen jó eredményre, ugyanakkor a következő versenyeken azon leszek, hogy nekem is meglegyen a kvótám, azután pedig már a kapitány feladata lesz dönteni.”

Az olimpiai kvalifikációt már tavaly megszerző Kasza Róbertnek vasárnap nem sikerült a vívása, ez meghatározta szereplését, és nem tudott az élcsoportba kerülni. Ezzel együtt szépen zárkózott fel, a kombinált számban övé volt az ötödik legjobb eredmény.

Az öttusázók szövetségi kapitánya, Pálvölgyi Miklós nagyon elégedetten értékelt:

„Hatalmas teljesítmény, hogy két magyar is a dobogón állhatott a férfiak versenyében. Marosi Ádámnak nagy esélye volt a győzelemre is, de egyáltalán nincs miért bánkódnia. Jelenleg a kvótaszerzés a legfontosabb, ebben pedig most is nagyot léptünk előre. Ádám eddig is jól állt a riói részvételt jelentő ranglistán, most viszont bebiztosította a helyét. Demeter Bence ezúttal fantasztikusan versenyzett a hazai közönség előtt, főleg a hajrája lenyűgöző volt. Számára is nagyon közel került a riói kvóta.”

 Részletes eredmények

Világkupa, Kecskemét, a férfi döntő végeredménye:

  1. James Cooke (brit) 1491 pont
  2. Marosi Ádám 1486 pont
  3. Demeter Bence 1481

…16. Tibolya Péter 1426

…17. Kasza Róbert 1425

…24. Horváth Norbert 1392

…33. Málits István 1355
A vk-sorozatban a kairói, a riói és a római után a kecskeméti a negyedik állomás. A döntő az egyesült államokbeli Sarasotában lesz, május elején lesz. A világkupa sorozat döntőjére Marosi és Demeter, valamint a hölgyeknél Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara kapott meghívást. Az augusztusi olimpia előtt még lesz világbajnokság május végén Moszkvában – azon közvetlenül is lehet majd kvótát szerezni – és Európa-bajnokság július első teljes hetében Szófiában. A vb után, június 1-jén zárul a világranglista, amelyről a nemzetközi szövetség feltölti a riói 36 fős férfi és női mezőnyt. A rangsorból legalább hat-hat öttusázó jut majd olimpiai részvételi joghoz.
A kecskeméti világkupa hétfőn a vegyesváltók versenyével zárul majd.

2016.04.17.

Friss hírek

Milliós támogatás és szakmai mentorálás várja a jövő bajnokait. Újra itt van a Szentkirályi Tehetségprogram

Milliós támogatás és szakmai mentorálás várja a jövő bajnokait. Újra itt van a Szentkirályi Tehetségprogram

Idén harmadik alkalommal rajtol a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával a Szentkirályi Teh...

Edzői konferencia az öttusaszövetség szervezésében

Edzői konferencia az öttusaszövetség szervezésében

Február 3-án neves magyar és külföldi előadók részvételével edzői szemináriumot szervezett a Magyar...

Isten éltesse Benedek Ferencet!

Isten éltesse Benedek Ferencet!

94 éves Benedek Ferenc mesteredző,  a Csepeli MTK, illetve a Budapesti Munkaerőtartalékok SE hajdani...

Jöhet a kieséses rendszerű öttusa

Jöhet a kieséses rendszerű öttusa

Új lebonyolítási forma teszteléséről, illetve bevezetéséről döntött a Nemzetközi Öttusa Szövetség (U...

Képgaléria

Fotók/Photos/Peridot Indoor Competition 2020 Peridot Fedett pályás verseny 2020 sajtótájékoztató Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kiállítása Évzáró 2019 Diapolo Elit Bajnokság fotói