Születésnapok ma

Kovács Sarolta és Kasza Róbert magyar bajnokok!

A kétnapos Nu Skin Országos Bajnokság női mezőnyében Kovács Sarolta először, férfiaknál Kasza Róbert harmadszor szerezte meg a magyar bajnoki címet.

Kasza Róbert remekül kezdett vívásban; 22/8 mutatóval,257 ponttal azonnal az élre tört.  A lovaglás után maradt az első helyen , 10 hibapont levonása után lovas pontjainak száma 287, két szám utáni összetett eredménye 544 pont lett. Az uszodában teljesített 1:59,27 időeredménnyel az első helyről kezdhette a kombinált számot. Végül 11:26,44 idővel, 1501 ponttal nyerte meg a bajnokságot.

Kovács Saci 16 győzelemmel és 8 vereséggel kezdett a vívóteremben. Így az első szám után 242 ponttal a harmadik helyen állt. Lovaglásban 278 pontot szerzett. Úszásban 2:08,83 időeredménnyel elsőként ért célba. A kombinált számban sikerült az élen maradnia 13:09,25 időeredménnyel, összesen 1345 ponttal, ami az első magyar bajnoki címet jelentette számára.

DSC03314_v

Nőknél Földházi Zsófia második, Zs.Tóth Anna harmadik helyen végzett. A férfiak mezőnyében Demeter Bence ezüstérmes, Marosi Ádám bronzérmes lett.

Aranyérmet nyert a Demeter Bence, Demeter Gergely, Harangozó Bence (Volán Fehérvár A) összeállítású csapat a férfiak versenyében. A női győztes csapat: Bartha Lucia, Józan Beáta, Szávai Liliána (BHSE).

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint mint minden magyar bajnokság, az idei is hallatlan izgalmakkal járt:

“Sajnos a lovainkat is megviselte a nagy hőség, így versenyzőink nem tudták a lovas tudásuk legjavát megmutatni, tehát nem az elvárt eredmények születtek.

A mai napon viszont már a papírforma érvényesült. A kombinált szám előtti pozícióból Kaszának egyértelműen nyernie kellett. Demeter Bence is meg tudta őrizni a második helyet, Marosi Ádámtól pedig elvárható volt, hogy a harmadik helyet megszerezze.

Lányoknál a két legjobb felnőtt és a két legjobb junior versenyző osztozott az első négy helyen. A verseny sajnálatos momentuma, hogy Alekszejev Tamara lovaglásból való kizárása miatt kiesett az éremért való küzdelemből. Ennek ellenére Tamara a kombinált számban remekül szerepelt.

Összefoglalva, a verseny azon túl, hogy magyar bajnokokat avattunk egyéniben és csapatban is, jól szolgálta az Európa-bajnokságra való felkészülést is.”

Részletes eredmények: http://www.pentathlon.hu/eredmenyek-reszletes/898/

Friss hírek

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2019/2020. tanév I. félév

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2019/2020. tanév I. félév

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztö...

Lovasképesítő vizsga- 2019. október 10.

Lovasképesítő vizsga- 2019. október 10.

„B” szintű lovas képesítő időpont: 2019. október 10. csütörtök helyszín: Tattersal Nemzeti Lovarda r...

60 esztendős a bányászváros olimpikonja

60 esztendős a bányászváros olimpikonja

Kilenc éves kora óta képtelen elszakadni a pásttól, a magyar öttusázók pedig legalább annyit köszönh...

Elit Bajnokság – egyéni és váltó nevezési lista

Elit Bajnokság – egyéni és váltó nevezési lista

2019 Elit egyéni 2019 Elit váltó 2019 Laser Run Elit   A tervezett program: 2019. október 5. sz...

Képgaléria

UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 mix váltó UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 férfi egyéni UIPM Laser Run Világbajnokság 2019 női egyéni UIPM Öttusa-világbajnokság 2019- mix váltó UIPM Öttusa-világbajnokság 2019- férfi döntő