Születésnapok ma

Isten éltesse, Martinek János!

IMG_3460

Szó sincs arról, hogy „vonalat kellene húznia”, hiszen azt már korábban megtette. Szó sincs arról, hogy ez a nap teljesen más lenne a számára, mint a többi. Szó sincs arról, hogy életének egy olyan pillanatához érkezett volna, amely után változtatnia kellene bármin. De arról sincs szó, hogy legbelül ne érezné a mai nap magasztosságát, nemességét és fontosságát. Arról van szó, hogy Martinek János 50 éves lett! Most már könnyű helyzetben vagyunk, hiszen tudjuk, hogy fél évszázaddal ezelőtt azért „érkezett közénk”, hogy később olimpiákat, világbajnokságokat és Európa-bajnokságot nyerjen, és felejthetetlen pillanatokat szerezzen az öttusa sport, de természetesen úgy általában a sport rajongóinak. Megismerhettük őt sportolóként, emberként és sportvezetőként. Büszke lehet a maga mögött hagyott tartalmas és eredményes ötven esztendőre, de izgalommal telve és talán kicsit kíváncsian várja azt, hogy mit hoz számára a célokkal, tervekkel, vágyakkal teli következő időszak.

  • Ötven év az ötven év. Gondolom, ilyenkor azért húz egy vonalat az ember.
  • Miért húznék? Nem változik semmi. Ez is csak egy nap a többi közül. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagy pillanat, de nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek.
  • Ezek szerint te már húztál vonalat?
  • Így van. 1999-ben, amikor azt mondtam, hogy le kell zárnom a pályafutásom, be kell fejeznem a versenysportot. Nyilván nem könnyű az embernek egy ilyen döntést meghoznia, de miután legbelül megszületik a döntés, már nincs visszaút.
  • Mi jut eszedbe elsőként, ha kimondjuk, hogy ötven éves lettél?
  • Az, hogy milyen gyorsan elszaladt. Kicsit olyan érzésem van, hogy észre sem vettem. Viszont az a lényeg szerintem, hogy hány évesnek érzi saját magát az ember, Nos, én nem érzem magam ötven évesnek. Igazán nem is gondolkoztam azon, hogy na, most betöltöttem az ötvenediket.
  • Milyen nap a mai?
  • Ugyanolyan, mint a többi. Ez egy szép pillanat, de változásokat nem eredményez. Sem belül, sem kívül. Persze, azért sokan emlékeztetnek arra, hogy ötven éves lettem, de ez azt jelenti, hogy sok mindenkinek vagyok fontos, ami nagyon jó érzés.
  • Sokat tettél ezért. Tartalmas fél évszázad van mögötted.
  • Nagyon jó volt az első ötven évem. Rengeteg szép sikerrel, nagy feladatokkal, komoly kihívásokkal és persze magasztos pillanatokkal. Nincs okom panaszra az biztos. Éppen ezért furcsa úgy gondolkozni, hogy most valami megváltozik. Miért változna meg? Az élet nem áll meg. Annyi történt, hogy most már Martinek János is az ötvenesek táborának tagja.
  • Hogy ünnepelsz?
  • Családi körben. Szerintem elmegyünk majd ebédelni, vagy vacsorázni. Sőt, lehet, hogy mindkettő. Beszélgetünk egy jót és együtt ünnepelünk. És persze sokat fog csörögni a telefonom…
  • Célok, tervek?
  • Szeretnék legalább annyit visszaadni az öttusa sportnak, mint amennyit kaptam tőle. Van még „tartozásom” bőven, így nem lesz feladatoktól mentes a következő időszak. Jó látni, ahogy fejlődik, változik a sportág és szeretnék mindent megtenni azért, hogy sok fiatal kezdjen el sportolni, lehetőség szerint öttusázni. Meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, ami ahhoz kell, hogy a sok fiatal megfelelő körülmények között készülhessen, gyakorolhasson és magas színvonalú képzést kaphasson. Ezen az úton haladunk előre és az elmúlt időszakban jelentős sikereket könyvelhettünk el. Nincs más hátra, mint menni tovább előre a kijelölt úton!
  • Azt érzem, hogy Martinek János egy elégedett ember. És ez nagyon jó érzés…
  • Mert az is vagyok.

IMG_3463

Martinek János

Olimpiai játékok

  • arany, 1988, Szöul (egyéni)
  • arany, 1988, Szöul (csapat)
  • bronz, 1996, Atlanta (egyéni)

Világbajnokság

  • arany, 1987, Moulins (csapat)
  • arany, 1989, Budapest (csapat)
  • arany, 1989, Budapest (váltó)
  • bronz, 1994, Sheffield (egyéni)
  • arany, 1994, Sheffield (váltó)

Európa-bajnokság

  • ezüst, 1987, Nyugat-Berlin (csapat)
  • arany, 1991, Róma (váltó)
  • ezüst, 1997, Székesfehérvár (csapat)

Díjai, elismerései

  • A Magyar Népköztársaság csillagrendje (1988)
  • Az év magyar öttusázója (1988, 1994, 1996)
  • Az év magyar sportolója választás: második helyezett (1988)
  • Az év magyar sportcsapatának tagja (1987, 1988, 1989)
  • Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1996)

Friss hírek

Négy döntős a férfiaknál a junior Európa-bajnokságon!

Négy döntős a férfiaknál a junior Európa-bajnokságon!

A mieink szempontjából remekül sikerült az első igazi versenynap a Barcelonában zajló junior öttusa...

Ötödik lett a Kovács Sarolta, Demeter Gergely vegyesváltó Vilniusban!

Ötödik lett a Kovács Sarolta, Demeter Gergely vegyesváltó Vilniusban!

A világkupa-döntő zárónapján került sor a vegyesváltók küzdelmére. Tizennégy páros nevezett és a mag...

Fantasztikus siker!  Alekszejev Tamara nyerte a világkupa-döntőt Vilniusban!

Fantasztikus siker! Alekszejev Tamara nyerte a világkupa-döntőt Vilniusban!

Fantasztikusan szerepelt Alekszejev Tamara az öttusázók világkupa-döntőjén Vilniusban. A kiváló magy...

Kasza Róbert megbetegedett, Demeter Gergely a középmezőnyben végzett Vilniusban!

Kasza Róbert megbetegedett, Demeter Gergely a középmezőnyben végzett Vilniusban!

Hiába sikerült kiválóan a csütörtöki vívás Kasza Róbertnek (24/11, 2. hely), ugyanis az idei esztend...

Képgaléria

Világkupa döntő_Vilnius2017 Nu Skin Országos Bajnokág Decathlon Két-és Háromtusa MK forduló Ifi A Országos Bajnokság és Mizsér Jenő Emlékverseny DECATHLON HÁROMTUSA MAGYAR KUPA IV. FORDULÓ U15 és U17 korosztályok részére